Paczolay a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos Ab-eljárásról

Sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó alkotmánybírósági döntés tervezetéről szóló sajtóhíreket a testület elnöke az MTI érdeklődésére pénteken.

Paczolay Péter elmondta: már többször tárgyalták a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó indítványokat, és még augusztusban is napirenden lesz, ám azt nem tudja megmondani, hogy a döntés mikorra készül el. A tervezet tartalmára vonatkozó kérdéseket az elnök azzal hárította el, hogy Alkotmánybíróságon (Ab) folyamatban lévő ügyről nem adnak felvilágosítást. Az origo hírportál információja szerint a tervezet kimondja, hogy azoknak is jár állami nyugdíj, akik pénztártagok maradtak.
    

Az origo "az ügyhöz közel álló alkotmánybírósági, államigazgatási és piaci forrásoktól" úgy értesült, hogy elkészült egy alkotmánybírósági határozattervezet a magánnyugdíjpénztárak államosításáról szóló törvényről. A tervezetről még folynak viták, de az jelenlegi formájában kimondja, hogy semmis a kormány kezdeményezésére a parlament által októberben elfogadott törvénynek az a része, amely megvonja az állami nyugdíjjogosultságot a magánnyugdíjpénztárban maradóktól. Ha valóban megszületik ez a döntés, akkor azok is jogosultak lesznek állami nyugdíjra akik magán-nyugdíjpénztári tagok maradtak - írta a hírportál.
    

Az origo szerint az Ab a törvénynek azt a pontját is megsemmisítené, amely a munkáltatói nyugdíjjárulékot átnevezte nyugdíj-hozzájárulássá. Ennek azért van jelentősége, mert ha valaki járulékot fizet, cserébe valamilyen szolgáltatásra lesz jogosult, míg a hozzájárulás formálisan adónak minősül, adóért pedig közvetlenül nem jár ellenszolgáltatás. Így a jelenlegi, Ab által vizsgált törvény alapján hiába fizeti be a munkáltató a közterhet - nyugdíjhozzájárulást -, alkalmazottja még nem lesz jogosult állami nyugdíjra. Ezzel összefüggésben az Ab tervezete kimondaná, hogy az állami teher elnevezése nem írja felül annak tartalmat, vagyis továbbra is nyugdíjjogosultságot ad a nyugdíjkasszába folyó közteher megfizetése, bármi is legyen annak a neve.
    

Az origo szerint az sem garantálná, hogy gyakorlati szempontból jelentősen változik a jelenlegi helyzet, ha az Ab kimondaná a szóban forgó törvény két megtámadott pontjának semmisségét. Ezzel a döntésével az Ab  felszólítaná a parlamentet, hogy alkosson az alkotmánynak megfelelő új törvényt, illetve korrigálja a részben hibás hatályos jogszabályt.
    

Bár még vannak viták a határozattervezetről, a döntés az origo szerint már augusztus utolsó napjaiban megszülethet, aminek azért lehet jelentősége, mert szeptember 1-jén csatlakozik a testülethez a parlament által nemrég megválasztott öt új alkotmánybíró.
    

A nyugdíjpénztári átlépéseket kikényszerítő törvényt már decemberben többen megtámadták az Ab-n, a testületnek az tartott sokáig, hogy eldöntse, van-e egyáltalán jogalapja foglalkozni az üggyel. A kormány által kezdeményezett és a parlament által korábban elfogadott alkotmánymódosítás több ponton is szűkítette az Ab jogköreit. Végül a testület úgy döntött, hogy továbbra is van joga dönteni a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos indítványokról - írta az origo, megjegyezve, hogy "azóta felgyorsultak a folyamatok".
    

A hírportál szerint amennyiben az Ab a határozattervezetnek megfelelően hozza meg döntését, úgy megszűnhet az a magánpénztárakban maradó mintegy 100 ezer tagra vonatkozó megkülönböztetés, amely szerint a pénztártagok által befizetett nyugdíj hozzájárulásért cserébe nem kapnak állami időskori nyugellátást. Ha azonban ilyen döntés születne, akkor azok is jogi lépéseket fontolgathatnak, akik ugyan visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe, de átlépésükkel párhuzamosan aláírtak egy jogfenntartó nyilatkozatot. Ebben ugyanis azt jelentették ki, hogy csak azért hagyják el a magánpénztári szektort, hogy ne essenek el az állami nyugdíjtól. (MTI)


Kormányhivatali határozatok ellen indítottak pert az ALTEO leányvállalatai

Az ALTEO Circular Kft. és a Peregium Green Zrt. közigazgatási pert indított a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodási bírságai ellen, amelyeket használt akkumulátorok kezelése miatt róttak ki rájuk - közölte az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 09. 02. 21:30
Megosztás:

Az idei volt az eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban

Az idei volt eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban a hőmérsékleti adatok rögzítésének 1947-es kezdete óta, az átlaghőmérséklett 20,6 Celsius-fok volt a nagyhercegségben - közölte jelentésében a MeteoLux luxemburgi meteorológiai intézet, amelyet a Virgule című, francia nyelvű luxemburgi hírportál ismertetett.
2026. 09. 02. 20:30
Megosztás:

Oroszország befolyásolhatja az uniós tagállamok választásait

Elképzelhető, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni az Európai Unió tagállamaiban tartandó választásokat, és ezt meg kell előzni - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EU külügyminiszterek informális találkozóján, az írországi Wicklow-ban szerdán.
2026. 09. 02. 20:00
Megosztás:

Erősödött szerdán a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 02. 19:30
Megosztás:

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot

Az Országgyűlés oktatási bizottsága szerdai ülésén elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot, amely a szakképzési centrumokban a kancellária rendszer megszüntetésének határidejét a tanév végére tolná el.
2026. 09. 02. 19:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újraindul az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatása

Zöld utat adott a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatásának újraindításához a Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára. Ezzel egy olyan program folytatásáról döntöttek, amely képes arra, hogy százezernyi kamionnyi árut tartson a vasúton - közölte szerdán a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 18:30
Megosztás:

Szabadságra mentek az autóvásárlók augusztusban

A nyári szabadságolások csúcsidőszaka átmeneti mérséklődést hozott a hazai használtautó-piac vásárlói aktivitásában a Használtautó.hu legfrissebb, augusztusi statisztikái szerint. A portálon regisztrált érdeklődések* száma a tavalyi kiugró csúcshoz képest 15,7%-kal csökkent, ugyanakkor a hirdetési kínálat stabilizálódott. A nyári lassulás ellenére a piac minőségi mutatói tovább javultak: az átlagárak kismértékben emelkedtek, az állomány átlagéletkora és futásteljesítménye csökkent, a hibrid és elektromos modellek iránti kereslet pedig a nyár utolsó hónapjában is növekedni tudott.
2026. 09. 02. 18:00
Megosztás:

Szeptembertől igényelhető az MVM új, dinamikus áramtarifája

Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája - közölte a társaság a honlapján.
2026. 09. 02. 17:30
Megosztás:

Tovább csökkenhetnek az élelmiszerárak

A rendkívüli meleg és az aszály miatt ismét felerősödtek az élelmiszerárak emelkedésével kapcsolatos félelmek. Egyelőre azonban nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv: a globális élelmiszerpiacon számos terméknél továbbra is túlkínálat van, ami lefelé húzza az árakat. A nemzetközi folyamatok a magyarországi élelmiszerárak alakulására is hatással vannak. A következő hónapokban ezért legfeljebb mérsékelt drágulásra, illetve egyes termékkörökben csökkenő élelmiszerárakra lehet számítani.
2026. 09. 02. 17:00
Megosztás:

A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejlesztett a Milkmen Kft. és a szegedi egyetem

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő, mesterséges intelligencia alapú rendszert fejlesztett a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 09. 02. 16:00
Megosztás:

Ausztriában és Lengyelországban kezdi meg a Zeekr márka forgalmazását az AutoWallis

Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a prémium elektromos autó modelljeinek bevezetése mindkét országban 2026 utolsó negyedévében várható - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 15:30
Megosztás:

Az Olümposznál jár a hazai agrármulti: az UBM többségi tulajdont szerzett Görögország egyik legnagyobb takarmánygyártójában

Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégének teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
2026. 09. 02. 15:00
Megosztás:

Ajánlatkérés helyett azonnali árajánlat: mi történik, ha egy fejlesztő publikussá teszi az árait?

Aki már rendelt weboldalt vagy szoftvert kisvállalkozóként, ismeri a menetrendet: ajánlatkérő űrlap, várakozás, egyeztető hívás, majd napokkal vagy hetekkel később megérkezik három, egymással összehasonlíthatatlan árajánlat. A magyar webfejlesztő-piac egyik legrégebbi beidegződése, hogy az árak titkosak, és minden projekt árazása hosszú egyeztetés kérdése. Egy tatabányai fejlesztő az ellenkező irányba indult el: minden ára publikus, az érdeklődő pedig percek alatt kap írásos, tól-ig árajánlatot.
2026. 09. 02. 14:30
Megosztás:

3 egyszerű hálószoba-frissítő ötlet, amitől megváltozik a szoba hangulata

A halószoba az egyik legfontosabb része, ahol rengeteg időt töltünk. Nem csoda, ha néha már kicsit unalmassá válik a szemünkben, hisz oly sokszor láttuk már. Szerencsére azonban egy hálószoba felfrissítése sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk.
2026. 09. 02. 14:00
Megosztás:

A G20 a stabilcoinokat is bevonná a globális fizetési rendszer átalakításába

A stabilcoinok egyre kevésbé számítanak a kriptopiac különálló jelenségének: a világ legnagyobb gazdaságai már a nemzetközi fizetési rendszer megújításának részeként tekintenek rájuk. A G20 szeptember 1-jei elnöki nyilatkozata egyszerre sürget átláthatóbb szabályozást a digitális eszközök számára, hosszabb banki elszámolási időt, az ISO 20022 szabvány szélesebb használatát és a pénzügyi bűnözés elleni szabályok következetesebb alkalmazását. A dokumentum legfontosabb üzenete az, hogy önmagában egy éjjel-nappal működő blokklánc még nem teszi a globális pénzügyi rendszert valóban 24 órássá.
2026. 09. 02. 13:30
Megosztás:

A következő válságot a mesterséges intelligencia előre tudja jelezni?

Geopolitikai konfliktusok, kibertámadások, ellátási láncokat érintő fennakadások és hirtelen gazdasági fordulatok jellemezték az elmúlt éveket. Az EY nemzetközi kutatása szerint a mesterséges intelligencia segíthet a vállalatoknak hamarabb észrevenni az ilyen események előjeleit, a cégek többsége azonban még mindig csak kísérletezik a technológiával.
2026. 09. 02. 13:00
Megosztás:

Stílusos nyárzáró – Hamarosan kezdetét veszi a Kerekdomb Fesztivál

„Tállya magával ragad – ezt nehéz szavakba önteni, de amikor megérkezel, rögtön azt kérdezed magadtól: miért nem jártam itt korábban?” – mondja Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál alapítója.
2026. 09. 02. 13:00
Megosztás:

Top 10 kriptovaluta: KITE és Filecoin szembement a piaccal

Szeptember 2-án meglehetősen barátságtalan kép fogadta a kockázatos eszközök piacára érkező befektetőket. Az amerikai–iráni konfliktus újabb eszkalációja feljebb lökte az olajárat és a kötvényhozamokat, miközben a részvénypiacokon és a vezető kriptovalutáknál is megjelent az eladói nyomás.
2026. 09. 02. 12:34
Megosztás:

SpaceX-megállapodás a Starlink Mobile és Sovereign Solutions bevezetéséről

A 4iG Csoport és a SpaceX mérföldkőnek számító megállapodásokat írt alá az európai kommunikációs összeköttetések megbízhatóságának és ellenálló képességének erősítésére. A Starlink Mobile a 4iG Csoport magyarországi és nyugat-balkáni távközlési szolgáltatásait erősíti, míg a Sovereign Solutions-megállapodás az állami szintű, szuverén és védett műholdas kommunikációs képességek fejlesztését támogatja.
2026. 09. 02. 12:00
Megosztás:

21 nagybank közös stabilcoint indít: 2027-ben jöhet a dolláralapú token

A globális bankrendszer egyre határozottabban lép be a stabilcoinok piacára. Huszonegy vezető pénzügyi intézmény – köztük a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és a UBS – közös vállalat létrehozását tervezi, amelynek első terméke egy amerikai dollárhoz kötött stabilcoin lehet 2027 első felében. A kezdeményezés jól mutatja, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék és a decentralizált pénzügyek eszközei, hanem egyre inkább a hagyományos pénzügyi rendszer fizetési és elszámolási infrastruktúrájának részévé válhatnak.
2026. 09. 02. 11:00
Megosztás: