Oroszország kitoloncolná a koronavírussal fertőzött külföldieket

A koronavírus elleni védekezés nemzeti terve lehetővé teszi a fertőzött külföldi állampolgárok kitoloncolását - jelentette ki Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a hétfői moszkvai kormányülésen.

Misusztyin szerint a kormány által megalakított operatív törzs ellenőrzése alatt tartja a helyzetet, és Oroszországban megvannak a védekezéshez szükséges gyógyszerek és eszközök. Rámutatott, hogy az általa jóváhagyott nemzeti védekezési terv a megbetegedett külföldiek kitoloncolása mellett lehetővé teszi más korlátozó intézkedések, egyebek között az elkülönítés és a karantén bevezetését is.
        

A kormányfő a koronavírus-helyzetre való tekintettel kezdeményezte az orosz befektetési fórum elhalasztását, amelyet Szocsiban február 12. és 14. között terveztek megtartani.
        

Tatyjana Golikova, a védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes közölte: a Kínából érkező külföldiek keddtől kezdődően csak a seremetyjevói repülőtéren keresztül érkezhetnek Oroszországba. A szabály csak az Eurázsiai Gazdasági Unió állampolgáraira, a hivatalos küldöttségekre és az oroszországi lakhatási engedéllyel rendelkezőkre nem vonatkozik.
   
Kijelentette, hogy ideiglenesen korlátozzák a Kínából származó "egzotikus" állatok, halak és növények minden fajtájának behozatalát és tranzitját. Szavai szerint jelenleg nincs ok további korlátozó intézkedések meghozatalára, egyebek között rendkívüli állapot kihirdetésére.
   
Golikova szerint az orosz hatóságok azt tervezik, hogy a vírus terjedésének megakadályozása érdekében február 14-én leállítják azokat az Oroszország és Kína között közlekedő charterjáratokat. A két ország között egyébként hétfőn leállt a vasúti személyszállítás, Oroszország távol-keleti határait pedig már múlt héten lezárták.
    

A miniszterelnök-helyettes elmondta: az orosz légierő gépei hétfőn indulnak Kínába, hogy kimenekítsék a leginkább fertőzött Hupej tartományból az onnan hazatérni kívánó mintegy 133 orosz állampolgárt. Az evakuáció szerdáig tart majd.  
    

Hozzátette, hogy Oroszország hamarosan humanitárius segélyt küld Kínába, s az ehhez szükséges papírmunka már elkezdődött. Golikova szerint egyébként Peking még mindig nem bocsátotta Moszkva rendelkezésére az új koronavírus vakcinájára és fajtaváltozatára vonatkozó adatokat, így azokat az orosz szakembereknek más forrásból kellett beszerezniük.
    

Golikova azt ígérte, később fogják meghatározni, hogy hova toloncolják majd vissza Oroszországból Kínába a vírussal fertőzött embereket.  A kormányfő-helyettes szerint egyébként nem bukkantak koronavírus-fertőzés nyomára azoknak a körében, akik  Bajkálontúli területen, illetve a Tyumeny megyében elkülönített kínai beteggel érintkeztek.
        

Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője, Anna Popova kijelentette, hogy az általa vezetett hatóság tisztségviselői koronavírus-fertőzés gyanúja esetén elrendelhetik bárki kórházba helyezését vagy elkülönítését. A Roszpotrebnadzor egyébként azt javasolta az orosz munkaadóknak, hogy hosszabbítsák meg a holdújév alkalmából hazatért kínai alkalmazottaik szabadságát.
   
A Magnyit orosz élelmiszerüzlet-lánc hétfőn leállította a zöldség és a gyümölcs behozatalát Kínából.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: