Rekordmagas járványhullámtól tartanak Németországban

Minden korábbinál magasabbra emelkedhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) úgynevezett brit mutációja által indított járványhullám Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) számításai szerint, amelyeket a hétvégén ismertetett a német sajtó.

Rekordmagas járványhullámtól tartanak Németországban

Az RKI adatai alapján az először Nagy-Britanniában azonosított, B.1.1.7 jelzésű vírusváltozat január második hetében jelent meg Németországban, és az általa okozott fertőzések száma kezdettől fogva exponenciálisan, robbanásszerűen emelkedik.
   
A járvány alakulásának legfontosabb mutatójaként számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriságot - az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített számát - tekintve a B.1.1.7 nagyjából heti 46 százalékos növekedési sebességgel tör előre, az általa okozott fertőzések száma nagyjából 12 naponként megduplázódik.
   
Azonban ez a folyamat az év elején szinte észrevétlenül haladt előre, mert az esetek száma alacsony volt, és visszaszorulóban voltak a SARS-CoV-2 eddigi meghatározó verziói, amelyek a tavaly ősszel elindult második járványhullámot okozták.
  
A második hullám leszálló ága egybeesett a B.1.1.7 villámgyors szétterjedésével elindult harmadik hullám emelkedő ágának legelső szakaszával. Ezért a valamennyi vírusváltozat által okozott összes regisztrált fertőződés számának alakulását tükröző görbe sokáig azt mutatta, hogy a járványhelyzet fokozatosan, bár lassuló ütemben javul.
   
Nagyjából február közepétől egyre kevésbé érvényesül a második hullám leszálló ágának hatása, és a brit mutáció terjedése miatt a regisztrált esetek száma stagnálni, majd emelkedni kezdett.
    

Az RKI szerint azzal kell számolni, hogy az új vírusváltozat lesz a meghatározó, és erősebb fertőzőképessége miatt az elsőnél és a másodiknál is nagyobb járványhullám következik Németországban.
    

Az intézet előremutató becslése szerint a B.1.1.7 által okozott fertőzések számának alakulását mutató görbe március közepétől meredek emelkedésnek indul. A folyamatok lehetséges alakulását április közepéig vizsgálták, addigra a hétnapi fertőzésgyakoriság a legjobb esetben is 200 fölé emelkedhet, de akár az 500-at is meghaladhatja.
   
A nagyságrend jelentőségét mutatja, hogy a második hullám 200 körüli hétnapi fertőzésgyakorisággal tetőzött, és megfékezésére a társadalmi és a gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó országos zárlatot rendeltek el.
   
Az RKI vasárnapi jelentése szerint az utóbbi 24 órában országszerte 10 790 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez 33 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 8103-hoz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 569 790 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.
   
A hétnapi fertőzésgyakoriság 79. Előző nap 76,10 volt, egy héttel korábban pedig 66,10.
    

Ugyanakkor a vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 70-re csökkent az egy héttel korábbi 96-ről. A csökkenést a legidősebb korosztályokra és a leginkább veszélyeztetett csoportokra összpontosító oltási kampány előrehaladásának tulajdonítják szakértők. Az új halálesetekkel 73 062-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: