Ősztől tömeges ingatlanvásárlásba kezdhet a Nemzeti Eszközkezelő

Ősztől várhatóan ezres nagyságrendben vásárolja az ingatlanokat a Nemzeti Eszközkezelő (NET), miután a közelmúlt jogszabályváltozásai alapján a jogosultak köre jelentősen bővült - közölte a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény emlékeztet, hogy a közelmúltban módosították az eszközkezelő programját szabályozó törvényt, a kormány pedig rendeletet alkotott a szociális rászorultsági feltételekről. A megváltozott a jogi környezet alapján júniustól kibővült a jogosultak köre: már nem feltétel a kényszerértékesítésre jelölés, sem a két, családi pótlékra jogosító gyermek nevelése. Így az egy gyermeket nevelők is jogosultak lehetnek, amennyiben teljesül a többi feltétel (a hitelszerződésre, az ingatlanra és a szociális rászorultságra vonatkozó feltételek).
    

Az új szabályok szerint a NET programjára az a hiteladós (zálogkötelezett) vagy a vele egy háztartásban élő házastárs/élettárs lehet jogosult, aki egy gyermek nevelése mellett vagy lakásfenntartási támogatást vagy rendszeres szociális segélyt vagy pedig foglalkoztatást helyettesítő támogatás kap. Az is jogosult lehet, aki a jegyző által megállapított ápolási díjban részesül.
    

Miután a hitelezőktől egy ügylet átkerül a Nemzeti Eszközkezelőhöz, a vonatkozó törvény és kormányrendelet alapján a magyar állam nevében a társaság minden olyan ingatlant megvásárol, amelynél a jogszabályi feltételek teljesülnek, és amelynek eladásához az ingatlan tulajdonosa, valamint a hitelező pénzügyi intézmény hozzájárulását adta.
    

A januártól júniusig tartó átmeneti időszak alatt a hitelező pénzügyi intézmények - mivel zajlott a program kibővítését célzó törvénymódosítás előkészítése - csak viszonylag kis számban ajánlottak fel ingatlant megvételre. A jogosultsági feltételek bővülése nyomán azonban a felajánlott ingatlanok száma várhatóan jelentősen nőni fog. A banki visszajelzések alapján várhatóan szeptember-októberre fognak beérkezni a tömeges ingatlanfelajánlások az eszközkezelőhöz, tekintettel arra, hogy mind az eszközkezelőnek, mind a pénzintézeteknek fel kell készülniük a kérelmek befogadására és feldolgozására - emelik ki a közleményben.
    

Az idén 8 ezer ingatlant vásárolhat meg a NET a Magyar Állam javára, 2014 végéig pedig 25 ezret. A keretszám kitöltése nagyban függ attól, hogy a hiteladósok és a pénzügyi intézmények mennyi ingatlant és milyen ütemezésben ajánlanak fel megvételre. A pénzügyi kormányzat részéről többször elhangzott, hogy a kormány biztosítja az ingatlanvásárlás feltételeit minden olyan esetben, ahol a törvényi feltételek teljesülnek. A jövő évi költségvetés tervezése jelenleg is zajlik, a rendelkezésre álló forrásokat az elfogadott törvény fogja szabályozni - emlékeztet közleményében a NET.
    

A Nemzeti Eszközkezelő 2012. július 25-ig 8 darab ingatlant vásárolt meg, összesen 27 millió forint értékben - derült ki a hét elején Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából.
    

A parlament honlapján olvasható dokumentum szerint ezek az adatok a 2012. június 20-a előtti feltételeknek megfelelő hiteladósoktól megvásárolt ingatlanokat tartalmazzák. A miniszter is felhívja a figyelmet, hogy a jelenleg hatályos törvény és az ahhoz kapcsolódó kormányrendelet által megállapított szociális feltételek szerinti ingatlanok megvásárlása még nem kezdődött el, ugyanis az eszközkezelőnek a bankokkal újra kell kötni az új feltételeknek megfelelő szerződést.
    

A miniszter a válaszában rögzíti azt is, hogy a Nemzeti Eszközkezelő 2012-ben összesen 8000, 2013-ban 7000, 2014-ben 10 000 lakást tervez megvásárolni.
    

Azok, akik szeretnék, hogy az eszközkezelő megvásárolja ingatlanjukat, a hitelt folyósító banknál kell ezt jelezniük. Amennyiben a hiteladós a hitelszerződésekből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásáról szóló törvény által felállított feltételeknek megfelel, a bank továbbítja a kérést az eszközkezelőhöz, ami újból ellenőrzi a feltételeket és megköti a szerződést a hiteladóssal - áll a miniszter válaszában. (MTI)


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: