Repedeznek a részvénypiacok - Mibe fektessünk az első negyedévben?

A befektetők hozaméhsége, a jegybankok támogatása és a legfrissebb gyorsjelentések még mindig fölfelé hajtják a részvénypiacokat, de a jelentős kockázatok miatt nagy kilengésekre lehet számítani. Ezért részvényeket most csak védett formában ajánlanak a K&H Alapkezelő szakemberei. A nyersanyagpiacon és a hazai tőzsdén viszont jó beszállási lehetőségeket hozhatnak a következő hetek.

Részvénypiacok
A következő hetekben még emelkedhetnek a részvénypiacok, mivel a befektetők hozamkeresése és a jegybankok támogató politikája továbbra is hajtja a piacokat, emellett a gyorsjelentési szezon a néhány csalódást okozó eredménnyel együtt is összességében pozitív meglepetés. A trend tehát még felfelé mutat, de már látszanak a repedések, mivel jelentős kockázati tényezők - Görögország, orosz-ukrán konfliktus, kínai gazdasági átmenet, Fed kamatemelés, olajárfolyam – vannak, így a közeljövőben nagyobb visszaesések is várhatóak.


A hazai tőzsde is tartogat meglepetéseket. A februárban kezdődő gyorsjelentési szezonban az orosz-ukrán konfliktus és az olajár-zuhanás miatt veszteségeket elszenvedő cégek negatív eredményvárakozásai még lejjebb nyomhatják az árfolyamokat. Ez pedig jó beszállási pont lehet például a Richter esetében, amelynél az folyamatban lévő originális kutatások eredményei sokat ígérőek. Rövid távon tehát pesszimisták vagyunk a hazai vállalati papírok tekintetében, hosszabb távon gondolkodva azonban sokat ígérő lehetőségek adódhatnak. 
 
Nyersanyagok
Hasonló a helyzet a nyersanyagok, egészen pontosan a legnagyobb szeletet adó energiaszektor szempontjából. Az elmúlt hónapokban nagyon sokat estek az árak, és az OPEC továbbra is „önti az olajat a tűzre”, ezért az első negyedévben akár még újabb mélypontokat is láthatunk. Ugyanakkor az olaj piacán január végén fontos mérföldkő volt, hogy az OPEC főtitkára már arról beszélt, hogy a 45 dolláros olajár hosszú távon túl alacsony, nem fenntartható. Középtávon ezért a jelenleginél magasabb szinten alakulhat ki egy új egyensúlyi olajárfolyam. Érdemes tehát vételi alkalomra felhasználni majd a fordulópontot. 


Kötvénypiac
A várakozásokhoz és a piaci pletykákhoz képest is nagyobb méretű európai „QE” támogatja az európai és így a hazai kötvénypiacot is. A kötvényhozamok ugyan historikusan mélyponton vannak, azonban a jegybankoktól idén még nagy támogatást kapnak, ezért nem várható korrekció a jelenlegi szintekről. Sőt, mi több, az olajár zuhanása miatti deflációs félelmek fokozzák a jegybanki kamatvárakozásokat, amelyek kifejezetten támogatják globálisan a kötvénypiacokat. 


Ebben a környezetben a hazai kötvénypiac is jól teljesít. A rendkívül alacsony globális és hazai inflációs környezet, az EKB folytatódó laza monetáris politikája, és a régiónkban várható további kamatcsökkentések miatt nálunk is nyílhat még tér további kamatvágásra, ahogy ezt a jegybank januári ülését követő közleményében óvatosan már jelezte: Ezért a hazai kötvénypiaccal szemben mérsékelten optimisták vagyunk, és az első negyedévben is stabil teljesítményre számítunk. 
 
Deviza
A forint árfolyama a tavaly év végi és az idei év eleji nagy gyengülés után újra stabilizálódhat. A következő hetekben, így az euró 320 forint alatt maradhat, de nem várható, hogy 310 alá erősödik. 


Az euró gyengülését az EKB politikája támogatja, és a görögországi adósságrendezés lehetséges kimenetele tovább fűtheti. A dollár erősödését az állíthatja meg, ha a Fed kamatemelése tovább tolódik 2016-ra.  
 
portfólió-építési javaslatok az I. negyedévre


részvénytípusú eszközök semleges súlyra
A részvénypiacok több éve tartó emelkedése jegybanki támogatással tovább folytatódhat, azonban a jelentős kockázati tényezők sérülékenyebbé teszik a börzék teljesítményét. A komolyabb ingadozások miatt a korábbi felülsúlyozás után érdemes csökkenteni a részvény kitettséget.


védett alapok felülsúlyozása
A tőke- és hozamvédett eszközök a változékonyabbá váló részvénypiaci környezetben kedvező lehetőséget jelentenek a középtávú piaci lehetőségek biztonságosabb, védett formában való kihasználására. 


a hazai kötvények semleges súlyon tartása
Az MNB várható további kamatcsökkentése miatt a hazai kötvénypiacon az első negyedévben stabil teljesítményre számítunk.


a pénzpiaci eszközök alulsúlyozása, de a deviza eszközök arányának tartása
A rekord alacsony hazai kamatszint következtében érdemes a magasabb hozamlehetőséget kínáló eszközök felé fordulni.

 

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: