Örülhetnek a devizahitelesek - megállíthatatlan a forint erősödése

Új, erősebb mozgási sávot keres a forint: az eurót szerdán délután öt órakor 264,27 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délután négy órai 264,68 forint után.

Az árfolyam nap közben 263,50 és 265,20 forint között mozgott, az európai kereskedés kezdete előtt pedig 262,50 közelében is járt a nemzetközi devizapiacon. A nemzetközi befektetői hangulat erősen ingadozott a nap folyamán, az euró/dollár árfolyam több fordulatot is vett, és a délutáni órákban ismét sikertelen kísérlet történt az 1,5000-es euró/dollár küszöb tartós áttörésére.

 

 

Az euró új idei árfolyamrekordot állított be 1.5003 dollárnál. A vállalati eredménybeszámolók függvényében ingadozó befektetői kockázatvállalási hajlandóság a forint és a zloty árfolyamát is széles tartományban megmozgatta. A piacon a zloty esetében a 4,15-ös euróárfolyam küszöb tartós áttörésére tett kísérletre számítottak, a forint esetében pedig a 264,00 forintos árfolyam áttörésére. A kísérletre sor is került, de az euró/dollár árfolyammozgás függvényében nem bizonyult tartósnak.

 

A forint és a zloty is hosszabb távon mérsékelt ütemben erősödik a kereskedők megítélése szerint, de ezt a befektetői hangulat éppen aktuális alakulása esetenként visszavetheti. A forint az elkövetkező napokban a 264 forintos euróárfolyam közelében mozoghat, néhány forintos mozgási tartományban, és többször is kísérletet tehet a küszöb áttörésére.

 

A dollár jegyzése 176,61 forint volt szerdán délután 1,4987 dolláros euró árfolyam mellett, szemben a kedd délutáni 176,89 forinttal. A svájci frank jegyzése 175,16 forint 174,81 forint után, 100 japán jent 193,73 forinton jegyeztek 196,00 forint után.

Kriptovaluta fedezetű hitelek jöhetnek Oroszországban – A Sberbank a Bitcoin mögé nézne

Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank komolyan fontolgatja a kriptovalutával fedezett rubelalapú hitelek bevezetését. A Bitcoin és az Ethereum, valamint akár tokenizált fémek és stabilcoinok is megjelenhetnek fedezetként. A lépés új fejezetet nyithat a hagyományos bankrendszer és a digitális eszközök integrációjában – miközben az orosz szabályozás is fokozatosan nyit a kripto irányába.
2025. 12. 28. 06:00
Megosztás:

Japán új kriptós adóreformja 2026-ra: Változnak a szabályok, jöhet a különadózás

Japánban új korszak kezdődhet a kriptovaluták adózásában. A 2026-os adóreform tervezete jelentős fordulatot hozhat a digitális eszközök megítélésében: a spekuláció helyett immár a hosszú távú vagyonépítés eszközeként tekintenének a kriptókra. A kormánykoalíció javaslatai alapján különadó jöhet a spot kereskedésre, derivatívákra és kriptós ETF-ekre – de nem minden kriptós jövedelemre vonatkozik majd az új szabályozás. Mutatjuk a részleteket!
2025. 12. 28. 05:00
Megosztás:

Tőzsdére mennek a kriptós óriások – Rekordévet zárt az iparág az IPO-k terén

2025 igazi áttörést hozott a kriptovaluta szektor számára a nyilvános részvénykibocsátások (IPO) világában. Az elmúlt év nemcsak az iparág magára találását jelezte, hanem egyértelművé tette: a kripto cégek komolyan versenyre kelnek a hagyományos pénzügyi szereplőkkel a tőkepiacokon. A Coinbase 2021-es tőzsdei debütálása után most több szereplő is sikerrel vette az IPO-akadályokat, miközben mások még csak készülnek a nagy lépésre. Nézzük, mi történt 2025-ben, és mire számíthatunk 2026-ban!
2025. 12. 28. 04:00
Megosztás:

Átalakul a digitális ökoszisztéma: az AI a keresés mellé lép, nem a helyére

A Similarweb – a világ egyik vezető digitális forgalomelemző vállalata – friss éves jelentése szerint a generatív mesterséges intelligencia egyetlen év alatt a digitális élet alaprétegévé vált. A K&H tapasztalatai is azt mutatják, hogy a globális trendek a banki ügyfelek elvárásait is formálják: egyre többen keresnek gyors, természetes és személyre szabott digitális támogatást a pénzügyeikben.
2025. 12. 28. 03:00
Megosztás:

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás:

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás:

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás:

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás:

A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 12. 27. 10:00
Megosztás:

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás: