Pangó aranyár, pangó aranypiac

Rég nem látott figyelemben részesült a befektetési arany piaca a gazdasági és pénzügyi válság elmúlt éveiben. A gondok tengerében nem következett be látványos fordulat az utóbbi hónapokban, az arany és az ezüst árfolyama mégis látványosan beragadt egy historikusan visszatekintve magasnak mondható szinten. A további emelkedés elmaradásának sokrétű okai vannak. Ezeket számba véve dönthető el, hogy a piacba való beszállás megéri-e jelenleg, vagy jobb-e még kivárni esetleg – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

A válság immár négy éve van köröttünk, és alig csillapodik, legfeljebb időnként csak szünetet tart. Változatlanul érkeznek olyan hírek, amelyekre a nemesfémek jegyzése néhány hónapja még kitörő emelkedéssel reagált volna. Most ehelyett csak eldöcögnek az árfolyamok, sőt a rövidtávú tendencia inkább csökkenő irányú. Máris idejétmúlttá vált volna az arany és az ezüst? Aligha. Bőven szól érv az általános elemzői konszenzus mellett, amely szerint az év végéig az árfolyamok még emelkedhetnek.


1. Globális adósságválság

A globális adósságspirál egyre újabb köröket húz. Nincs olyan ország a világban, amely csökkenő adósságrátáról tudna beszámolni. Különösen az Egyesült Államok jár az élen az államadósság felhalmozásában. A legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint idén februárban 5,1 billió dollár volt az USA kormányának külföldiek kezében lévő hitelállománya különböző futamidejű állampapírok formájában. Ez alig egy hónap alatt 0,8%-os növekedést jelent, egy év alatt pedig meghaladja a 14%-ot. Az ország gazdasága eközben reálértéken gyakorlatilag nem növekedett, tehát az eladósodottság mértéke egyre csak növekszik.


2. Infláció alakulása

Az infláció a likviditásösztönző programok eredményeként állandó napirendi téma. A világ két vezető jegybankja, az amerikai Fed és az Európai Központi Bank árgus szemekkel figyelik a pénzromlás éppen aktuális mértékét. Igaz, hogy a hivatalosan közzétett statisztikák eddig legfeljebb csak enyhe emelkedést jeleznek a mutatókban, de a napi fogyasztási cikkeknél és az üzemanyagoknál érzékelt infláció sokkal magasabb, mint amit a hivatalos számok mutatnak. Ez az eltérés számos tényezővel magyarázható, de a lényeg valójában az, hogy az infláció érzékelése és a vele kapcsolatos pesszimista várakozások negatív gazdasági hatással járnak, mivel rossz irányba befolyásolják a fogyasztói magatartást és a megtakarítási hajlandóságot.

 

3. Negatív reálkamatok

A jelenlegi alacsony kamatok, és az ezzel együtt a negatív reálhozamok egy fontos érv az arany mellett, hiszen ezáltal jelentőségét veszti az a kritikai észrevétel, hogy a sárga fém kamatot nem termel. Amikor az aranytartás alternatív költsége lenullázódik a kamatozó befektetésekkel szemben, akkor az arany szerepe felértékelődik ezekhez képest. A történelmi adatsorokból jól kiolvasható, hogy a mostanihoz hasonló reálhozamok idején a nemesfémek hagyományosan jól teljesítenek.

 

4. Globális gazdasági lassulás

A Nemzetközi Valutaalap legaktuálisabb tanulmánya szerint a világ gazdasági teljesítménye 2012-ben el fog maradni a tavalyi év teljesítményétől. Ez a megállapítás egyaránt igaz a fejlett és a feltörekvő gazdaságokra, az eurózónának pedig egyenesen recesszióval, csökkenő GDP-vel kell számolnia az idén. A gazdasági növekedés globális lassulása egy folyamat, miután a 2011-es évet is már csökkenés jellemezte 2010-hez képest.

 

5. Elhúzódó euróválság

Éppen két éve annak, hogy a görög állam agóniája kezdetét vette, amely végül egy államcsőddel felérő adósságátrendezéshez vezetett. 2010 áprilisában az S&P a görög adóskockázatot „BBB+”-ra vágta vissza, miként tette ezt most a spanyolokéval is. A politikusok kincstári optimizmussal próbálták akkor és most is megnyugtatni a kedélyeket, majd az egyre nyilvánvalóbb bajok nyomán elkezdődött egy végeláthatatlan huzavona a mentőcsomagok és megszorítások körül, a piacok nyugtatgatása és a végül be nem tartott politikai háttéralkuk mellett. Mindez elég volt ahhoz, hogy a befektetők bizalma megrendüljön az Unió döntéshozóiban. Spanyolország esetében a görög példához hasonló módon történhet a válság eszkalálódása, ami már végzetessé válhat a közös európai fizetőeszköz számára.

 

6. Kötvényhozamok emelkedése

Spanyolország és Olaszország hosszúlejáratú kötvényeinek hozamszintje a 6%-ot közelíti. A hozamszintek kritikus emelkedése a magas államadósságokra és a gazdasági növekedést ellehetetlenítő megszorításokra adott válasz. Az eurózóna perifériáján felerősödő aggodalmak a Wall Street Journal elemzése szerint ahhoz vezethetnek, hogy az Európai Központi Bank a piacok megnyugtatására ismét kötvényvásárlási programba kezd. Az efféle likviditásnövelő intézkedéseket az arany árfolyama rendre emelkedéssel honorálta a múltban.

 

7. Jegybanki aranyvásárlások

A világ központi bankjai márciusban több mint 50 tonna aranyat vásároltak. Ezzel folytatódik az utóbbi években megfigyelhető trend, amely szerint a fejlett országok korábbi aranyeladásai elapadtak, a feltörekvő országok pedig ütemesen próbálják behozni lemaradásukat az arany tartalékolásában. A cél a portfóliók diverzifikálása révén a devizatartalékokban rejlő kockázatok mérséklése. Az állandó jegybanki aranyvásárlások folyamatos támaszai az arany árfolyamának.


8. Bizonytalan és bizalomhiányos bankrendszer

Az európai bankszektor bizonytalansága jelzésértékű a válság súlyosságát illetően. Az EKB legutóbb ezer milliárd eurónak megfelelő friss pénzt juttatott a pénzintézeteknek. Ennek az 1%-os kamat mellett három évre kihelyezett forrásnak egy jelentős része ahelyett, hogy a piacokat olajozná, az EKB-nál parkol egyéjszakás készpénzbetétek formájában 0,25%-os kamatért cserébe. A legfrissebb szerdai adat szerint az overnight betétek jelenleg 800 milliárd euró fölé emelkedtek. Ezzel a bankok inkább viselnek el veszteségeket, mintsem hogy nagyobb hozam reményében kockázatokat vállaljanak be.


9. Növekvő pénzmennyiség az USA-ban és az eurózónában

A Fed és az EKB egyaránt önti a pénzt a gazdaságba. A hivatalos adatok szerint a készpénz és betétállomány (pénzmennyiség M2) márciusban 9.798,5 milliárd dollár volt az Egyesült Államokban illetve 8.725,3 milliárd euró az euróövezetben. Ez csaknem 3%-os illetve több mint 4%-os növekedés az előző hónaphoz képest. Hogy mindez eddig nem vezetett az infláció megugrásához, azt a pénz áramlási sebességének lassulása okozza. Amint azonban elindul egy gazdasági növekedés, úgy a bankok vélhetően élénkülő hitelezési tevékenységének nyomán multiplikálódni fog ez a pénz. Amennyiben a jegybankok nem szívják majd időben vissza ezt a likviditási többletet, akkor eljöhet a begyorsulva emelkedő infláció ideje.


10. Az aranykitermelés fokozatosan átlendül a csúcsponton

A világban évről évre kitermelt arany mennyisége az Amerikai Egyesült Államok Földtani Szolgálata (United States Geological Survey, USGS) adatai szerint a felszálló ág végéhez érkezett. A csúcspont („gold peak”) elérése után meredek hanyatlás következhet, amire a dél-afrikai aranybányászat alakulása a legjobb példa. A 70-es évek elején Afrika legdélebbi államában még 1.000 tonna aranyat hoztak fel évente a Föld mélyéről. A kitermelés mostanra a lelőhelyek kimerülése miatt ennek az ötödére zuhant vissza.


Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás: