Oroszországban több a fertőzött, mint Kínában

Oroszországban a hétfőn közölt adatok szerint 87 ezer fölé emelkedett a nyilvántartott koronavírusos esetek száma, ami több mint háromezerrel meghaladja a kínai fertőzések számát.

Oroszországban több a fertőzött, mint Kínában

Az elmúlt egy nap alatt az igazolt fertőzések száma 6198-cal 87 147-re emelkedett Oroszországban. A járvány okozta halálozások száma 50-nel 794-re, a gyógyulásoké pedig 597-tel 7346-ra nőtt.
   
A legtöbb fertőzést a fővárosban (45 351), Moszkva megyében (9 708) és Szentpéterváron (3 238) regisztrálták, csakúgy, mint a legtöbb halálesetet is (435, 71, 27). A fertőzöttek között van 394 terhes nő is, betegségük könnyű lefolyású. Oroszországban eddig több mint 3 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 139 ezer tesztet végeztek el.
   
Eközben egyre nagyobb nyomás nehezedik az orosz egészségügy dolgozóira. Az Interfax hírügynökség tudomása szerint a szentpétervári Mariinszkaja-(Mária-)kórház félszáz munkatársának szervezetében mutatták ki a SARS-Cov-2 koronavírust. A hétvégén az "északi főváros" Alekszandrovszkaja-(Sándor-)kórházának két orvosa életét vesztette a Covid-19 betegség következtében, és a városból négy ápolónő halálát is jelentették.
   
Egyedül a szentpétervári Botkin-járványkórházban több mint 120 igazoltan fertőzött egészségügyi dolgozót ápolnak az Interfax szerint.
   
Az amerikai kormányzati finanszírozású Szabadság Rádió híroldalán arról számolt be, hogy az orosz egészségügyi dolgozók saját nyilvántartást vezetnek elhunyt kollégáikról, amely vasárnapig 61 halálesetet rögzített.
   
Az ellenzéki hangvételű Eho Moszkvi rádió közölte, hogy a Moszkvához közeli Csillagváros mentőszolgálatának vezetője, Natalja Lebegyeva, aki maga is megfertőződött, kiesett a kórház ablakán, és életét vesztette. A Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap szerint a doktornő öngyilkosságot követhetett el, mert a kórház vezetése őt hibáztatta több egészségügyi dolgozó megbetegedéséért.
   
Az újság rámutatott, hogy több hasonló eset is történt az orosz orvostársadalomban a súlyos pszichikai megterhelések közepette. Néhány nappal korábban a Krasznojarszki terület egyik veteránkórházának főorvosnője vetette ki magát az ablakon. Rosztov megye egészségügyi szolgálatának vezetőnőjét szívrohammal szállították kórházba.
   
Oroszországban vezető tisztségviselők is elismerték, hogy az egészségügyi dolgozók, akikre nagy nyomás nehezedik, nem ritkán hiányt szenvednek védőfelszerelésből. A létszámhiány enyhítésére Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester múlt héten kezdeményezte a felsőéves orvostanhallgatók bevonását a járvány elleni küzdelembe, a fővárosban és Moszkva megyében pedig katonaorvosok is bekapcsolódtak a védekezésbe.
   
Az orosz védelmi tárca összesítése szerint egyébként márciustól vasárnapig 874 katona kapta el a koronavírus-fertőzést, közülük 19-nek az állapota súlyos. Emellett több mint 1200 katonanövendék, oktató és civil alkalmazott is megfertőződött.
   
Anna Popova állami közegészségügyi főorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője a Rosszija 24 csatornának nyilatkozva azt mondta, támogatja a kijárási korlátozások május 12-ig történő meghosszabbítását, majd fokozatos feloldást javasolt. Úgy vélekedett, hogy az utasoktól a légi közlekedés újraindítását követően is meg kell követelni a szájmaszk és a kesztyű viseletét.
   
Alekszandr Szemjonov, a Roszpotrebnadzor szentpétervári Pasteur kutatóintézetének igazgatója a Rosszija 1 tévében szintén arról beszélt, hogy a március végén bevezetett országos korlátozásokat egy harmadik lappangási időszak végig, azaz május közepéig ki kellene tartani. A szakértő emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy több Covid-19-beteg szervezete a felépülését követően egy hónapon át is bocsát ki koronavírust, ezért elszigetelésüket folytatni kell.
   
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Argumenti i Fakti című lapban hétfőn megjelent interjújában úgy vélekedett, hogy a járvány május közepére érheti el a tetőpontját Oroszországban, s a helyzet javulása júniusra várható. Megítélése szerint ezt követően komoly erőfeszítéseket kell majd tenni az élet normalizálása érdekében.
   
Peszkov cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök "bunkerban" rejtőzködne a járvány elől. Elmondta, hogy Putyin a novo-ogarjovói rezidenciáján, távmunkában dolgozik, és kizárólag szűrést követően lehet bejutni hozzá. Közölte, hogy az elnök úszik és edzőtermi sporteszközökkel tartja formában magát.
   
Mihail Misusztyin miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy az orosz kormány hamarosan ismertetni fogja harmadik gazdaságtámogatási csomagját.
   
Az orosz agrártárca vasárnap közölte, hogy július 1-jéig felfüggeszti a búza, a rozs, az árpa és a kukorica exportját. A tárca április elején kiviteli kvótákat állapított meg, amelyek mostanra "kimerültek".
   
A második világháború veteránjairól megemlékező Halhatatlan Ezred megemlékezést a szervezők bejelentése szerint idén virtuálisan fogják megtartani. A háború frontharcos és hátországbeli részvevőinek a portréját az utódok ezúttal május 9-én nem a városok utcáin fogják végigvinni, hanem tematikus oldalakra fogják feltölteni, valamint az ablakokba-erkélyekre kiakasztani.
   
Putyin április 16-án rendelte el a járvány miatt a győzelem 75. évfordulójára tervezett díszszemle és emlékmenet elhalasztását. Utóbbi Moszkvában rendszerint több százezres szokott lenni.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: