Patinás bukottak közé került a Malév

Illusztris társaságba került a magyar nemzeti légitársaság, a Malév: a bukott kollégák között olyan patinás nevű nagyságok találhatók, mint a Swissair, a belga Sabena vagy az Alitalia. Példájuk arról is szól, hogy lehetséges a feltámadás.

SWISSAIR

A svájci nemzeti légitársaság 1931. márciusban alakult két magáncég egyesüléséből: eltérően a kor szokásától, eleve sem tettek bele állami pénzt. Európában először a Swissair alkalmazott légikísérőket, 1934-től. A hetvenévi működése alatt olyan szilárdnak tűnt a cég, hogy az 1960-as években már "repülő banknak" nevezték a szakmában. Ám 1990-ben beütött az Öböl-háború - megdrágult az üzemanyag és csökkent a légi forgalom -, majd 1991-ben a légi közlekedés liberalizációja az Európai Gazdasági Térségben.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Egy évvel később a svájciak népszavazáson úgy döntöttek, hogy kimaradnak ebből a térségből. Így a Swissair kiszorult az átszálló forgalomból, és nem adhatott el jegyet olyan utakra, amelyek kezdő és célállomása egyaránt az Európai Gazdasági Térségben van. A Swissair mint nagy kapacitású, de kis hazai piacú légitársaság, ezzel bajba került. Csökkent utasszáma miatt már nem volt érdekes a nagy amerikai légicégek vezette nemzetközi szövetségek számára, a méret növelésére szánt egyesülési kísérletek - 1993-ban az Austrian Airlinesszal, a KLM-mel, a SAS-sal - pedig nem vezettek eredményre, mert a Swissair végül is sajnálta közösségbe vinni a pénzét.

 

Egyesülések helyett meghirdették a "vadászstratégiát": számolatlanul vásároltak részesedéseket náluk is kisebb légicégekből - köztük a belga Sabenából, a francia AOM-ból és Air Libertéből, az olasz Volaréból, a lengyel LOT-ból, a portugál TAP-ból, a Turkish Airlinesból, a South African Airwaysből -, és sok pénzt fektettek a kapcsolódó szolgáltatások - csomagkezelés, utasellátás, vámmentes boltok és a repülőgép-karbantartás - belső fejlesztésére. Ez a stratégia elvitte a Swissair pénzét, majd a vállalat belerepült a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokat követő légiforgalmi visszaesésbe. Amikor a UBS bank nem újított meg egy hitelkeretet a Swissair számára, a súlyosan eladósodott cég flottája 2001. októberben átmenetileg a földre kényszerült. A svájci kormány áthidaló hitele 2002. márciusig életben tartotta Swissairt, ám a pilóták kénytelenek voltak nagy bankókötegeket vinni magukkal, mert a fogadó repülőterek szolgáltatói már nem bíztak a Swissair fizetőképességében. A cég egész igazgatótanácsa bíróság elé állt 2007. januárban hanyag kezelés és okirat-hamisítás vádjával, de már 2007. júniusban mindenkit fölmentett a bíróság.

 

A Swissair romjain 2002. április elsején megalakult a Swiss International Air Lines AG, röviden a Swiss, mégpedig egy egykori versenytárs, az 1978-ban alapított svájci regionális légitársaság, a Crossair bázisán. Korábban a Swissair a Crossair egyik részvényese volt, majd 1997-től mindketten egy közös holding - a SAirGroup - alegységeiként szerepeltek. A hitelező bankok a Swissair vagyonának egy részét eladták a Crossairnek, majd a Crossairből létrehozták a Swisst, amelynek 61,3 százalékát intézményi befektetők - köztük a hitelező bankok -, 20,3 százalékát a svájci szövetségi állam, 12,2 százalékát a svájci kantonok és helyhatóságok birtokolták. Az új nemzeti légitársaság, a Swiss 2005-ig veszteséges maradt. Ekkor nagy nehezen fölvették a Oneworld légi közlekedési szövetségbe, és 2005-től 2007-ig fokozatosan felvásárolta a német Lufhansa légitársaság. A Swiss 2006 óta profitot termel. A Swissair márkanév még 2010-ben is 10 millió frankot ért: a Swiss licencek útján hasznosítja ezt a vagyonelemet.


SABENA

Az ismeretlen nevű Société Anonyme Belge d'Exploitation de la Navigation Aérienne máris ismerős, ha közkeletű rövidítésére emlékszünk: Sabena. Ez volt 1923-tól a 2001-es csődig Belgium nemzeti légitársasága. Korai sikereit annak köszönhette, hogy Belgium távoli afrikai gyarmata - "Belga-Kongó", a későbbi Zaire - miatt hamar rákényszerült távolsági járatok működtetésére. A Sabenának is az európai légi liberalizáció ártott meg: túl kicsi volt a korlátozásoktól és privilégiumoktól megszabadított piacon, miközben büszkesége - az első osztályú utasellátás és kiszolgálás - hovatovább túl drága lett az utasok számára. Legnagyobb részvényese, a belga kormány üzleti partner után nézett, de addig is megnehezítette a cég sorsát az állami támogatás erősödő EU-beli tilalma.

 

Az Air France átmeneti betársulása után végül a Swissairnek sikerült eladni a Sabena 49 százalékát. Ez a házasság azonban megpecsételte a Sabena sorsát: a Swissair sok beruházást és fejlesztést ígért, de ígéreteit - saját pénzügyi nehézségei miatt - nem teljesítette. A 2001. szeptember 11-i amerikai merényletek után, 2001. októberben a Sabena csődvédelmet kért, majd novemberben megkezdődött a felszámolása. A Sabena vagyonának egy részét 2002. februárban átvette az újonnan alakított SN Brussels Airlines. Ez a cég 2005. áprilisban egyesült a Virgin Expressel - a brit Richard Branson európai regionális légitársaságával, amely úttörő volt az internetes jegyeladásban -, majd az így újjáalakult Brussels Airlinest 2008. szeptembertől felvásárolta a Lufthansa. Most a Brussels Airlines jogosult belga zászló alatt közlekedni.

 

ALITALIA

Olyan mintha a régi lenne, de nem az: Alitalia — Linee Aeree Italiane volt az 1946-ban alapított eredeti, Alitalia — Compagnia Aerea Italiana az új "Alitalia", az olasz nemzeti légicég. Az olasz kormány és néhány partnere 1998-tól majdnem 5 milliárd eurót süllyesztett az Alitaliába, mindhiába. Amikor - 2006-tól - az Európai Unió tilalma miatt be kellett szüntetni a támogatást, az Alitalia napjai meg voltak számlálva: 2008. augusztusban csődbe ment. Addig sem jeleskedett: 1946 és 2008 között egyetlen egyszer, 1998-ban volt profitja, és az állam tartotta el, amíg tehette.

 

Magánbefektetők 2008 végén több mint egymilliárd euróért megvették az "eredeti" Alitalia vagyonrészeit, köztük a márkanevet, repülőgépeket és leszállási jogokat - a vételárban benne volt az Alitalia 625 millió eurós adósságának átvállalása is -, így az olasz kormány kiszállhatott a légicégből. Az átvételt részben abból finanszírozták az új tulajdonosok, hogy az Alitalia 25 százalékát eladták az Air France-KLM-nek 322 millió euróért, azzal az opcióval, hogy a francia-holland légitársaság 2013-tól folytathatja a felvásárlást. Az új Alitalia, amelynek gerincét alkotta egy beléje olvasztott másik olasz légitársaság, a fapados Air One, 2009. január óta közlekedik. (MTI)


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: