QE2 - Patikamérlegen kimért monetáris töltet

Az alábbiakban Orosz Dániel, az AXA csoport Magyarország stratégiai elemzési igazgatójának tegnapi FED döntéssel kapcsolatos elemzése kerül ismertetésre.

A Fed tegnap 19:15-kor közzétett jelentésében kiábrándítóan lassúnak nevezte az amerikai foglalkoztatottság bővülésének és az infláció élénkülésének az ütemét. Mivel az amerikai jegybank kettős célja közül egyik sem teljesül (maximális foglalkoztatottság és az árstabilitás elérése) a Fed tegnap bejelentette, hogy 600 milliárd dollár értékben, 2011 második feléig tovább folytatja a "kvantitatív lazítás" (QE) néven ismert eszközvásárlásokat Ezen felül a Fed által a válság korábbi szakaszában megvásárolt, de időközben lejáró jelzálogkötvényeket is szintén állampapírba forgatja majd vissza (0% meglepetés-tartalmú intézkedés), így a jegybank, összesen 850-900 milliárd a dollárral hizlalja tovább a mérlegfőösszegét jövő év júniusáig.

 

A piaci várakozásokra szabva.

Ugyan a Fed jelezte, hogy a "változtatás jogát" menetközben fenntartja, a havi 110 milliárd dolláros tempó nem nevezhető szédítőnek. A Fed azonban nem is akart senkit sem "megszédíteni", főként nem elharapózó inflációs félelmeket kelteni. Ugyanakkor ez a szám egyelőre úgy tűnik elég volt ahhoz, hogy a befektetők várakozásait kielégítse, mivel a bejelentést követően nem lehetett jelentősebb profit-realizálást látni (az első körben nem valósult meg a sokak által várt "sell on the news" eladási hullám). A döntés előtt a Fed "a biztonság kedvéért" még körbe is kérdezte a legnagyobb piaci szereplőket, hogy milyen nagyságrendű eszközvásárlásokra számítanak, annak érdekében, hogy képes legyen pontosan kalibrálni a monetáris nukleáris bomba második töltetének a méretét. Így nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a bejelentett összeg pontosan a piaci várakozásokra volt szabva, ugyanis az elemzők 52 százaléka 500 milliárdnál nagyobb összegre számított. A 600 milliárd dolláros "QE2" pontosan az az összeg, amit ugyan kissé fintorogva, de elfogadható nagyságrendű monetáris stimulusnak nevezhet az elemzők többsége, ugyanakkor nem kelt a piacon túlzott, hiperinflációs félelmeket. A Fed még augusztusban, Jackson Hole-ban megtette a tétjét (meglebegtette a QE folytatását), így most a lapok terítésénél pontosan azt a minimális összeget akarta csak felmutatni, amivel megnyerheti a játszmát, azaz tovább folytathatja a bűvész-mutatványát: az inflációs várakozásokat indukálását és azok olyan magas szinten való lehorgonyzását, amely éppen képes kirántani a likviditási csapdából a gazdaságot.

 

Csodafegyver?

A Fed ugyanis igen valószínű, hogy nem bonyolult modellezés és a tábláról lelógó, véget nem érő képletek végeredményeképpen kapta meg ezt a kerek 600 milliárdos összeget, hanem egyszerűen csak azt a legkisebb százmilliárd dollárra kerekítette számot akarta felmutatni, ami minimális pozitív meglepetést kelthet és egyben elejét veszi a szélsőséges inflációs várokozások beépülésének. Nem igen volt ugyanis olyan gazdasági sajtó, ami a bejelentést megelőzően ne írta volna le, hogy szinte lehetetlen pontos, megbízható kalkulációt készíteni arra vonatkozóan, hogy bizonyos nagyságrendű eszközvásárlásoknak milyen hatása lesz. A legtöbben még azt is kérdésesnek vélték, hogy bármilyen kedvező, gazdaság-élénkítő hatása lehet a QE2-nek. A Fed legfontosabb döntéshozó szervén, a Nyíltpiaci Bizottságon belül is komoly vita alakult ki. Elég csak a Fed alelnökét William Dudley-t említeni, aki szerint egy 500 milliárd eszközvásárlás megfelel egy 50-75 bázispontos kamatcsökkentésnek. Ezzel szemben a philadelphiai regionális Fed elnök Charles Plosser kijelentette, hogy egyáltalán nem érti, hogy a további vásárlások, hogyan segíthetnék a munkaerőpiac talpra állását. Mindenesetre egy olyan helyzetben, amikor az USA monetáris stratégái és a piac legnagyobb kötvény portfólió-menedzserei még az utolsó pillanatban is egymást gondolatait kiolvasva próbálják felmérni hány száz milliárd dollár bepumpálásával lenne hatékony az eszközvásárlások folytatása ott nehéz komolyan venni, hogy a kvantitatív lazítás  mintegy "csodakurbliként" beindítja majd a gazdaságot.

A trükk.

Véleményünk szerint az egész QE2 csak díszlet a háttérben, az elsődleges cél pedig továbbra is az, hogy az amerikai jegybank folyamatosan inflációs várakozásokat indukáljon és az egyre távolabbi, ködös jövőbe tolja a kamatciklus fordulópontját, mintegy abba az illúzióba ringatva a piaci szereplőket, hogy a monetáris lazítás tartós marad (részletesen a Fed: Bernanke a „bűvész”, a helikopter a varázspálca, a trükk pedig maga a szemfényvesztés elemzésben). A tegnapi bejelentés lényege, hogy a Fed mintegy "patika-mérlegre helyezte" a piaci várakozásokat és ennek megfelelően egy akkora minimális összeget jelentett be, hogy az elmúlt hónapokban indukált inflációs várakozások tartósan beárazva maradjanak, illetve a "szemfényvesztés" legalább az év végéig tovább folytatódjon.

 

Nyomás alatt.

Azon kívül, hogy a Fednek tényleges eszközvásárlásokkal kellett megerősítenie a korábbi ígéretét az amerikai jegybank még legalább két oldalról is lépéskényszerben volt. Miután az Obama által vezetett demokraták 1938 óta nem látott vereséget szenvedtek november másodikán a Kongresszusban, így Republikánus nyomásra, szinte minden kétséget kizáróan a költségvetési szigor fog a következő időszakban előtérbe kerülni. Így a fiskális oldalról eddig érkező és 2011 első negyedévében teljesen kifutó ösztönző programok hiányában már csak a monetáris politikai oldaláról érkezhet további élénkítés. Másrészről a republikánus térnyerés és különösen a párt jobbszárnyának tekinthető Tea Party előretörése aggasztó a Fed a számára. Az előbbi ugyanis a jegybank függetlenségét szeretné alaposan megnyirbálni, míg az utóbbi akár a monetáris hatóság teljes eltörlését is megcélozná. Bernanke pedig még véletlenül sem szeretné, ha ebben az egyre inkább felhevülő légkörben a kulcsfontosságú politikai szereplők megkérdőjeleznék a Fed kettős mandátuma mellett való elkötelezettségét, netalán bekorlátoznák a jegybank függetlenségét. A Bernanke előneveként gyakran használt "helikopter " még egy olyan jelző, ami úgy tűnik Bernanke számára elfogadható. Ezzel szemben a Fed elnöke semmi esetre sem szeretné, hogyha a nevével összefüggésben is elhangozna az a mondás, hogy "Néró csak hegedült, miközben Róma égett".   


Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás:

A Stand kapta idén az Év étterme díjat

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 09. 22. 06:30
Megosztás:

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás:

A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás:

Orbán Anita: az indiai külügyminiszterrel tárgyaltak a V4 csoport képviselői New Yorkban

Indiai kollégájukkal, Szubrahmanjam Dzsaishankarral találkoztak a Visegrádi Csoport országainak külügyminiszterei hétfőn New Yorkban, az ENSZ-hét indításaként - jelentette be Orbán Anita külügyminiszter esti Facebook-bejegyzésben.
2026. 09. 22. 03:30
Megosztás: