Rekord nagyságú külföldi működőtőke érkezett tavaly Brazíliába
A brazil nemzeti bank kedden közzétett adatai szerint a külföldiek 2010-ben 86,7 százalékkal többet ruháztak be, mint 2009-ben, de a működőtőke-befektetések tavalyi nagysága még a korábbi rekord 2008-as évet is túlszárnyalta, amikor 45 milliárdnyi tőke dollár érkezett.
A legtöbb befektetés tavaly Luxemburgból jött, 8,630 milliárd dollár. A befektető országok sorában Hollandia volt a második, 6,690 milliárd dollárral, majd Svájc következett, 6,430 milliárddal. A külföldi beruházók számára legvonzóbb gazdasági szektor az ipar volt, ahová 19,300 milliárd dollár áramlott.
A nyersolaj-kitermelés 9, 920 milliárd dollárt vonzott. A bank arra számít, hogy az idén 45 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi tőkebefektetés érkezik, így ez nem lesz elég a várhatóan 64 milliárd dollárnak megfelelő folyómérleghiány ellensúlyozására. Brazília külső adóssága - amely szintén rekord - ugyanakkor 47,518 milliárd dollár volt 2010-ben, a tavalyi GDP 2,28 százaléka. A brazil gazdaság tavaly - előzetes becslések szerint - 7,3 százalékkal bővült.