Szárnyal az arany! Mi áll a háttérben?
„Az arany árát klasszikusan az határozza meg, hogy mennyire nagy a bizonytalanság a nemzetközi pénzpiacokon” – magyarázta a befektetési szakember. „Ilyen klasszikus menekülő befektetésnek tekinthetők még a német és az amerikai államkötvények, valamint a svájci frank. Az arany árának mostani emelkedése nemcsak az inflációs félelmeknek, és a pénzügyi szektorban ismét fokozódó bizonytalanságnak tudható be, hanem annak is, hogy a jegybankok az elmúlt évtizedekben jellemzően csökkentették aranykészleteiket, most azonban ismét vásárlóként jelentek meg a piacon” – mondta el a szakember.
„Azok számára, akik az arany árának tartós emelkedéséből profitálni szeretnének, befektetési szempontból leginkább a nyersanyagalapok jegyzését javasoljuk” – javasolja Horváth István. Bár a nyersanyag alapokban elsősorban a nyersolaj és annak származékainak világpiaci árai a leginkább meghatározóak, emellett azonban az alapok hozamára az arany világpiaci árának emelkedése is pozitív hatással van. A szakember érdekességként hozzátette, hogy néhány elit, svájci privátbank lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy közvetlenül arany lapkákat vásároljanak, ez azonban nem tekinthető hétköznapi értelemben elérhető befektetési formának.
ARANY BEFEKTETÉST KERES? ITT MEGTALÁLJA!