Patai: a bankvezetők támogatták a jegybanki hitelprogramot

A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) tartott találkozón a meghívott bankvezetők támogatták a jegybank múlt héten meghirdetett hitelprogramját, amelynek iránya helyes - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a szervezet hétfői sajtóbeszélgetésén.

Gyuris Dániel, a bankszövetség alelnöke jelezte: ezzel együtt szükség van a részletek tisztázására, amelyekről várhatóan egy hónapig egyeztetnek. A magyar bankrendszer érdekelt a növekedés beindulásában - hangoztatta Patai Mihály. Patai Mihály az MTI kérdésére elmondta: a Magyar Bankszövetség nem alakított ki szövetségi álláspontot a jegybank hitelprogramjával kapcsolatban, a szövetség tagbankjai egyenként fogják eldönteni, hogy a végleges, később kialakításra kerülő feltételek mellett részt vesznek-e a programban.
    

A bankszövetség elnöke még a tájékoztató elején leszögezte: Európa egyik legstabilabb bankrendszere a magyar, tőkemegfelelési szintje magas, az elmúlt év végén annak átlagos mértéke 15 százalék volt. Kiemelte: a magyarországi betétesek pénze biztonságban van, az elmúlt években a magyarországi bankok tulajdonosai több milliárd euróval erősítették meg a magyarországi leánybankjaikat. Patai Mihály azzal kapcsolatban, hogy a jegybank vezetése a mostani 4500 milliárd forintra rúgó kéthetes jegybanki hitelállományt le akarja vinni 3600 milliárd forintra, megjegyezte: ezt úgy is el lehetne érni, ha a monetáris tanács úgy döntene, hogy csak azok a bankok vehessenek kéthetes jegybanki kötvényt, amelyek Magyarországon tevékenykednek, illetve Magyarországon kockázatot vállalnak tevékenységük révén.
    

Kiemelte: egyes becslések szerint több mint 1000 milliárd forint, vagy még ennél is nagyobb összegű kéthetes MNB-kötvény van olyan bankok kezében, amelyek semmilyen kockázatot nem vállalnak Magyarországon, tevékenységük után nem fizetnek például bankadót. A devizatartalékokról való döntés azonban teljes mértékben a független jegybank felelőssége - húzta alá Patai Mihály. Gyuris Dániel kiemelte: az egész hitelprogramot majd csomagban kell nézni, fontos például, hogy milyen garanciarendszer társul a kis- és közepes cégeknek nyújtott refinanszírozási hitelekhez. Az sem lesz majd közömbös a programhoz csatlakozó bankok számára, hogy az egyeztetések végén milyen futamidővel lehet majd a hiteleket kiközvetíteni - mondta a bankszövetség alelnöke.
    

Gyuris Dániel elmondta: a kétszer 250 milliárd forintos, kkv-knak biztosított hitelösszeg "teljes feltöltöttség" esetén is a vállalati hitelállomány maximum 7 százalékát érinti. Egy újságírói kérdésre Patai Mihály elmondta: Matolcsy György jegybankelnök szakmai alkalmasságát, szavahihetőségét feszegető kérdések egész Magyarországnak ártanak. Az MTI kérdésére, miszerint hogyan értékeli Király Júlia MNB-alelnök lemondását, Patai Mihály közölte: emberileg teljesen megérti Király Júlia lépését, nehéz lehetett úgy egy területet vezetni, hogy a monetáris tanácsban hónapok óta leszavazták. (MTI)


Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás: