Rég nem látott pluszokkal zártak az európai piacok

A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán erős napot zártak, kétnapi bizonytalankodás után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékos előrelépéssel kezdett, és 1,45 százalékos napi többlettel 1.086,83 ponton zárt.

 Kedden az európai tőzsdezárás után jelent meg a Fed jegyzőkönyve a szeptemberi kamatdöntő értekezletről, és ez megerősítette, hogy az amerikai központi bankrendszer hajlik a mennyiségi enyhítés új fordulójának megindítására. Közben az amerikai Intel lapkagyártó igen jó utolsó negyedévi eredményeket ígért, a JP Morgan Chase bankház kitűnő harmadik negyedévi eredményeket jelentett, az amerikai kormány pedig hét héttel az eredeti határidő előtt megszüntette a mélytengeri olajfúrás tilalmát. Szerdán ezek a hírek emelték a piacokat általában, és a fejlett technológiai, a bank- és az olajipari, illetve az olajüzlettel kapcsolatos gépipari részvényeket különösen.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 szerdán 85,76 pontos, 1,51 százalékos javulással 5.747,35 ponton zárt. A frankfurti fő mutató, a DAX-30 129,95 ponttal, 2,06 százalékkal 6.434,52 pontra emelkedett. Párizsban a CAC-40 79,48 ponttal, 2,12 százalékkal 3.828,34 pontra erősödött.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj szerda reggel 41 centtel, estefelé 1,34 dollárral volt drágább a keddi zárónál, hordónként (159 liter) 84,84 dollárnál tartott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 1,61 dollárt nyert, 83,28 dollár volt New Yorkban. Szerdai adat szerint Kína olajimportja szeptemberben 35 százalékkal több volt, mint tavaly szeptemberben, ismét havi csúcsra nőtt. Az olajpiaci befektetők reménye is feltámadt a Fedtől várt, újabb gazdaságösztönzés iránt. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerdán emelte a világkereslet idei növekedésére szóló előrejelzését, és habár csökkentette a jövő évi jóslatát, ezek a hírek együtt föllendítették az olaj szabadpiacát a keddi visszaesés után.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3953 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon. Az értéktőzsdék zárása után 1,3966 dollárnál tartott, 0,0049 dollárral drágábban, mint kedd este, 2,44 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. Este az euró 1,3389 svájci frank volt, 0,0062 frankkal drágább, mint kedd este, 9,67 százalékkal gyengébb az év véginél.

 

Az euró továbbra is viszonylag erős, a dollár pedig gyengült a nap folyamán, mert megint fölerősödött a várakozás a Fedtől várt, újabb enyhítési forduló iránt, miközben az Európai Központi Bank vezetői hangsúlyozzák, hogy tőlük ilyenre nem számíthat a piac, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Az euró ez évi mélypontja dollárban június 7-én volt 1,1876 dolláron, ez egyszersmind 2006. március óta a leggyengébb volt. A svájci frankhoz képest a történelmi mélypontja szeptember 8-án volt, 1,2766 frankon.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.371,55 dollár volt szerda este Londonban azonnali szállításra, drágább a kedd esti 1.346,85 dollárral. Háromnapi szünet után az arany ára újrakezdte a múlt csütörtökön megszakadt, addig három héten át tartott rekordsorozatát. Új csúcsa 1.374,15 dollár volt szerdán Londonban azonnalra, mindenekelőtt a gyenge dollár és a várt Fed-intézkedések elképzelhető inflációs hatásának támogatásával. Az arany árrekordja tavaly - december elején - 1.226,10 dollár volt, ahhoz képest a legutóbbi csúcsa 12,07 százalékkal magasabb. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előtte 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett.


Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás: