Pozitív kilátást adott magyar bankoknak az S&P, javított egy magyar bankkockázati besorolást

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank és a Takarékbank osztályzati kilátásait hétfőn a Standard & Poor's, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy enyhülnek a magyar bankrendszert terhelő gazdasági kockázatok.

A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben Londonban bejelentette azt is, hogy az eddigi 9-esről 8-asra javította a magyar bankszektorokra kidolgozott országkockázati skála (Banking Industry Country Risk Assessment - BICRA) egyik részindexét, a bankrendszer gazdasági kockázatának mutatóját. A Standard & Poor's átfogó magyar BICRA-indexe továbbra is 8-as. Az S&P BICRA-mutatója - amely nem azonos a bankok adós- és betéti osztályzataival - a vizsgált ország pénzügyi szektorának egészét érintő, általános, a nemzetgazdaságra is kiható és onnan eredő kockázati tényezőket méri; a legjobb osztályzat az 1-es, a legrosszabb a 10-es.

 

A Standard & Poor's a három magyar bank osztályzati kilátásának javításához fűzött hétfői elemzésében hangsúlyozta, hogy a bankrendszer gazdasági kockázatainak átértékelése mellett a lépés összefüggésben van Magyarország szuverén adósosztályzatának március 20-án bejelentett felminősítésével is. A cég aznap - a nemzetközi hitelminősítői gyakorlatban viszonylag szokatlan módon, az addigi és az azóta is érvényes stabil kilátás pozitívra javítása nélkül - egy fokozattal "BB plusz"-ra javította az addigi "BB"-ről a devizában és a forintban fennálló hosszú lejáratú magyar államadósság besorolását.

 

Az S&P magyar államadós-osztályzata immár azonos a másik két nagy hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings hosszú futamú magyar szuverén minősítésével, és egy fokozattal elmarad a befektetési ajánlású "BBB" sáv alsó szélétől. A besorolások kilátása mindhárom cégnél stabil. A Fitch Ratings pénteken vizsgálja a magyar szuverén adósosztályzatokat, és egyes londoni pénzügyi elemzők szerint nem zárható ki, hogy a besorolások kilátását pozitívra javítja. A Standard & Poor's a három magyar bank osztályzati kilátásának hétfői javításához fűzött indoklásában kiemelte azt a véleményét, hogy a magyarországi ingatlanpiaci árak és a bankok ezzel összefüggő eszközminőség-problémái elérték mélypontjukat.

 

A devizaalapú ingatlanhitelek átváltása és az eszközkezelő tervezett létrehozása felszabadíthatja az eddig lekötött hitelkeresletet, és elősegítheti a nem teljesítő kinnlevőség-állomány csökkentését. Az S&P elemzői közölték azt is, hogy várakozásuk szerint kedvezőbbé válik a magyar bankrendszer gazdasági működési környezete, és e folyamatot a magyar gazdaság várható stabilizálódása is alátámasztja a következő két évben.

 

A hitelminősítő hétfői londoni elemzésében nem szerepel számszerű növekedési előrejelzés, de az S&P a közép- és kelet-európai EU-térség pénzügyi szektorairól összeállított, Londonban minap ismertetett legújabb helyzetértékelésében közölte, hogy a 2015-2017 közötti időszakban reálértéken 2,5 százalékos éves átlagos gazdasági növekedést vár Magyarországon. Ez jelentősen javított előrejelzés, az S&P ugyanis eddig 2 százalékot épphogy meghaladó éves átlagnövekedést valószínűsített a magyar gazdaságban erre az időszakra.

 

Az utóbbi időben más nagy londoni házak is javították a magyar gazdaság növekedésére szóló előrejelzéseiket. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) múlt héten Londonban ismertetett új prognózisában a közép-európai és a balti EU-gazdaságokban átlagosan 2,9 százalékos, Magyarországon 2,6 százalékos növekedést jósolt 2015-re. Az EBRD mindkét előrejelzést javította: januárban ismertetett előző becslésében e térség egészére 2,6 százalékos, a magyar gazdaságban 2,4 százalékos idei növekedést valószínűsített.

 

A bank szerint e közép-európai EU-gazdaságoknak mindenekelőtt az élénkülő euróövezeti aktivitás, az eurójegybank (EKB) mennyiségi enyhítési ciklusa és az olajárak korábbi zuhanásának még mindig érvényesülő hatása ad felhajtóerőt. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői a közép- és kelet-európai térség gazdasági kilátásairól összeállított előrejelzésükben közölték, hogy a magyar gazdaságban az idén 3,5 százalékos növekedést sem tartanak kizártnak.

 

A ház jövőre lassabb, 2,5 százalékos magyarországi GDP-növekedéssel számol, de a cég mindkét előrejelzést javította, korábbi prognózisa ugyanis 2015-re 2,9 százalékos, 2016-ra 2,3 százalékos GDP-növekedést valószínűsített a magyar gazdaságban. A Standard & Poor's hétfői elemzésében közölte: várakozása szerint a magyar kormány piaci szempontból az eddigieknél barátságosabb hozzáállást tanúsít majd a hazai és a külföldi tulajdonú bankokkal szemben, tekintettel az EBRD-vel néhány hete aláírt memorandumra. A hitelminősítő hangsúlyozza: e memorandumban a kormány ígéretet tett arra, hogy a bankszektorra kirótt illetékeket a 2016-2019-es időszakban összhangba hozza az EU-normákkal.

 

A Standard & Poor's elemzőinek várakozása szerint ez enyhíti a bankok jövedelmezőségére nehezedő nyomást, és javítja a külföldi befektetők hangulatát. Az S&P az OTP-vel kapcsolatban megjegyzi ugyanakkor, hogy a bankcsoport külföldi tevékenységének mintegy 15 százaléka Oroszországban és Ukrajnában zajlik, és e piacok gazdasági kockázatai nagyon magasak. A Standard & Poor's szerint az OTP Bank tevékenysége e két piacon továbbra is veszteséges marad, és a hitelminősítő elemzői úgy vélik, hogy az oroszországi és az ukrajnai működés kockázatai ellensúlyozzák a magyarországi gazdasági kockázatok enyhülésének jótékony hatásait.   (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: