Piaci bizonytalanság ellenére emelkedik Európa
2009. 06. 29. 10:20
Az európai részvénypiacok nem osztoztak az ázsiai piacok fokozott nyugtalanságában, ennek jele, hogy bár a piacon bizonytalanság érezhető, azonban a gyenge kezdés után, az első óra végére nyereségbe fordultak. A bizonytalanságot azonban továbbra is jelzi, hogy főleg a menedékrészvények, köztük a gyógyszeripariak drágultak, miközben a bankrészvények tovább haladtak lefelé. (ProfitLine.hu)
A vezető európai részvények mutatója, a FTSEurofirst 300 index 0,1 százalékos veszteséggel kezdett, az első óra vége felé 0,6 százalékos nyereséggel 849,57 pontnál tartott, 2,12 százalékkal meghaladva az év végi értékét. Hétfőn a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,10 százalékos veszteséggel kezdett, egy óra múlva 0,65 százalékos nyereségnél tartott. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 0,23 százalékos veszteséggel indult, egy óra múlva 0,81 százalékos veszteségben volt. Párizsban a CAC-40 0,12 százalékos veszteséggel nyitott, egy óra múlva 0,70 százalékos nyereségnél járt. Az értéktőzsdék nyitása után közel egy órával az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként 69,15 dollár volt Londonban a legközelebbi, augusztusi határidőre, 23 centtel drágább a pénteki zárónál, követve az értéktőzsdei fordulatot. Korábban reggel 55 centtel, hajnalban 62 centtel olcsóbb volt a pénteki zárónál. Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4006 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, tőzsdenyitás után egy órával 1,4021 dollárnál tartott, 0,0046 dollárral olcsóbban a pénteki későinél, 0,31 százalékkal erősebben a dollárhoz képest, mint év végén. Korábban reggel 0,0038 dollárral, majd 0,0040 dollárral volt olcsóbb a pénteki későinél.

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?
A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának
Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat
A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett
Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt
A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak
Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
A szerb elnök bejelentette a lemondását
Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n
Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
Napraforgóolajból orvosi műanyag – zöld polimereket fejlesztenek Debrecenben
Végleg szakíthat a kőolajjal a hazai műanyagipar? A Debreceni Egyetem kutatói olyan úttörő zöldkémiai eljáráson dolgoznak, amely a megújuló növényi forrásokat – például a közönséges napraforgóolajat – alakítja át csúcstechnológiás polimerekké. Ezek az anyagok ráadásul nemcsak környezetbarátak, de az orvostudományban is új távlatokat nyithatnak. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.