Spekulánsok vétele hajtotta az arany árát
2012. 09. 05. 10:42
Az arany árfolyamának ralija mögött ezúttal a nagyobb piaci szereplők támasza áll, ezt mutatja a legutóbbi amerikai határidős felügyelet (CFTC) heti jelentése valamint az arany ETF-ek eszközállománya is. A spekulatív nettó long pozíciók száma 24 hete nem volt ekkora a nagy spekulánsok körében, ami azért jelentős időtávnak mondható. Az indokok változatlanul a Fed retorikájában keresendőek, a befektetők úgy spekulálnak, hogy a novemberi elnök választás előtt a Fed nem fogja elengedni a piacok kezét és végig fent fogja tartani a lazítás lehetőségét.
Technikailag nézve az arany napos grafikonját, látható, hogy érdemi korrekció nélkül estek el sorral a lokális csúcsok, de az utóbbi három napban már jóval bizonytalanabb gyertyákat láthatunk. Annyi bizonyos, hogy az újonnan belépők számára a long pozíció felvétele fáradás jeleit mutató piacon történne. Innentől akár azonnali korrekció is kezdetét veheti, de az is elképzelhető, hogy először egy felnyúlás történik az 1700 dollár feletti kisbefektetői stopokért és csak később indul meg az árfolyam a 200 napos mozgó irányába. A túlvett állapotot jelzi a CCI indikátor is, mely egyben divergenciát is mutat az árfolyamhoz képest, ráadásul közel jár az eladói szignálhoz is. (Forrás: XTB Magyarország, Soós Róbert)
PayPal kripto áttörés: Mostantól több mint 100 kriptovalutával is fizethetünk világszerte
A digitális fizetések új korszakba lépnek: a PayPal bejelentette, hogy a vállalkozások számára elérhetővé teszi a kriptovalutás fizetéseket több mint 100 különböző tokennel. Ez nem csupán egy új funkció, hanem a globális pénzügyi infrastruktúra forradalmasítása is egyben – gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb kereskedelmet ígérve.
USA Kriptóhete történelmi fordulópontot jelent – a Bitget vezérigazgatója szerint ez csak a kezdet
Az USA-ban zajló Kriptóhét és az új kriptovaluta-szabályozási csomag bejelentései minden korábbinál erősebben jelzik: a digitális pénzügyek új korszakba léptek. A Bitcoin történelmi csúcsa, a rekordméretű intézményi befektetések, valamint az új törvények – mint a GENIUS Act, Clarity Act és az Anti-CBDC Surveillance State Act – együtt egyértelmű fordulópontot jelentenek a piac fejlődésében.
A felmelegedéssel tovább nőhet a nyári zivatarok előfordulása egy új hazai kutatás szerint
Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is. Tanulmányukban az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói – Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita – azt vizsgálták, hogyan változott a zivataros napok előfordulása az elmúlt évtizedekben, milyen folyamatok állnak a háttérben, és mire számíthatunk a következő évtizedekben.
Stabilcoin-forradalom a láthatáron: az Interactive Brokers saját digitális valután dolgozik
Az Interactive Brokers is beléphet a stabilcoinok világába – a világhírű brókercég azt fontolgatja, hogy saját digitális valutát bocsát ki ügyfelei számára. A lépés újabb jele annak, hogy a pénzügyi óriások egyre inkább nyitnak a blokklánc alapú eszközök felé, miközben az amerikai szabályozás is kedvezőbbé válik a kriptopiac számára. Cikkünkben bemutatjuk, mit tervez a brókercég, és milyen hatással lehet ez az egész iparágra.
Elbizonytalanodhatnak a milliomosok – most dől el, meg tudja-e tartani őket a hazai privátbanki szektor
A szabályozói környezet változékonysága és a gyorsan változó elvárások miatt sok magyar privátbanki ügyfél komolyan elbizonytalanodhat. Ha nem kapnak egyedi, modern, digitális megoldásokat, külföldre súlyozhatják vagyonukat. A tét 50.000 ügyfél és 15.000 milliárd forint kezelt vagyon. A Blochamps Capital szerint a hazai piac jövője a személyesség és a digitalizáció hibrid modelljében rejlik.
Az Ethereum felemelkedése: Hogyan lett a kriptovilág második legnagyobb sztárja?
Az Ethereum újabb mérföldkőhöz érkezett: a piaci árfolyamrobbanás mellett sorra csatlakoznak hozzá nagyvállalatok, és a DeFi-megoldások központi szereplőjévé vált. De hogyan jutott el idáig? Mi különbözteti meg más blokkláncoktól, és miért figyel rá most az egész világ – a Wall Streettől a törvényhozásig? Mutatjuk az Ethereum felemelkedésének történetét és jövőbeli kilátásait!
Jakab Roland: a digitális innováció érdekében léptem be az első Digitális Polgári Körbe
A digitális innováció, az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés és alkotás érdekében fogadta el Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnök felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre. Erről a vezérigazgató vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Az azeri hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén
Augusztus 17. és 20. között a Budai Vár polgárvárosi részén rendezik meg Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét, melynek díszvendége Azerbajdzsán lesz. A rendezvény fókuszába idén a népi ékszer és viselet kerül.
Emlékérmét bocsát ki a jegybank Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából
Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét bocsát ki - tudatta a jegybank közleményben az MTI-vel vasárnap.