Az iráni háború várható hosszú távú hatásai
Az Európai Unió energiaügyi biztosa már egy hete említette, hogy az iráni fegyveres konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása miatt az olaj ára 70%-kal, a földgázé pedig 50%-kal emelkedett, ami aggodalmat kelt az ellátásbiztonsággal kapcsolatban. Javasolta, hogy tagállamok vegyék fontolóra az üzemanyag-jegyrendszert, a távmunkát vagy az „autómentes vasárnapokat” is az olaj- és gázkereslet visszaszorítása érdekében.
Rövid időn belül sem a katonai konfliktus lezárására, sem az energiahordozók útvonalainak zavartalan újraindítására nem számíthatunk. A szoros stratégiai jelentősége egyértelmű: az IMF adatai szerint a konfliktus előtt a globális olajtermelés mintegy 25–30 százaléka és a cseppfolyósított földgáz 20 százaléka haladt át a Hormuzi-szoroson. Ez a mennyiségű energiahordozó Ázsia és Európa egyes részei iránti keresletet is kielégítette. A szoros lezárása és a környékbeli országok energia-üzemeltetési infrastruktúráinak rongálása, mint pl. a katari ipari létesítményt ért támadás, alapjaiban érinti a világ energiapiacait, amelynek hosszú távú geopolitikai következményei lesznek. Ez a krízis a különböző régiókat eltérő módon fogja érinteni – ezt kívánjuk röviden áttekinteni.
Ázsia, a legsúlyosabban érintett térség
A válság legsúlyosabban az ázsiai országokat érinti, hiszen olajimportjuk nagyon nagy mértékben támaszkodik a Perzsa-öbölből származó energiahordozókra. Különösen kitett Japán, Dél-Korea és India, hiszen olajimportjuk több mint 70 százaléka a Perzsa-öböl térségéből származik, hasonló helyzetben van Tajvan és Pakisztán is. Kína esetében a helyzet némileg differenciáltabb: bár az ország különféle forrásokból (Oroszország, Afrika, Dél-Amerika) is importál nyersolajat, a Hormuzi-szoroson keresztül érkező mennyiség továbbra is jelentős.
A Hormuzi-szoros lezárása az ázsiai gazdaságokra várhatóan jelentős hatás fejt ki, amelynek csak egy része az üzemanyaghiány és az energiaárak emelkedése. A kereskedelmi zavarok, a piacon domináló bizalmi hatások mindezt többszörözik. Az IMF olajkínálati sokkokról szóló empirikus tanulmánya azt mutatja, hogy az olajárak 10 százalékos emelkedése jellemzően 0,2–0,5 százalékponttal csökkenti a GDP-növekedést az olajimportáló gazdaságokban. A hatások a gazdasági szerkezettől és az energiaintenzitástól függően változnak. Ugyanakkor egy hónapokig, netán évekig tartó lezárás többszörösen nagyobb GDP-hatást eredményezne, mint ezek az alapbecslések.
A hosszú távú Hormuz-blokádok forgatókönyv-modellezése súlyos kockázatokat jelez az ázsiai makrogazdasági stabilitásra nézve; a potenciális GDP-csökkenés 2–5% között mozog a zavar időtartamától és teljességétől függően. Ezek a becslések magukban foglalják a magasabb energiaköltségek közvetlen hatásait, az ellátási lánc zavarait és a csökkenő kereskedelem közvetett hatásait, valamint a multiplikátorhatásokat.
Az ágazati hatások jelentősen eltérnek: az energiaigényes iparágak, beleértve a petrolkémiai ipart, a finomítást, az acél-, alumínium- és cementipart, a rendkívül magas ráfordítási költségek miatt a legnagyobb nehézséggel fognak küzdeni. Hasonlóan a közlekedés is jelentős kihívással fog szembesülni, így a légi közlekedés, a hajózás és a teherszállítás lényegesen drágul. Az utóbbi évtizedben kialakult komplex ellátási láncoktól függő feldolgozóipari ágazatok mind az energiaköltségek, mind a logisztikai kihívások miatt súlyos fennakadásokkal szembesülnek.
Az ázsiai gazdaságok esetében a Hormuzi-szoros lezárása a reálgazdaság ilyen mértékű nehézségein túlmenően potenciálisan pénzügyi instabilitást és recessziót is kiválthat egyes országok esetében. A magasabb olajárak átgyűrűznek a fogyasztói energiaköltségekbe, így a benzin, dízel, fűtőolaj és villamosenergia ára növekedése az inflációt is megnöveli, így India máris számottevő inflációval küzd.
Várható, hogy a konfliktus és az energiahordozók hiánya új geopolitikai folyamatok felgyorsulását segíti elő. Így újraindult és felgyorsult a Kína és Oroszország közötti Szibéria Ereje II gázvezeték megépítése, valamint várható, hogy a térségben felerősödnek az Egy Kína Övezet, egy Út Kezdeményezések, különösen a Kína–Pakisztán Gazdasági Folyosó és a Gwadar kikötőfejlesztése. A Gwadart stratégiai alternatívaként vizsgáló tanulmány megjegyzi, hogy egy ilyen infrastruktúra csökkenthetné Kína függőségét a szorostól, bár a megfelelő kapacitás kiépítése évekig tartó beruházást igényelne. Figyelembe véve a térségben lévő geopolitikai feszültségeket, ennek jelenleg nagy a valószínűsége, különösen, hogy több BRICS+ tagállam számára is fontos alternatíva tud lenni.
Amerikai Egyesült Államok – stratégiai döntések előtt
A szoros lezárása az Egyesült Államokban vegyes hatásokat eredményez. Az ország az elmúlt évtized során elsősorban a palaolaj és palagáz termelése miatt jelentősen csökkentette a közel-keleti energiahordozóktól való függőségét. Az Egyesült Államok ma már nemcsak energia-önellátó, hanem nettó exportőr is több szegmensben, így a nyersolaj és az LNG területén.
Ugyanakkor az energiahordozók globális piaci árszámítása miatt az amerikai fogyasztók és vállalkozások is szembesülnek a magasabb energiaköltségekkel. Az USA némileg könnyebb helyzete az importfüggőség csökkenésében és a külpolitika fokozott rugalmasságában rejlik, mint az ársokkokkal szembeni immunitásban.
Csakhogy a szoros lezárásával járó globális gazdaság lassulás visszahat az amerikai gazdaság egészére. A világkereskedelem lassulása, az ellátási láncok megszakadása és a geopolitikai bizonytalanság növekedése várhatóan ott visszafogják a beruházási kedvet. Várható, hogy az ellátási lánc zavarai az amerikai feldolgozóipart és kiskereskedelmi szektort is súlyosan érinti. Az amerikai vállalatok jelentős mennyiségű alapanyagot és készterméket szereznek be ázsiai gyártóktól, különösen Kínától, Japántól és Dél-Koreától. A magasabb energiaköltségek növelik az ázsiai termékek költségeit, ráadásul várható, hogy szállítási zavarok további kihívásokat okoznának. Különösen nagy nyomás fog az összetett, globálisan integrált ellátási láncokkal rendelkező iparágakra nehezedni, mint az autóipar, az elektronika vagy a gépipar.
Az iráni katonai konfliktus az amerikai exportra, különösen gabona-, szójabab és egyéb mezőgazdasági termékek ázsiai és közel-keleti piacokra való jutását nehezíti meg. A magasabb szállítási költségek és a gazdasági zavarok az importáló országokban csökkenthetik az amerikai mezőgazdasági export iránti keresletet, ami hatással lehet a mezőgazdasági jövedelmekre és a vidéki gazdaságokra.
A fogyasztói árak, különösen az üzemanyag- és az energiaárak az USA-ban is inflációs nyomást generálnak, ami a Trump-adminisztráció népszerűségének további csökkenéséhez vezethet, ami súlyos bepolitikai konfliktusokat okozhat. A külpolitikai dimenzióban az Egyesült Államok sajátos helyzetet mutat. Egyrészt lehetőséget nyújt a befolyásának növelésére az energiaszállítási láncokban, különösen az európai országok ellátása esetében. Másrészt a konfliktus jelentős költséget ró a költségvetésre.
Az USA esetében várható, hogy az ellátási láncok töredezése, a magasabb szállítási költségek, valamint a világkereskedelem lassulása felerősítik a Trump-adminisztráció által is szorgalmazott újraiparosítás stratégiáját, tovább bízva a belső piacokban.
Az Európai Unió keresi a megoldást
Az EU általános energiabiztonsági helyzetét az ukrajnai konfliktust követő orosz gázellátás csökkenése határozza meg. Az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása súlyosbítják a meglévő sebezhetőségeket, kettős kihívást jelentve a korlátozott olaj- és gázellátás terén. A katari LNG-kiesése tovább szűkíti a már amúgy is korlátozott piacot, ami vészhelyzeti intézkedéseket kényszeríthet ki.
A csővezeték-összeköttetések alternatívákat kínálnak egyes EU-tagállamoknak a tengeri importtal szemben. Az amerikai, norvég vagy észak-afrikai csővezetékes gázhoz és olajhoz hozzáférő országok nagyobb rugalmassággal helyettesíthetik az öbölmenti készleteket, csakhogy a csővezeték-kapacitási korlátok és a geopolitikai megfontolások korlátozzák a lehetséges helyettesítés mértékét. Az ukrajnai konfliktust követően az EU drasztikusan csökkentette az orosz energiafüggőséget, ám pont ezen döntései miatt a blokk jobban függ a tengeri úton szállított LNG-től és olajtól, mint korábban, így növelte az iráni konfliktus kapcsán fellépő sebezhetőséget.
Az Európai Központi Bank azzal számol, hogy a teljes infláció várhatóan 2,6 százalékra emelkedik, tükrözve az olaj- és gáz nagykereskedelmi árainak jelentős emelkedését. Az ágazati hatások várhatóan jelentősen eltérnek majd az EU nagyon eltérő gazdaságában. Az energiaigényes iparágak, beleértve a vegyipari, acél-, cement- és finomítóipart, azonnali szembesültek a megemelkedett árakkal és további nehézségekkel fognak szembenézni. A közlekedési ágazatok – a légi közlekedés, a hajózás és a közúti áruszállítás – már most akadályokkal küzdenek bizonyos országokban. Az ázsiai országokhoz hasonlóan az összetett ellátási láncoktól függő feldolgozóipari ágazatok mind az energiaköltségek, mind a logisztikai kihívások miatt súlyos zavarokkal fognak szembesülni.
Ezen túlmenően várható, hogy az EU-n belül felgyorsulnak a regionális egyenlőtlenségek. A nagyobb közel-keleti importfüggőséggel és kisebb csővezeték-összeköttetéssel rendelkező dél-európai gazdaságok erősebb közvetlen hatásokkal szembesülnek majd, míg az északi-tengeri olajhoz és norvég gázhoz jobb hozzáféréssel rendelkező észak-európai gazdaságok valamivel kisebb hatásokat tapasztalhatnának. Hasonlóan, az ipari termelésre épülő gazdaságok további lassulása várható, míg a digitalizált, szolgáltatásokra épülő gazdaságok továbbra is jól fognak teljesíteni. A szállítás- és közlekedés iparághoz köthető, turizmusra épülő déli országok gazdasága várhatóan lassulni fog.
A válság kezelése kapcsán eltérő mintázatokat várhatunk a tagállamoktól: valószínűleg különböző intézkedéseket hajtanak végre a háztartások és a vállalkozások energiaköltség-emelkedéssel szemben, beleértve a támogatásokat, az adócsökkentéseket vagy a közvetlen transzfereket. Csakhogy a fiskális mozgástér jelentősen eltér az EU-n belül, egyes erősen eladósodott országok, mint pl. Görögország, Franciaország vagy Olaszország pedig korlátozottan képesek jelentős támogatást nyújtani. Mi több, az Európai Számvevőszék az uniós tagállamok hitelfelvételi kötelezettségekből eredő növekvő kockázataira, valamint ezeknek a jövőbeli uniós költségvetésekre gyakorolt negatív hatásairól írt már ősszel is. Számításaik szerint a 2027-re a fennálló uniós hitelfelvétel meghaladhatja a 900 milliárd eurót, ami közel tízszerese a 2020-ban elindított világjárvány utáni helyreállítási csomag előtti szintnek. Mi több, a NextGeneration EU kamatfizetése a jelenlegi költségvetési időszakban meghaladhatja a 30 milliárd eurót, ami több mint kétszerese az Európai Bizottság 14,9 milliárd eurós kezdeti előrejelzésének, és a 2028 és 2034 közötti időszakban a kamatfizetések elérhetik a közel 74 milliárd eurót. A Számvevőszék szerint az uniós költségvetések fenntarthatósága komoly kérdéseket vetett fel az energiaválság előtt is, így elképzelhető, hogy az energiaválság egy pénzügyi válságot is eredményezhet. Várható, hogy a válság kezelésére EU-szintű fiskális koordinációra és támogatási mechanizmusokra lehet szükség a megfelelő válaszok biztosításához.
Mi várható globális szinten?
Összegezve: a válság hatásai régiónként eltérően jelennek meg. Ázsiában a Perzsa-öbölből származó energiafüggőség miatt súlyos gazdasági és inflációs nyomás alakult ki, különösen Japánban, Dél-Koreában és Indiában. Az Egyesült Államok energiafüggetlensége mérsékli ugyan a közvetlen hatásokat, de a globális gazdasági lassulás és az ellátási láncok szétszakadása az amerikai ipart és kereskedelmet is érinti. Az Európai Unióban az iráni válság tovább mélyíti az ukrajnai háború után kialakult energiaválságot: az infláció emelkedik, az ipari teljesítmény gyengül, és egyes tagállamok eladósodása hozzájárul egy pénzügyi válság kialakulásához. A helyzet kezelése újra előtérbe helyezheti az uniós szintű energetikai és fiskális koordinációt, a közös válságkezelés és a hosszú távú energiabiztonság megteremtésének szükségességét.
A kialakult krízis nem csupán energiapiaci válság, hanem a világrend átrendeződésének újabb mozgatórugója. Az ellátási útvonalak sérülékenysége és a függőségi viszonyok felértékelik az energiabiztonságot mint geopolitikai fegyvert. A feltörekvő hatalmak, különösen Kína, gyorsabban és határozottabban építik ki saját energia infrastruktúráikat. Ezzel szemben az EU új partnereket keres a stabil importforrások biztosítására. A BRICS+ országok közötti együttműködés, az alternatív kereskedelmi és fizetési rendszerek, valamint az eurázsiai energetikai folyosók kiépítése mind azt jelzik, hogy a konfliktus felgyorsíthatja a többpólusú világrend kialakulását, ahol a gazdasági és politikai hatalmi súlypont kelet és nyugat között oszlik meg.
