2015. 12. 10. 18:30
A Fidesz arra kéri a szocialistákat és az egész ellenzéket, most ne a csaló brókerek és a bankok oldalára álljanak, ahogy azt az elmúlt hónapokban, illetve kormányzásuk alatt tették.
A nagyobbik kormánypárt így reagált a szocialista Szakács László csütörtöki sajtótájékoztatójára, ahol az ellenzéki képviselő azt mondta: elfogadhatatlannak tartják az új Quaestor-törvényjavaslatot. Az előterjesztő "a gombhoz varrta a kabátot", vagyis nem az volt a szempontja, hogy maradéktalanul kártalanítsa az érintetteket, hanem az, hogy egy adott összegnél ne kelljen többet kifizetni - fogalmazott.
A Fidesz szerint ki fog derülni, hogy a szocialisták valójában kinek az oldalán állnak, mert az ellenzéki pártok támogatása kell hétfőn ahhoz, hogy a kártalanítás mielőbb befejeződhessen.
A nagyobbik kormánypárt szerint a brókerbotrányok azért történhettek meg, mert az MSZP a kormányzása alatt annyira fellazította a brókercégekre vonatkozó szabályokat, hogy a csaló brókerek éveken át zavartalanul csaphatták be az embereket. A polgári kormány lezárta az évtizedes pénzügyi korrupciót, rendet tett a brókerpiacon és kártalanítja a brókercsalások áldozatait, szemben a szocialistákkal, akik soha senkit nem kártalanítottak, a Baumag- és a Hajdú-Bét-ügy áldozatait is cserbenhagyták - közölték.
Mint írták, az Alkotmánybíróság döntése miatt általános kártalanítás helyett egyedi elszámolást kell végrehajtani, a kártérítés összegét a korábbi hozamokkal, kamatokkal csökkenteni kell, és a károsultak egy részének önrészt is kell vállalnia.
A Fidesz szerint az, hogy a kártalanítás milyen gyorsan történhet meg, mostantól az ellenzéken múlik, a nagyobbik kormánypárt szándékai szerint a parlament már kedden szavazhat a törvényről, hogy az egyedi elszámolások mielőbb megtörténhessenek. Az ellenzék támogatása hiányában azonban több hónapot is csúszhat a kártalanítás - közölték. (MTI)