Stabil alapokon a KELER Csoport növekedése

A KELER Csoport a hazai szereplők érdekeit szolgáló fejlesztések, valamint az európai jogszabályi környezetnek való megfelelés, és a régiós piacra történő kilépés érdekében bevezetett új szolgáltatások eredményeként a tervezettnél nagyobb árbevételt könyvelhetett el 2014-ben. A május 29-én megtartott közgyűlés az előző évi értéket 400 millió forinttal meghaladó adózott eredmény eredménytartalékba helyezéséről döntött.

A KELER Csoport szolgáltatási tevékenységének eredménye részben a bevételek kedvező alakulása, részben a működési költségekben elért megtakarítások miatt haladta meg a tervezett értéket. A KELER Központi Értéktár Zrt. (KELER Zrt.) közgyűlése a mai napon elfogadta a társaság beszámolóját 232,2 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 2,86 milliárd forintos adózás előtti és 2,36 milliárd forint összegű adózás utáni nyereséggel, valamint úgy határozott, hogy azt teljes egészében eredménytartalékba helyezi.


„Az értéktári szolgáltatások terén a központi értéktárakra vonatkozó új brüsszeli szabályozás versenyhelyzetet teremt az európai piaci szereplők között. A KELER Csoport - a tulajdonosai (Magyar Nemzeti Bank, Budapesti Értéktőzsde) támogatásával – évekkel ezelőtt azt a stratégiát választotta, hogy nem csak megfelelni kíván ezeknek a követelményeknek, hanem új piaci lehetőséget is teremt a maga és magyarországi ügyfelei számára.” - hangsúlyozta Dudás György, a KELER Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: „Az életképes infrastruktúrák fenntartásához mindenképpen szükség van a több lábon állásra, a regionális terjeszkedésre. A klíringházak piacán, hosszabb távon régiós szereplők fognak kialakulni, amelyek hatékonyabban, így a mögöttük álló régiós ügyfelek érdekeit jobban kiszolgálva fognak működni.” 


A KELER 2010 júniusában csatlakozott az Európai Központi Bank kezdeményezéséhez, a TARGET2-Securities (T2S) projekthez, amelynek keretében 2017-ig létrejön az egységes európai értékpapír-elszámolási rendszer. A KELER azóta – a hazai piaci szereplők bevonásával - aktívan részt vesz a nemzetközi munkában, a 2012 júniusában a T2S csatlakozásról hozott döntéssel pedig elindította felkészülési projektjét, a Stratégiai Modernizációs Programot. Ennek keretében a KELER új értéktári számlavezető rendszert – Európa egyik legmodernebb háttér infrastruktúráját - vezet be, amelyen keresztül 2016-ban csatlakozik az európai rendszerhez. A KELER 2014. évben nagy sikerrel bevezetetett új szolgáltatása a derivatív ügyletek jelentési kötelezettségének teljesítésében segíti a piaci szereplőket: bankokat, brókercégeket, illetve a nagyvállalatokat. Mivel a trade reporting szolgáltatást az előzetesen vártnál többen választották, így kijelenthető, hogy a hazai tőkepiaci szereplők jelentős százaléka a KELER szolgáltatását használva tesz eleget a jelentési kötelezettségének. A valamennyi érintett hazai tőkepiaci szereplő részvételével sikeresen kifejlesztett és tesztelt WARP platform pedig 2014 decemberétől vált az elsődleges befektetési jegy elszámolási rendszerré.  


A közgyűlés az igazgatóság tagjává választotta Nagy Mártont az MNB ügyvezető igazgatóját, aki Vonnák Balázs távozásával foglalja el pozícióját. A KELER igazgatóságává újraválasztották Lantos Csaba elnököt, Balogh Csaba Kornélt az MNB főosztályvezetőjét, Katona Zsoltot a BÉT vezérigazgatóját, Dudás Györgyöt a KELER vezérigazgatóját, Brauner Margitot a KELER banküzemi igazgatóságának vezetőjét, valamint Tóth Attilát a BÉT vezérigazgató-helyettesét. A KELER Zrt. felügyelőbizottságában nem történt változás, a társaság könyvvizsgálójává újraválasztották a KPMG-t.


Aki Kádár-kockában lakik, az most örülhet ennek a döntésnek

Az egyik legelterjedtebb hazai épülettípus, a Kádár-kocka energetikai korszerűsítésére indul mintaprojekt Magyarországon a VELUX Cégcsoport kezdeményezésére, számos szakmai partner, köztük a Panasonic részvételével.
2026. 08. 15. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! A nyugdíjak így emelkednek 2027-ben

Napok óta egyre több találgatás jelenik meg arról, mekkora nyugdíjemelés érkezhet 2027 januárjában. Egyes előrejelzések 3–4 százalékos növekedést valószínűsítenek, más számítások ennél magasabb értéket sem zárnak ki.
2026. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Tovább csökken az olaj ára a megugró amerikai készletek miatt

Az olajárak csütörtökön tovább csökkentek, folytatva az előző napi gyengülést. A piacot elsősorban az amerikai nyersolajkészletek váratlan megugrása, a Hormuzi-szoros körüli geopolitikai feszültségek enyhülése, valamint a globális kereslet lassulásával kapcsolatos aggodalmak befolyásolják. A Magyarországon is jelen lévő XTB globális befektetési platform elemzése szerint a geopolitikai kockázati felár mérséklődése, a határidős piacokon a hosszú pozíciók leépülése és az erős amerikai dollár együttesen tovább növelték az eladói nyomást az olajpiacon. Ennek eredményeként a Brent jegyzése 88 dollár, a WTI-é pedig 82 dollár alá süllyedt hordónként.
2026. 08. 15. 00:05
Megosztás:

Új koncepciójú Geely értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó

Innovatív koncepciójú értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó Család a kínai Geely márka forgalmazására pénteken Budapesten, a Pólus Centerben található MediaMarkt áruházban.
2026. 08. 14. 23:00
Megosztás:

A pénztárca otthon maradhat – az OTP SZÉP kártya is a mobilunkba költözött

Egyre többen hagyják otthon a pénztárcájukat, és fizetnek kizárólag mobiltelefonnal. Az OTP Banknál már az OTP SZÉP kártya is néhány érintéssel, mindössze pár perc alatt digitalizálható a Google Walletbe vagy az Apple Walletbe, így a használata minden eddiginél egyszerűbbé és kényelmesebbé vált. Bár a lehetőség alig egy éve érhető el, már több mint 208 ezren fizettek gyorsan és biztonságosan a digitális OTP SZÉP kártyával. A digitalizált kártyát használók ráadásul most egy „Promóció” keretében 20 000 forint értékű jegy.hu kupont is szerezhetnek.
2026. 08. 14. 22:00
Megosztás:

Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 530,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 150 552,70 ponton zárt pénteken.
2026. 08. 14. 21:00
Megosztás:

Állatorvosi ellátásra kaphatnak támogatást civil szervezetek

Állatorvosi ellátásra kaphatnak 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást civil szervezetek - közölte a pályázatot meghirdető Közös ügyünk az Állatvédelem Alapítvány pénteken az MTI-vel.
2026. 08. 14. 20:00
Megosztás:

Webshopok GVH-ellenőrzése: Milliárdok a költségvetésnek és a magyar fogyasztóknak

Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az eMAG-ra összesen már több mint 700 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki GVH Versenytanácsa, csak 2026-ban 460 millió forintot. A Temu és az About You összesen több mint 2,3 milliárd forintot fizetett a magyaroknak a GVH közelmúltban lezárt eljárásainak köszönhetően. A Wish mintegy 100-150 ezer magyar fogyasztó pénzügyi kompenzálását vállalta, több mint 200 millió forint értékben. Az Answear és a CCC a bírságot megúszták, de vállalták, hogy a jövőben átláthatóbban fognak akciózni.
2026. 08. 14. 19:00
Megosztás:

Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok

Több mint 42 ezer személyi kölcsönt vettek fel a magyarokjúniusban, amihez még csak hasonlóra sem volt példa korábban – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A rekordszámú szerződéshez eddig soha nem látott szerződéses összeg is társult, egy átlagos hitel összege már 3,6 millió forint fölé emelkedett. Az óriási kereslethez az egyre alacsonyabb, sok esetben már 10 százalék alatti kamatok mellett hozzájárul az online értékesítés térnyerése is.
2026. 08. 14. 18:00
Megosztás:

Vidéken fordult a kocka: a panellakás gyorsabban drágul, mint a tégla

Miközben Budapesten hónapok óta nyílik a két szegmens közti árrés, a nagy lakótelepes vidéki városokban a panel egy év alatt jóval nagyobbat drágult, mint a tégla. Sőt, van ahol már a panel a drágább.
2026. 08. 14. 17:00
Megosztás:

Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén megkezdte az alapkamat mérséklését, így joggal feltételezhetnénk, hogy ezzel párhuzamosan a betéti kamatok is csökkenésnek indultak. A piacon azonban továbbra is elérhetők kifejezetten magas, akár 8%-os kamatot biztosító megtakarítási konstrukciók. Ezek igénybevételéhez különböző feltételeket kell teljesíteni, ezért a megtakarítás lekötése előtt célszerű részletesen áttekinteni az ajánlatokat. A Bank360 összegyűjtötte, milyen betéti lehetőségek állnak rendelkezésre 2026 augusztusában azok számára, akik biztonságos megtakarítási formában helyeznék el a pénzüket.
2026. 08. 14. 16:00
Megosztás:

Felgyorsult a globális stabilcoin-verseny: így reagálnak a világ jegybankjai

A stabilcoinok 2026-ra végleg kiléptek a kriptovilág szűkebb keretei közül. A nagy jegybankok ma már nem azt mérlegelik, hogy érdemes-e foglalkozni velük, hanem azt, hogyan illesszék be őket a pénzügyi rendszerbe, kik bocsáthassák ki ezeket az eszközöket, és milyen szerepet kaphatnak a jegybankpénz mellett. Az Egyesült Királyság, az eurózóna és Hongkong három látványosan eltérő modellt követ: London szabályozott integrációra, Frankfurt óvatosságra, Hongkong pedig piaci kísérletezésre épít.
2026. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Miért választanak egyre többen elektromos kazánt?

Amikor a fűtési rendszerünket tervezzük, az energia ára mellett már az is egy fontos tényező, hogy a beruházásnak milyen költségei vannak, a telepítés mennyire egyszerű vagy épp összetett, illetve az adott eszköznek milyen a karbantartási igénye és szabályozhatósága.
2026. 08. 14. 14:30
Megosztás:

Megemelte árait a kínai SMIC a növekvő chipkereslet miatt

Megemelte egyes gyártókapacitásainak árait a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC), Kína legnagyobb szerződéses chipgyártója a növekvő kereslet miatt - közölte a vállalat második negyedéves eredményeinek ismertetésekor.
2026. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására csökkentek a fejlett piaci kötvényhozamok

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására mérséklődtek a fejlett piaci kötvényhozamok.
2026. 08. 14. 12:00
Megosztás:

A kamatvárakozások lefelé tolódása segítette a tengerentúli részvényindexeke

Csütörtökön tovább kapaszkodtak felfelé a Wall Street-i indexek, fűtve a kamatvárakozások csökkenése által. Az S&P 500 0,7%-os emelkedéssel új történelmi zárócsúcsot ért el. A Dow Jones 0,1%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 0,8%-kal emelkedett.
2026. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Mérsékelten mozdultak csak el az európai részvényindexek csütörtökön

Csütörtökön közel stagnált a STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 0,3%-kal, míg az FTSE 100 0,6%-kal csökkent.
2026. 08. 14. 10:00
Megosztás:

Hogyan változtatják meg a digitális fizetési elvárások az olyan platformokat, mint a CrazyTower Casino Online?

A szerencsejáték-platformok világa gyorsan alkalmazkodik ahhoz, ahogyan az emberek ma pénzt kezelnek. A játékosok már nem fogadják el a lassú bankátutalásokat vagy a korlátozott fizetési lehetőségeket, elvárják, hogy a befizetés és a kifizetés ugyanolyan egyszerű legyen, mint bármely más online vásárlásnál.
2026. 08. 14. 09:59
Megosztás:

Spot vagy perpetual ügylet: melyik jelent nagyobb kockázatot a kriptopiacon 2026-ban?

A kriptobefektetők előtt ma már nem csupán az a kérdés áll, hogy melyik digitális eszköz árfolyama emelkedhet. A kereskedés formája legalább ennyire meghatározza a várható eredményt. Ugyanazt a Bitcoint meg lehet vásárolni spot piacon, vagy árfolyamára perpetual, vagyis lejárat nélküli származtatott pozíciót lehet nyitni. A két megoldás gazdasági tartalma, költsége és kockázati szerkezete azonban alapvetően eltér.
2026. 08. 14. 08:00
Megosztás:

Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával

A KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program három hitelkonstrukciója immár a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében nyújtott kezességvállalással is elérhető a hazai kis- és középvállalkozások számára. A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram az Európai Unió támogatásával az InvestEU Alap keretében valósul meg, célja elsősorban a magasabb kockázatú vagy megfelelő biztosítékkal nem rendelkező kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásának megkönnyítése, ezáltal termelékenységük és versenyképességük erősítése.
2026. 08. 14. 07:00
Megosztás: