Orbán Viktor: Magyarország nem adja fel önálló adópolitikáját

Magyarország nem kíván csatlakozni semmilyen megállapodáshoz, amely adóharmonizációs lépéseket tartalmaz, vagyis a kormány nem hajlandó feladni az önálló magyar adópolitikának a gazdaságot versenyképessé tevő intézkedéseit, ahogyan Csehország számára sem lenne előnyös egy olyan uniós megállapodás, amely közvetlen vagy közvetett módon a tagállamok közötti adóharmonizációt irányozná elő - hangzott el Orbán Viktor magyar és Petr Necas cseh kormányfők csütörtöki budapesti találkozóját követő sajtótájékoztatón.

A magyar miniszterelnök leszögezte: Magyarország számára bár nem "mi okoztuk az eurózóna válságát, de fontos, hogy az eurózóna ezt minél hamarabb leküzdje azt, és mi megoldani sem tudjuk ezt a válságot, de akadályokat sem kívánunk gördíteni az elé, hogy az eurózóna tagállamai megoldják a nehéz, nyitott kérdéseket." Orbán Viktor óriási vállalkozásnak nevezte a közös pénz mögé közös költségvetési politika felépítését, amelyhez Magyarország nevében sok sikert kívánt.     

 

A kormányközi megállapodással kapcsolatban hozzátette: Magyarország a költségvetési fegyelem és kiszámítható gazdaság szempontjából az egyik legjobb az Európai Unióban, mivel külső kényszer nélkül is betartja a pénzügyi ésszerűség szabályait. Éppen ezért Magyarországnak garanciát és biztosítékot nem jelentene egy erős európai költségvetési fegyelem, mert saját érdekünkben még ennél is nagyobb fegyelmet tartunk a pénzügyeinkben - jelentette ki Orbán Viktor.
   

A kormányfő szavai szerint "itt most nem a magyar pálinka tüzességére, hanem a cseh sör hűvösségére van szükségünk" a kormányközi megállapodással kapcsolatban, ezért Magyarország semmilyen nyomást nem fogad el és a parlament addig nem hoz döntést, amíg minden részlete nem lesz ismert a megállapodásnak. A dokumentum ugyanis Orbán Viktor szerint eldönti Közép-Európa és az EU sorsát a következő 2-3 évtizedre.
    

Orbán Viktor közölte: Csehország egy baráti ország, amely Magyarország előtt jár például a gazdasági versenyképesség, az államadósság kezelése, a költségvetési fegyelem és versenyképes gazdaság kiépítése ügyében, így ezeken a területeken "van mit meghonosítani Magyarországnak."
    

A magyar kormányfő szerint a kétoldalú kapcsolatoknak az energetikai együttműködés lesz a kulcsterülete, valamint Orbán Viktor szerint az is kiderült a megbeszélésen, hogy "az atomenergiáról vallott nézeteink közel állnak egymáshoz". Magyarország ugyanis a jelenlegi 40-ről a 60 százalék környékére akarja növelni az atomenergia arányát a villamosenergia felhasználáson belül.
    

Petr Necas úgy fogalmazott: Csehország egy kis, exportorientált ország, amely erősen függ az eurózóna helyzetétől, ezért az áll érdekében, hogy mielőbb helyreálljon az övezet stabilitása. A cseh kormányfő kijelentette: ugyan a visegrádi országok egyeztetik véleményeiket az EU gazdasági problémáinak ügyében, a közös álláspont kialakítását nehezíti, hogy eltérő helyzetben vannak, hiszen míg Szlovákia már az euróövezet tagja, a másik három ország még nem vezette be az uniós fizetőeszközt. Ugyancsak befolyásolja az egyeztetéseket, hogy az év első felében Magyarország, jelenleg pedig Lengyelország tölti be az unió soros elnöki posztját, mivel ez a pozíció bizonyos mértékben korlátozza a soros elnök tagállamot saját érdekeinek érvényesítésében - fogalmazott.
   

Kérdésre válaszolva Petr Necas azt mondta, országa a kiegyenlített költségvetésre törekszik az uniós gazdasági helyzettől függetlenül is.
    

A cseh miniszterelnök emlékeztetett: Schmitt Pál köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke idén látogatást tett Prágában. A két ország között intenzív a gazdasági együttműködés, a kereskedelmi forgalom nő, és az energetika területén eredményesen működnek együtt a cseh és magyar vállalatok. Mindkét ország érdeke az energiaellátás biztonsága és diverzifikálása - tette hozzá. (MTI)

Egyre keményebb harc dúl a vállalkozói bankszámlapiacon

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny, amiből Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint végül a vállalkozások profitálnak.
2025. 10. 03. 11:00
Megosztás:

Milliókat hozott a szeptember a Napi Mázli játékosainak

Kiemelkedően szerencsés volt az elmúlt 4 hét a Napi Mázli játékosainak. Kilenc alkalommal 20 millió forintot vihettek haza a jó tippekkel. Mindez azért is jó arány, mert idén eddig összesen 15 telitalálatos szelvény volt, sőt egy játékos elvitte a maximálisan elérhető főnyereményt, a 100 millió forintot is. A Szerencsejáték Zrt. tavaly március 4-én bevezetett új számsorsjátéka továbbra is igen kedvelt a játékosok körében.
2025. 10. 03. 10:30
Megosztás:

Jelentős érdeklődés volt a magyar kötvények iránt az ÁKK aukcióján

Nem volt jelentős mozgás tegnap a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.
2025. 10. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a Wall Street vezető indexei

Az amerikai részvénypiacok csütörtökön újabb történelmi csúcsokat értek el, miközben a befektetők egyelőre nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az amerikai kormányzati leállásnak.
2025. 10. 03. 09:30
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai piacok, miközben a legnagyobb európai vállalatokat tömörítő STOXX600 index új csúcson fejezte be a kereskedést. amit az ipari és technológiai szektorok emelkedése, valamint az amerikai kamatcsökkentési várakozások támogattak.
2025. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Még a fiatalok is az államtól várják a nyugdíjbiztonságot

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja az időskori anyagi biztonság garanciáját – ráadásul ez éppúgy igaz a fiatalabb korosztályokra is, mint az idősebbekre. Ugyanakkor az NN Biztosító kutatása szerint majdnem ugyanennyien aggódnak is amiatt, hogy nem lesz elég nyugdíjuk. Az Idősek Világnapja emlékeztet rá, hogy a méltó időskor nem csupán egészség, hanem anyagi biztonság kérdése is.
2025. 10. 03. 08:30
Megosztás:

Uniós projekt segíti a szegedi Tatra villamosok felújítását

Az uniós támogatással zajló Interreg CE4CE projekt keretében fejlesztenek új ajtóműködtető elektronikai rendszert a Szegeden futó Tatra villamosok számára - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
2025. 10. 03. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás reggel

Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 03. 07:45
Megosztás:

Kenyértörés: közös agrárpolitika vagy uniós védelmi ipar legyen?

Az EU többéves pénzügyi kerete kiemelten fektetne a védelmi iparba, miközben a közös agrárpolitikára évtizedek óra egyre kevesebb támogatás jut.
2025. 10. 03. 07:00
Megosztás:

Agrometeorológia: jó állapotban a talaj az őszi vetésekhez

Az őszi gabonák vetését megelőző talajelőkészítéshez leginkább a középső országrész déli tájain van szükség csapadékra, az ország nagy részén elegendő nedvességet tartalmaz a felső talajréteg - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 03. 06:00
Megosztás:

A magyar kormány folytatni kívánja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot

A kormány folytatni kívánja a nagy sikertörténetnek minősülő vajdasági gazdaságfejlesztési programot, ennek azonban fontos előfeltétele, hogy a nemzeti erők folytathassák a kormányzást Magyarországon - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szabadkán.
2025. 10. 03. 05:30
Megosztás:

Kizöldülő okosvasúttól a digitális ikrekig

Október 2–án és 3-án Budapesten rendezik meg a Kognitív Mobilitás 2025 nemzetközi konferenciát, mely az emberközpontú, fenntartható, valamint intelligens közlekedés jövőjére keres és kínál válaszokat. A konferencia a magyarországi Bosch csoporttal szakmai partnerségben valósul meg, a rendezvénynek a Bosch Budapest Innovációs Kampusz ad otthont. Globális közlekedési kihívások, kizöldülő okosvasút, digitális ikrek a katasztrófák ellen, hóesésben is látó önvezetés, ritkaföldfém-mentes elektromos hajtás, fenntartható városokat szolgáló sportlétesítmények – ezekkel és további jövőbe mutató megoldásokkal foglalkozik a Kognitív Mobilitás 2025 konferencia. Prof. Dr. Zöldy Máté, BME: „A Budapesten immáron negyedik alkalommal megrendezett Kognitív Mobilitás konferencia célja, hogy a különféle szakterületek egymással összehangoltan, minél hatékonyabban működjenek együtt a jövő intelligens, kognitív mobilitásának fejlesztésében. Ez a kulcsa annak, hogy a jövő mobilitása fenntartható legyen.” Dr. Szászi István, Bosch: „A technológiai fejlesztések akkor teremtenek valódi értéket, ha figyelembe veszik a társadalmi igényeket és a környezeti következményeket. A Boschnál mindent megteszünk azért, hogy más szakterületekkel kooperálva, innovációs ökoszisztémában gondolkodva forduljunk a jövő felé.”
2025. 10. 03. 05:00
Megosztás:

A magyarok többsége az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját, és ez igaz a fiatalabb korosztályokra is az NN Biztosító kutatása szerint.
2025. 10. 03. 04:30
Megosztás:

Államtitkár: ötödével drágulna a magyar energiaszámla orosz embargó esetén

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. 10. 03. 04:00
Megosztás:

Szárnyal a Tesco forgalma

Jelentősen nőtt a Tesco forgalma a cég jelenlegi, 2025-2026-os pénzügyi évének első felében. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtöki köztes beszámolója szerint emelkedett az értékesítés a cég közép-európai üzletágában is, bár a működési eredmény több egyedi tényező miatt ebben a térségben csökkent.
2025. 10. 03. 03:30
Megosztás:

Tőzsdére készül a német DeepL mesterséges intelligencia startup

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a kölni DeepL mesterséges intelligencia startup cég fontolgatja tőzsdei bevezetését jövőre az Egyesült Államokban.
2025. 10. 03. 02:30
Megosztás:

Együtt az idősekért - az időskori magány ellen fog össze az OTP Nyugdíjpénztár és az Önkéntes Központ Alapítvány

Az Idősek Világnapja alkalmat ad arra, hogy kifejezzük megbecsülésünket az idősebb generációk iránt, és felhívjuk a figyelmet arra, milyen fontos biztosítani számukra az egészségben és méltóságban eltöltött időskort. Az OTP Nyugdíjpénztár - tagjai bevonásával - együttműködésre lép az Önkéntes Központ Alapítvánnyal, amelynek missziója az idősek jóllétének támogatása önkéntes programokon keresztül. A pénztár az alapítvány pénzügyi támogatásán túl tájékoztatja tagjait a programokról, amelyekben akár önkéntesként, akár kedvezményezettként is részt vehetnek.
2025. 10. 03. 02:00
Megosztás:

Nagy István: a baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat

A baromfiágazat az egyik legnagyobb perspektívájú és legversenyképesebb állattenyésztő ágazat Magyarországon - jelentette ki az agrárminiszter a Baranya vármegyei Sombereken csütörtökön.
2025. 10. 03. 01:30
Megosztás:

Orosz gazdasági fordulat: történelmi mélyponton a munkanélküliség, élénkül a kiskereskedelem

Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom éves bővülése, miközben történelmi mélypontra csökkent havi összevetésben a munkanélküliség augusztusban a statisztikai hivatal adatai szerint.
2025. 10. 03. 01:00
Megosztás:

Mémek, bányászat, Web3: ezek az ICO-k uralják majd az októberi hónapot

Az új kriptolehetőségek keresése gyakran az előértékesítésekkel kezdődik, ahol a kedvezőbb belépési árak és az exkluzív jutalmak vonzóvá teszik a csatlakozást. Októberben több projekt is lendületet kap, persze nemcsak a hype, hanem a valódi használhatóság és a modern technikai irányvonalak miatt is.
2025. 10. 03. 00:01
Megosztás: