Rekord forgalommal zárta 2020-at a Budapest Airport cargo

A Budapest Airport cargo forgalma a járvány okozta globális kihívások ellenére 2020-ban is rendkívül erős volt, a légikikötő az elmúlt évben 134 459 tonna légiárut kezelt, 2020 végén pedig rekord negyedéve volt regisztrálhatott - közölte Budapest Airpot szerdán az MTI-vel.

Ismertetik, hogy 2020-ban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az elmúlt évben 6118 légiáru-szállító járatot kezeltek, 17,6 százalékkal többet, mint 2019-ben.
   
A légiáru mennyisége így 2020-ban elérte a 134 459 tonnát, mindössze 0,8 százalékkal maradt el az előző évitől. Az év végére az amúgy is szárnyaló cargo forgalom jelentősen nőtt, a 2020 utolsó negyedévében szállított 38 868 tonna légiáru nem csak az előző év azonos időszakában kezelt mennyiséget haladta meg 4,28 százalékkal, de a valaha volt legerősebb negyedévet is jelenti a BUD cargo életében - írják a közleményben.
   
Hangsúlyozzák, hogy a Budapest Airport, és a 2020 januárjától működő BUD Cargo City névre keresztelt légiáru-kezelő komplexum a világjárvány elleni harc egyik bástyáját jelentette az elmúlt évben. A tavalyi cargo forgalom mintegy 6 százalékát orvosi segédeszközök és más egészségügyi árukat szállító cargo charter járatok tették ki, ami körülbelül 350 dedikált járat kezelését jelentette 2020-ban, kiegészítve a menetrend szerinti cargo légi összeköttetések fontos szerepét. Kiemelték, a BUD Cargo City már a koronavírus járvány európai megjelenésekor felkészülten várta az érkező érkező egészségügyi szállítmányokat, és időben megkezdte a felkészülést a védőoltás szállításához és tárolásához szükséges feltételek biztosítására is.
   
Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben elmondta, elkötelezettek a légi áruszállítás és a BUD Cargo City folyamatos fejlesztése mellett, 2021-ben megkezdik a második fázis előkészítését, további árukezelő létesítmények, raktárak és irodák tervezését és építését.
   
Kossuth József, a BUD cargo vezetője a közleményben kiemelte, hogy számos további fejlesztési projektjük van folyamatban, például a cargo közösség munkájához szükséges digitalizációs igények támogatása, vagy az IATA (a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség) már megvalósítási fázisban lévő, gyógyszerekre fejlesztett CEIV Pharma légiáru-szállítási minőségbiztosítási rendszerének bevezetése Magyarországon.
   
A Budapest Airport közleményében rámutatott arra, hogy a koronavírus és annak gazdasági hatásai miatt 2020-ban az export-import arány az év első felében a korábbi 50-50 százalékról 40-60 százalékra változott, majd 45-55 százalékra normalizálódott az év végére. A forgalom is átrendeződött, a hosszú távú, szélestörzsű utasszállító járatok hirtelen elmaradásával azok alsó fedélzeti légiáru-szállító kapacitása eltűnt, így a piaci igényeket elsősorban a dedikált áruszállító járatok szolgálták ki.
   
Ismertetik, hogy az év második felében a LOT heti egy szöuli, és az Emirates heti két dubaji utasszállító járatainak újra indulása hozott vissza jelentős cargo kapacitásokat. Az integrátor vállalatok - DHL Express, FedEx (TNT Express), UPS - forgalma a repülőtéren tovább nőtt 2020-ban.
   
Kitérnek arra, hogy a Budapest Airport 2020-ban három új dedikált cargo járat indulását ünnepelhette, a Korean Air Szöulba, a Cargolux Sencsenbe, a Hainan Airlines pedig Csengcsou városába indított új légiáru-szállító járatot. A Turkish Cargo 2020-ban a BUD Cargo City-t választotta kelet-európai központjául, és ezzel párhuzamosan heti négyre növelve járatainak számát, a Qatar Airways Cargo pedig az év végén bejelentette, hogy egy nagyobb géptípussal, Boeing 777 típusú repülőgéppel folytatja az üzemelést. A Budapest Airport a közeljövőben - így már az idén is - további új cargo útvonalak indítására számít - közölte a repülőteret üzemeltető társaság.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: