Osztrák lapok a zsebszerződések elleni törvényről, belga és olasz újság a belpolitikai helyzetről
A Der Standard című osztrák liberális lap emlékeztetett arra, hogy a kormány az új törvénnyel a "spekulánsok" elleni harcot erősíti, mely viszont szerinte főként az osztrák gazdák ellen irányul. A cikk szerzője szerint Andrä Rupprechter osztrák földművelésügyi miniszter irodájában megszigorításnak nevezik a törvényt, szakemberek viszont "első pillantásra" a konfliktus lehetséges megoldásának jeleit is felfedezni vélik benne, bár hangoztatják, hogy a jogszabályt még alaposan meg kell vizsgálni.
A lap azt is kiemelte, hogy magyar részről egyelőre nem kívánnak tárgyalni a kérdésről, az osztrák miniszter magyar kollégájához decemberben írt levelére még nem érkezett válasz. A Kurier című tömeglap is beszámolt arról, hogy a most elfogadott törvény lehetővé teszi a büntetőjogi felelősségre vonást. A lap úgy értesült, hogy az osztrák mezőgazdasági minisztérium megvárja az Európai Bizottság állásfoglalását.
Presse című konzervatív napilap fogalmazása szerint az osztrák gazdák is megérzik, hogy Magyarországon áprilisban parlamenti választás lesz. Marc Vecseyt, a bécsi egyetem gazdaságjogi intézetének Magyarországért felelős referensét idézve a cikk kiemelte, hogy büntetőjogi szankció csupán jövőbeli illegális cselekvésre irányulhat, ha viszont a szerződések konstrukciója annak idején legális volt, a szerződő feleknek nincs mitől félniük.
A lap visszafogottnak nevezte az első osztrák reakciókat, és úgy vélte, meg kell várni a jogszabály végleges jóváhagyását. Utalt a Die Presse arra is, hogy az osztrák diplomáciai erőfeszítések eddig "nagy sikereket még nem hoztak" a témában. A nyomtatott kiadásban megjelent másik cikkben a lap úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azért visz keresztül vitatott törvényeket, mert fél, hogy áprilisban elveszti a kényelmes parlamenti többséget. Hozzátette: osztrák részről az új jogszabály ügyében már nem Brüsszelbe mennének "árulkodni",hanem közvetlenül a magyar partnerekkel szeretnének tárgyalni.
Ugyancsak a Die Presse foglalkozott azzal, hogy a bécsi Vienna Capital Partners (VCP) felvásárolja a svájci Ringier-csoport és a német Axel-Springer kiadó számos magyarországi kiadványát. A cikk szerint Magyarországon ez "spekulációkat váltott ki", egyes újságírók körében arra vonatkozóan is, hogy a VCP vezetője, Heinrich Pecina "a Fidesz-bizalmas Simicska Lajos" útmutatásait követi majd.
Pecina azonban cáfolja ezt - tette hozzá a Die Presse, amelynek az osztrák üzletember megerősítette, hogy a lapok - köztük a Népszabadság - tevékenységébe sem operatív módon, sem politikailag nem kíván beavatkozni. A VCP portfóliója nagyobb lesz, mint a Ringier Axel Springer Hungaryé - jegyezte meg az osztrák újság.
Célkeresztben a multik címmel ír pénteki számában Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja, a La Libre Belgique arról, hogy a magyar miniszterelnök az idei esztendőt a rezsiharc évének nyilvánította. Az újság budapesti tudósítója, Corentin Léotard rámutat: úgy tűnik, elkerülhetetlen lesz az újabb összeütközés a magyar kormány és az Európai Bizottság között, amely a még több tagállamban is létező árszabályozás megszüntetése mellett száll síkra.
A tudósító úgy értékeli, hogy az intézkedés szerfelett népszerű, miközben a magyar háztartások többsége nagy létbizonytalanságban él, és a keresetéhez mérten többet fizet az energiáért az EU-átlagnál. A magyar ellenzék hiába igyekszik hangsúlyozni, hogy a kormány ezzel szemben megszüntette a kisjövedelműeknek nyújtott támogatást, Orbán Viktor választási érve, amelyet jelentős hirdetési kampány is sulykol, feltartóztathatatlan. Magyarország, az üzleti élet nem áll le című cikkében az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap a magyar politikai-gazdasági helyzetet elemezte.
Az IlSole24Ore cikke szerint "vitán felülinek tűnik" Orbán Viktor áprilisi választási sikere. A gazdasági napilap ugyanakkor úgy látja, a "nacionalista magyar kormányfő" kijelentései aggasztják az országban működő vállalatokat, a nyugati kormányokat és a nemzetközi befektetőket. Az újabb rezsicsökkentésről és a paksi bővítésről is beszámoló újság szerint a "populista döntések" ellenére Magyarország vonzza a külföldi befektetőket, a GDP ismét növekszik, azonban a választási kampány nem segíti az ország hitelességét.
Az Il Sole24Ore-nak az a véleménye, hogy kihasználva a magyar családok nehézségeit és meglovagolva az Európa-ellenes tiltakozást a Fidesz megpróbálja nem átengedni a szavazatokat a Jobbiknak, ezzel azonban a befektetőket félemlíti meg. "Orbán a maga módján kivezette az országot a recesszióból, rendbe tette a költségvetést, újraírta a magyar alkotmányt (...) bár most a nagyon gyenge forinttal meg kell nézni, hogy a magyar gazdaság mennyire képes ellenállni az új nemzetközi viharoknak..." (MTI)