Sólyom az alaptörvény politikai célú módosításáról beszélt

A magyar alkotmányos kultúra hanyatlásáról, az alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálásáról, valamint Sólyom László volt államfő a berni egyetemen mondott német nyelvű beszédében kedden.

 

Sólyom László emlékeztetett arra, hogy a magyarországi alkotmányos demokrácia felépítésében oroszlánrésze volt az Alkotmánybíróságnak, amely az új politikai berendezkedés fő bizalomerősítő tényezője lett. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország - ellentétben például Svájccal - nem lassú történelmi fejlődés révén, hanem a rendszerváltozás nyomán hozta létre alkotmánybíróságát.

 

Utalt arra, hogy a kelet-európai országokban megalapozott bizalmatlanság élt a népképviseleti szervekkel szemben, amelyek korábban lejáratták magukat. Az alkotmánybíróságokat viszont a fordulat után hozták létre, így azokat nem fogadták előítélettel az emberek.  Hozzátette: ezek az új testületek különös felelősséget viseltek az új, alkotmányos rend megszilárdításáért olyan társadalmakban, amelyek már régen elfeledték, hogy bármely politikai célkitűzés csakis az alkotmány keretein belül valósítható meg.

 

Sólyom László a magyarországi helyzetről azt mondta, hogy most megy végbe a rendszer eltolódása a jogi alkotmányozástól a politikai alkotmányozás felé, amit "fájdalmas és veszedelmes visszalépésnek" minősített. Leszögezte: természetesen nem áll küszöbön diktatúra bevezetése.  2010 óta a kormány alkotmányozó többséggel rendelkezik, és gyakran napi politikai szükségletei szerint módosítja az alkotmányt. Azért emel be egyes rendelkezéseket az alkotmányba, hogy kivonja azokat az Alkotmánybíróság ellenőrzése alól - fogalmazott a volt köztársasági elnök.

 

Sólyom László azt mondta, hogy a Roosevelt amerikai elnök idején még puszta fenyegetésnek számító court packing, vagyis a legfőbb bírói testület kibővítése saját emberekkel, Magyarországon megvalósult, méghozzá megelőző jelleggel. Emlékeztetett: nyomban a választások után az új parlamenti többség növelte az Alkotmánybíróság létszámát, és hat saját jelöltjét választotta bírónak.  Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság jogköreit megnyirbálta: az államháztartást érintő törvényeket a testület nem vizsgálhatja felül - mutatott rá Sólyom László.

 

A szónok összehasonlította Magyarország és Svájc jogrendjének egyes elemeit. Megemlítette, hogy a jogi alkotmányozás megmaradt és ellenállóképes elemei - az Alkotmánybíróság vagy az ombudsman intézménye - mellett a nemzetközi jog nyújtotta garanciák és az európai uniós jog garanciái ugyanazt a szerepet töltik be mindkét országban.  A strasbourgi és a luxembourgi bíróságok ítéletei fontos esetekben járultak hozzá alapvető jogok érvényesítéséhez - állapította meg a volt államfő. Hozzátette: Svájcban az alkotmányos valóság több elemét mutatja a jogi alkotmányozásnak, mint az a svájci alkotmány szövegéből következne, Magyarországon viszont fordított a helyzet.

 

Az alkotmányos valóság azt mutatja, hogy az ország letért a jogi alkotmányozás eddigi útjáról. Ez a változás az alkotmánynak napi politikai célok érdekében történő alkalmazásában nyilvánul meg, valamint abban, hogy a hatalom a parlamenti többség, gyakorlatilag a miniszterelnök kezében összpontosul - állapította meg Sólyom László. 

 

Szerinte Magyarországon ma joggal lehet a felduzzasztott alkotmányos kultúra tartalmi hanyatlásáról beszélni, és ugyanilyen jogos az a kijelentés is, hogy ma a húsz év alatt kialakult jogállami kultúra próbája zajlik. "Véleményem szerint a rendszerváltozás óta az alkotmányos gondolkodás ereje kellő tartalékot képezett. Bízom tehát alkotmányos kultúránk rugalmasságában" - hangoztatta svájci előadása végén Sólyom László. A szöveget az alkotmánybíróság első elnökének titkársága juttatta el az MTI-hez.

Sokkoló adatok az USA-ból!

A tegnapi termelői árindex nem várt, jelentős csökkenése hatalmas meglepetés volt a piacok számára, a mai inflációs adatok előtt. Csak emlékeztetőül, a várt 3,3 százalékkal szemben 2,6 lett az augusztusi érték - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2025. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Az INA visszakaphatja szíriai eszközeit

A szír külügyminiszter, Asaad Hasan al-Shaybani és a horvát külügyminiszter, Gordan Radman tegnap közös sajtótájékoztatót tartott, ahol megerősítették a diplomáciai kapcsolatok újraindítását.
2025. 09. 11. 11:30
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop meghosszabbítása miatt

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstopként ismert szabályozás ismételt meghosszabbításának alaptörvény-ellenességét - erősítette meg csütörtöki közleményében a szövetség.
2025. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Fellendítheti a lakáshitelezést az Otthon Start a pénzügyi közvetítők szerint

Az Otthon Start Program az ingatlanpiac mellett a lakáshitelezést is fellendítheti, így az éves szinten mintegy 1600 milliárd forintra becsült kihelyezési volumen 250 milliárd forinttal gyarapodhat - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Szövetsége szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Estek a fejlett piaci hozamok, háborús hírekre estek a régiós devizák

Nem sokáig tartott a közelmúltbeli hozamesés utáni korrekció az amerikai kötvénypiacon.
2025. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Az Oracle 36%-os ugrása felhúzta az AI cégeket, csúcson zárt az S&P és a Nasdaq

Az S&P 500 és a Nasdaq szerdán történelmi csúcson zárt, az előbbi 0,3%-os, az utóbbi elhanyagolható emelkedéssel.
2025. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Az európai kiskereskedelem emelkedése ellensúlyozta a visszaeső tech szektort

A szerdai kereskedésben az európai részvénypiacok stagnáltak, miután a spanyol Inditex (a Zara anyavállalata) erős teljesítménye nem tudta ellensúlyozni a technológiai szektor visszaesését.
2025. 09. 11. 08:35
Megosztás:

Magyarország élen jár az agrárdigitalizációban

A magyar agrárszektor élen jár az innováció és digitalizáció terén, hiszen az adatvezérelt termelés, a precíziós gazdálkodás, a robotika és az időjárásálló termelés ma már a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar szerves részét képezi - hangsúlyozta Ökrös Oszkár helyettes államtitkár a budapesti nemzetközi Tudományos és Innovációs Héten az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint.
2025. 09. 11. 08:00
Megosztás:

Hozzájárultak a kötvénytulajdonosok a Masterplast hitelfelvételéhez

Határozatuk alapján a Masterplast kötvénytulajdonosai hozzájárulnak a társaság új hitelszerződésének megkötéséhez - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2025. 09. 11. 07:30
Megosztás:

Szingapúrba irányuló LNG-szállításról véglegesített megállapodást a MET Csoport és a Keppel

A svájci központú MET Csoport – tradingért felelős leányvállalatán, a MET International-en keresztül – megállapodást véglegesített a Keppel Infrastruktúra Divíziójával (Keppel), évi 0,5 millió tonna LNG hosszútávú szállításáról. Ez megerősíti a partnerséget a MET és a Keppel, a MET 10 százalékos tulajdonosa között. A Keppelt a MET a saját LNG-portfóliójából látja el, amely egyre inkább Ázsiára összpontosít, a cég európai importstruktúrájára támaszkodva. A partnerség növeli az ellátásbiztonságot és a forrásdiverzifikációt Szingapúrban.
2025. 09. 11. 07:00
Megosztás:

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

A házasságkötések száma az elmúlt években folyamatosan csökkent, tavaly már mindössze 46 561 párt adtak össze az anyakönyvvezetők, ami 35 százalékos csökkenés 2021-hez képest. Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság.
2025. 09. 11. 06:30
Megosztás:

Megjöttek az első számok az Otthon Start indulásáról – változatos képet mutat a piac élénkülése

Az Otthon Start Program bejelentése előtti héthez képest 94 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti kereslet a program indulását követő első héten. Vagyis lényegében duplázásról van szó. Országosan az 50-100 millió forintos ársávba tartozó lakóingatlanok iránti kereslet 118 százalékkal, a legfeljebb 50 millió forintért eladásra szánt társaik esetében pedig bő 80 százalékos volt a keresletbővülés június vége és szeptember eleje között. A 150 millió feletti árkategóriában is nőtt a telefonos érdeklődések száma, de ebben a kategóriában a bővülés mértéke jóval visszafogottabb, és a kereslet volumene is jóval kisebb. Éves összevetésben is erősödés látható, országosan 50 százalékkal több érdeklődő jelent meg a piacon az Otthon Start Program bejelentése óta eltelt hetekben.
2025. 09. 11. 06:00
Megosztás:

Ez a 10 legnépszerűbb SUV gépkocsi most a magyar autósok körében

Továbbra is toronymagasan vezet a BMW X-sorozat a legnépszerűbb SUV-ok toplistáján - derül ki a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első nyolc hónapjára vonatkozó statisztikáiból. A toplistán szereplő modellek iránt összesen közel 224 ezer érdeklődés érkezett, ami azt mutatja: a SUV-ok töretlenül népszerűek a magyar piacon. A prémium kategóriás BMW-k mellett ugyanakkor a kedvezőbb árú és fenntartású Suzuki Vitara, Toyota RAV4 vagy Dacia Duster is stabilan tartja magát a vásárlók érdeklődésének középpontjában.
2025. 09. 11. 05:30
Megosztás:

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2025. 09. 11. 05:00
Megosztás:

Nvidia részvények új lendületben – bemutatták a Rubin CPX AI-chipet

Az Nvidia (NASDAQ: NVDA) részvényei közel 5%-os ugrással indították a keddi kereskedést, miután a vállalat hivatalosan bemutatta legújabb mesterséges intelligencia chipjét, a Rubin CPX-et, amely a nemrég piacra dobott Blackwell technológia utódja.
2025. 09. 11. 04:30
Megosztás:

Nemzetközi díjat hozott haza a Budapesti Értéktőzsde

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde, amelyet a „CEE’s Best Exchange for Financial Literacy” (Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje) kategóriában nyert el a Euromoney Capital Markets Awards díjátadón. A díj a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokat és kezdeményezéseket jutalmazza, amelyekben a BÉT hosszú ideje kiemelkedik a régióban, érdemben hozzájárulva a hazai tőkepiac minél szélesebb körű megismertetéséhez.
2025. 09. 11. 04:00
Megosztás:

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését – közölte az MTI-vel szerdán a MÁV.
2025. 09. 11. 03:30
Megosztás:

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg - olvasható a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdai Facebook-bejegyzésében.
2025. 09. 11. 03:00
Megosztás:

NGM: újra lesz közvetlen járat Toronto és Budapest között

Jövő júniustól újraindul a korábban rendkívül népszerű közvetlen repülőjárat Budapest és Toronto között. A még magasabb szolgáltatási színvonallal visszatérő légi összeköttetést az Air Canada szélestörzsű 787-9 Dreamliner repülőgéppel teljesíti, amelynek fedélzetén az utasok három utazási osztály közül választhatnak majd - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalán szerdán.
2025. 09. 11. 02:30
Megosztás:

Korábban utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is!

A megszokott folyó havi 12-e előtt utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is az év hátralévő részében az Államkincstár tájékoztatása szerint.
2025. 09. 11. 02:00
Megosztás: