Összeült az MDF budapesti választmányának több tagja - nem döntöttek a pártból való kilépésről

Az MDF budapesti választmányának több tagja csütörtökön úgy döntött, nem lépnek ki a pártból, hanem levelet küldenek a párt elnökségének és az országos választmánynak, melyben azt írják majd, jogszerűen hívták vissza tisztségéből Lévai Zoltán budapesti elnököt - értesült az az MTI.

Az MTI úgy tudja: néhányan azok közül a budapesti MDF-esek közül, akik Lévai Zoltán visszahívását támogatták, egy olyan levelet fogalmaznak majd meg, melyben javaslatot tesznek a kerületi képviselőjelöltekre is. Az MTI-nek a csütörtöki ülésen résztvevő egyik tag úgy nyilatkozott: az MDF-ért aggódva szeretnék, ha jogszerűen működne a párt elnöksége. Hozzátette: a levelet, amelyet a jövő hét elején küldenének el az MDF elnökségének és az országos választmánynak, a kerületi szervezet körülbelül 60-70 tagja írná alá.

 

Az ügy előzménye, hogy az MDF budapesti választmányának 13 tagja még február 11-én este igennel szavazott arra, hogy visszahívják tisztségéből Lévai Zoltán elnököt és új elnöknek Szegner Lászlót, Óbuda alpolgármesterét választják. Szegner László közleményében akkor azt írta: a huszonhat tagú budapesti választmány tizennégy tagja volt jelen a csütörtöki ülésen, ahol tizenhárman szavazták meg Lévai Zoltán visszahívását. A közleményben szerepel az is: az MDF budapesti választmánya január 25-én terjesztett elő Lévai Zoltán budapesti választmányi elnökkel és az elnökség tagjaival szemben bizalmatlansági indítványt. Mint írják, a bizalmatlansági indítvány oka, hogy a 2010. évi országgyűlési választások kapcsán Lévai Zoltán elnöki minőségében nem megfelelően képviselte a budapesti MDF szervezetek érdekeit, a fővárosi lista jelöltjeit nem ismertette, a választmány azt soha nem szavazhatta meg, a jelölő szervezetek többségének jogát elvonta, kötelező egyeztetések nem voltak.

 

Szegner László az MTI-nek azt mondta: az MDF budapesti választmányának új elnöksége a párt országos választmányának döntésével nem helyezkedik szembe, és a párt érdekében kíván dolgozni. Lévai Zoltán az MTI-nek minderre úgy reagált: az MDF alapszabálya alapján egyértelmű, hogy kizárólag személyek ellen indítható bizalmatlansági indítvány; az elnökséget, mint testületet érintő kezdeményezés értelmezhetetlen, érvénytelen. Lévai Zoltán azt mondta: a budapesti választmány tagjainak nincs joguk ahhoz, hogy ülést hívjanak össze, azt a választmány elnöke teheti meg, vagy pedig akadályoztatása esetén a területi iroda. Mint hozzátette, ő február 24-ére hívta össze a budapesti választmány ülését. Mindezek után másnap, Dávid Ibolya, az MDF elnöke felfüggesztette az MDF öt, a III., a IV., a IX., a X. és a XXI. kerületi szervezetének működését. Dávid Ibolya akkor azt is közölte MTI-vel: megengedhetetlennek tartja, hogy "a választási kampány közepén, a folyamatosan kisebbségben maradók támadást intézzenek az MDF testületi döntései és politikája ellen".

 

Az ügy további folytatása, hogy a HírExtra portál múlt hét szerdán megírta, hogy Bokros Lajos előző nap elektronikus levélben tudatta, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől és a párt listavezetői posztjáról, ha a vezetők nem tudnak úrrá lenni az MDF-ben kialakult káoszon. Ezek után múlt hét szerdai sajtótájékoztatóján a pártelnök kijelentette: fegyelemre és egységes kommunikációra van szükség az MDF-ben, és ennek érdekében ül össze a párt országos választmánya a párt "saját belső demokráciája" okozta "nehézségek" kezelésére. Az országos választmány február 19-én pedig úgy döntött, hogy április 25-ig magához vonja a budapesti választmány jogkörét, a budapesti választmány elnöke Lévai Zoltán maradt. Egyúttal visszaállították az összes fővárosi kerületi szervezet működését.

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás:

A költségvetés stabil, a magyar családokat és vállalkozásokat támogató programok finanszírozása biztosított

A 2026-os költségvetés a háború elhúzódása és a negatív külső gazdasági környezet ellenére is minden szükséges forrást biztosít az olyan családokat, nyugdíjasokat és hazai kkv-kat támogató kormányzati intézkedésekhez mint: a fix 3 százalékos Otthon Start Program, a fix 3 százalékos kkv-hitel, a közszférában dolgozók béremelése, a 13. és 14. havi nyugdíj, a két- és háromgyermekes anyák teljes szja-mentessége, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a Demján Sándor Program - írta az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 11. 19:00
Megosztás:

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen, a beruházást az önkormányzat 300 millió forint európai uniós támogatásból valósította meg.
2026. 04. 11. 18:00
Megosztás:

Húszmilliárdos kezdőlökés jövőbe mutató energetikai innovációknak

Harmincöt nyertes energetikai kutatás-fejlesztési projektjeit támogatja a Jedlik Ányos Energetikai Program pályázata, amelyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal bonyolított le. A jelentkezők felének megítélt mintegy 13 milliárd forintos forrásmennyiség több mint 20 milliárd forint összköltségű innovatív beruházás létrejöttét segíti - közölte az MTI-vel pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 04. 11. 17:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 11. 16:00
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten februárban

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 11. 15:00
Megosztás: