Reggeli riport – deviza és állampapírpiac

Áttekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeiről és a mai napon várható makrogazdasági eseményekről. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank

Deviza- és állampapírpiacok

 

Magyarország

A forint a várakozásokkal ellentétben kifejezetten jól reagált a megítélésünk szerint rossz pénteki amerikai makroadatokra. Természetesen ez a nemzetközi piacok hasonló reakciójának volt köszönhető. A péntek délelőtti 275 környéki szintekről a nap végére 273-ig, majd hétfőn reggel 272 alá erősödött a forint az euróval szemben. A régiós tőzsdék is kivétel nélkül zöld tartományban járnak ma reggel, tehát alapvetően az erősödés irányába mutatnak jelek. Amennyiben váratlan fordulat nem történik a globális piaci hangulatban akkor 270-ig is erősödhet a hazai deviza a nap végére. Alapvetően a 270-274-es sávban való ingadozást tartjuk a legvalószínűbbnek. A nap végén az augusztusi magyar költségvetési egyenleg alakulásáról kaphatunk információt a Pénzügyminisztériumtól. A dollár párhuzamos gyengülése folytán 190 forint alá csökkent a zöld-hasú árfolyama, a svájci franké pedig valamivel 180 forint alatt tartózkodik.

 

Nemzetközi

A múlt hét egészében várva várt pénteki amerikai makroadatok végül a várttól ellentétes piaci mozgásokat eredményeztek. A mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatottak száma (magánszektor + állami szektor, NFP) augusztusban 216 ezerrel csökkent az USA-ban, a valamivel nagyobb -225 ezerről szóló várakozásokhoz képest. Ez eddig a múlt havi forgatókönyvnek megfelelő, igaz más arányokban, de akkor szintén egy rosszabb ADP-t egy jobb NFP követett, ugyanakkor most a csak minimálisan lett jobb az utóbbi. Ami viszont negatív volt pont ezzel kapcsolatosan, hogy az elmúlt havi NFP-t -247 ezerről, 276 ezerre módosították le és ez már árnyalja a múlt havi, az akkori adat után kialakult, eufória jogosságát is. Viszont sokkal rosszabb, hogy az amerikai munkanélküliség augusztusban - 1983 óta nem látott magasságokba - 9.7 százalékra növekedett, a 9.5 százalékos várakozásokhoz képest, valamint a júliusi 9.4 százalékhoz képest. Az amerikai gazdaság húzóereje, a fogyasztás tehát az elkövetkezendő időkben is nyomott maradhat, ha az embereknek az állásuk elvesztése miatt kell aggódniuk. Az adat alátámasztja azon érveléseket, hogy még nincs itt az ideje a fiskális és monetáris stimulusok leépítésének, tehát egyelőre még csak tervezni lehet az exit stratégiákat. És tudva levő, hogy a jelenlegi rally pedig alapvetően likviditás alapú. Így érdekes módon az a helyzet áll elő, hogy ugyan eléggé negatívak voltak a pénteki adatok, de ezek pont a likviditási csapok elzárását késleltetik. Furcsa módon a rossz adatok által kiváltott eladói nyomást mérsékli (akár ellensúlyozza), hogy általuk hosszabb ideig fog működni a pénzpumpa, tehát lehet a rossz adat nem is annyira rossz most a tőzsdéknek (amik a reálgazdaság valós teljesítményétől jelentős mértékben eltérő (!!!) helyzetet árazhatnak). Természetesen a piaci szereplők nagyon jól tudják és be is árazták ezt a piacok, ennek tudható be, hogy a vártnál kisebb piaci reakciót tapasztalhattunk közvetlen a nyilvánosságra kerülés után. A pénteki nap végére, meglepő módon, viszont az adatoktól nagyrészt függetlenül 1 százalékkal emelkedtek a Wall-Street indexei, de ez inkább a hét elején tapasztalt eladói nyomás utáni, pusztán a piaci mozgások periodikusságának köszönhető felívelés következménye volt. Másrészt ma bankszünnap van az USA-ban, így sok korábban megnyitott short pozíciót lezártak a három napos szünet előtt.

 

Tőzsdék

A múlt héten összességében már nem csak a rally kifulladásáról beszélhettünk, hiszen megindult a korrekció is, kérdés, hogy vajon mindössze ennyi volt, vagy ez csak az első hulláma egy mélyebb lejtmenet kibontakozásának. Véleményünk szerint a reális gazdasági helyzethez és teljesítményekhez képest még mindig túlárazott a papírok többsége, így még bőven van tér lefelé. Tehát a szeptember-október várakozásaink szerint hozni fog ennél vastagabb mínuszokat is. De az nagyobb biztonsággal kijelenthető, hogy a rally mindenképpen fordulóponthoz érkezett, tehát legjobb esetben is oldalazásra lehet számítani rövidtávon. A múlt hét mérlege: Wall-Street 1 százalék feletti mínusz, Nyugat-Európa -2.5 százalék, Ázsia -3 százalék, azon belül Shanghai Kompozit -2.8 százalék. Az ázsiai piacok hétfőn reggel 0.5-1.5 százalék pluszban zártak, lekövetve a tengerentúliakat és a nyugat-európai börzék is 1 százalék környéki zöld tartományban járnak.

 

G20-as pénzügyminiszteri találkozó eredményei

 A hétvégén Londonban megrendezett G20-ak pénzügyminisztereinek találkozóján számos területen születtek megegyezések, ám sokan kritikaként emelték ki, hogy konkrét akciótervek a kérdések elenyésző hányadában íródtak csak. Abban teljes volt az egyetértés, hogy a fiskális és monetáris stimulus-intézkedések leépítésének még nincs itt az ideje, tehát a korábbiakkal összhangban ez még támaszt, akár kisebb lökéseket is jelenthet a piacoknak rövidtávon. Továbbá elsősorban Németország és Franciaország felvetésével a banki prémiumok maximalizálásáról és átstrukturálásáról is folytak tárgyalások, annak érdekében, hogy azok a hosszú távú stabilitást és profitot segítsék elő. Sokan pont az ebből levezethető kapzsiság, rövid távú nagy kockázatvállalás eredményének is tartják a 80 éve nem látott méretű, jelenlegi pénzügyi válságot. Igaz Amerika, Nagy-Britannia és Kanada a bónuszok állami szabályozását a szabad piac elvével ellentétesnek találták, tehát még van mit csiszolni a végleges terveken. Valamint a már sokat emlegetett téma a bankok eddiginél sokkal nagyobb tőke-puffereinek szükségessége is szóba került, melyet pont az előbbi prémiumok megkurtításából is félretehetnének a pénzintézetek. Szép elvek, kérdés mit tudnak ezekből megvalósítani folyt. köv. szeptember végén Pittsburgben a G20-as csúcson.

 

Devizák

Nyugodt napnak ígérkezik a mai, ahol mérsékelt pluszokra számítunk a tőzsdéken. A kockázatvállalási kedv átmeneti erősödését jelzi, hogy az euró/dollár 1.4340-ig és az euró/jen 133.50-ig emelkedett. A VIX index a múlt hét eleji 29-ról 25-re esett, ami a piacok volatilitásának csökkenését mutatja Viszont a nyersolaj árában továbbra is érzékelhető a rally kifulladása, még bőven 70 dollár alatt jár a kurzus, mindkét főbb piacon.

 


Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás: