PayPass bankkártyás rendszert vezet be az OTP
A PayPass bankkártyákat fizetéskor elegendő néhány centiméterre közelíteni a terminálhoz, háromezer forint összeghatár alatt nem szükséges megadni a PIN kódot, vagy aláírni bizonylatot, ami akár 5 másodperc alá is szoríthatja a tranzakciók átlagos idejét. Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese elmondta: az OTP Bank az idén 15 ezer Multipont PayPass bankkártya kibocsátását tervezi, az elfogadóhelyek száma október végére eléri a 350-et.
Az induláskor budapesti kereskedői elfogadóhelyeken, elsősorban gyorséttermekben, kávézókban, mozikban, papír-írószer boltokban lesz elérhető a szolgáltatás. A bankkártya az OTP bankszámláihoz igényelhető, így a vásárlás közvetlenül a kártyabirtokos számlájáról történik. A PayPass bevezetésétől a bank azt várja, hogy lendületet ad majd a piacnak, miután a hagyományos bankkártyák piaca telített, valamint, hogy növekszik a tranzakciók száma.
Kovács Antal elmondta: az OTP-nél már az össztranzakció több mint 70 százaléka elektronikusan zajlik, több mint 2 millió ügyfél veszi igénybe az elektronikus banki szolgáltatásokat, a bank 15,5 millió sms-t küld ki havonta. Gauder Milan, a MasterCard Europe Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős üzleti igazgatója ismertette: a PayPass kártyatechnológiát 2002-ben vezette be a MasterCard, és 2009. június végére világszerte közel 61 millió PayPass kártya volt forgalomban, az elfogadóhelyek száma pedig elérte a 153 ezret. Az első európai PayPass kártyákat Törökországban bocsátották ki, mára a régió több országában, így Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában és Szerbiában is alkalmazzák a technológiát.