Szcientológiai egyház: 18 év pereskedés után a döntés: NEM bűnös
Pénteken kihirdetett ítéletében a brüsszeli büntetőbíróság "elfogadhatatlannak" minősítette az egyház belgiumi szervezete, valamint tizenegy tagja elleni vádak mindegyikét. A vádak szerint az egyház, valamint annak amerikai központjához kapcsolódó, brüsszeli Európai Emberi Jogi Iroda bűnszervezetként működött. A két szervezetet - tizenegy tagjával és korábbi vezetőjével együtt - csalás, zsarolás, magánélethez való jog megsértése és engedély nélküli orvoslás miatt akarta felelősségre vonni a vádhatóság.
Az ügyészség a szervezet feloszlatását és több tag bebörtönzését szerette volna elérni. Az ügyben eljáró bíró, Yves Régimont azonban azt közölte, hogy az egyház elleni vádak inkább feltevéseken alapulnak, semmint tényeken. A pénteki ítélethirdetés idejére rendkívüli biztonsági óvintézkedéseket rendeltek el a bíróságon, miután tüntetők az ülés megzavarásával fenyegettek korábban. A szcientológiai egyház szerint évek óta tisztességtelen üldöztetésnek vannak kitéve Belgiumban. Világszerte számos országban megkérdőjelezik, hogy a szcientológiát egyáltalán egyháznak lehet-e minősíteni, több államban szektának tekintik, és korlátozzák tevékenységi lehetőségeit.
Görögországban például már betiltották a működését, Németországban és Franciaországban pedig állami szinten komoly lépéseket tesznek a visszaszorítására. A szcientológiát eredetileg modern filozófiaként alapította meg az Egyesült Államokban L. Ron Hubbard (1911-1986) sci-fi-író 1952-ben. Az első egyházközösségek két évvel később jöttek létre az Egyesült Államokban. A szcientológia egyház adatai szerint a szervezet jelenleg a világ 159 országában működik több mint 10 millió taggal.