Stabilan zuhan a beruházási hajlandóság

2009-ben a nemzetgazdasági beruházások volumene 8,6 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2008-ban, 2009 IV. negyedévében 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nemzetgazdasági beruházások az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 1,3 százalékkal mérséklődtek - olvasható a KSH jelentésében.

2009 III. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 8,9 százalékkal, 2009 I–III. negyedévében 7,1 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

 

A nemzetgazdasági beruházások volumene a 2008. évi 3 százalékos csökkenés után 2009 egészét tekintve 8,6 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél. A gép- és berendezésberuházások éves szinten 14, az építési beruházások 4,2 százalékkal csökkentek. Az egész évre jellemző volt, hogy a gazdasági válság hatására a vállalkozások csak a legszükségesebb beruházásokat hajtották végre, egyrészt a finanszírozási kínálat megváltozása, másrészt a külső és belső kereslet visszaesése miatt. 2009-ben a 19 nemzetgazdasági ág közül 15 ágban volumencsökkenés figyelhető meg.

 

A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül leginkább a feldolgozóipar beruházásai estek vissza (15,2%). A feldolgozóipari alágak többségében jelentős csökkenést tapasztaltunk, a legnagyobb mértékben a gumi-, műanyag, nemfém ásványi termék beruházásai maradtak el az előző évitől. A
gyógyszer- és a járműgyártásban, valamint az egyéb feldolgozóipar alágakban nőttek a beruházások.

 

A lakásépítések második félévi erőteljesebb visszaesésének eredményeképpen az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 5,4%-kal csökkent az előző évhez képest. A legnagyobb visszaesés a csekély súlyú bányászat, kőfejtés (45,9%), a pénzügyi, biztosítási tevékenység (38,8%), az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (31,2%), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (31,2%) nemzetgazdasági
ágakban volt.

 

A nemzetgazdasági beruházások csökkenő tendenciája ellenére néhány ágban növekedés tapasztalható. A szállítás, raktározás ág beruházásai 8,3 százalékkal emelkedtek, elsősorban az út- és autópálya-építések, valamint a vasút- és metróberuházások eredményeképpen. Nőttek a beruházások az oktatás nemzetgazdasági ágban (13,3%) az alap- és felsőfokú oktatásban megvalósuló intézménybővítéseknek, -felújításoknak köszönhetően. Az energiaipar beruházásainak növekedését (8,1%) a villamosenergia-termelés jelentős gépberuházásai eredményezték. A mezőgazdaság nemzetgazdasági ág 7 százalékos növekedését főként a gépberuházásokat elősegítő központi támogatások ösztönözték.

 

A beruházások 2009. IV. negyedévi, az előző év azonos negyedévéhez viszonyított 11 százalékos csökkenésén belül a gép- és berendezésberuházások 15,5, az építési beruházások 7,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.


2009 IV. negyedévében a nemzetgazdasági ágak többségében csökkenést regisztráltunk. A feldolgozóipar beruházásai 16,8 százalékkal estek vissza. A három legnagyobb súlyú alág közül legnagyobb mértékben a gumi-, műanyag, nemfém ásványi termék beruházásai maradtak el 2008 azonos időszakának szintjétől, de visszaestek a beruházások az élelmiszer-, ital-, dohánygyártásban is. Ugyanakkor néhány jelentős fejlesztésnek köszönhetően
számottevő növekedést mutat a járműgyártás alág. A lakásépítések negyedik negyedévi visszaesésének eredményeképpen az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 13,7 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

 

Legnagyobb mértékben a bányászat, kőfejtés beruházásai maradtak el (74%) az egy évvel korábbitól, elsősorban az előző évi magas bázis miatt. (2008-ban a bányászaton belül a kőolaj-, földgáz-kitermelési szolgáltatás alágazatban jelentős értékű beruházás valósult meg.) Nagyobb visszaesés figyelhető meg a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (47,7%), továbbá a pénzügyi, biztosítási tevékenységben (42,9%) is.


A nemzetgazdasági beruházások csökkenő tendenciája ellenére több ágban is növekedés tapasztalható. Emelkedett a beruházások volumene a szállítás, raktározás (13,8%), a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás (6,4%), a mezőgazdaság (23,7%) és az oktatás (41,2%) nemzetgazdasági ágakban.


BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás: