Szép pluszban zártak az európai tőzsdék

Jelentős emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet az új koronavírus elleni védőoltásokkal kapcsolatos kedvező hírek mellett növelték a georgiai szenátusi választás várható kimeneteléhez fűződő várakozások is.

Szép pluszban zártak az európai tőzsdék

Az Európai Bizottság szerdán feltételes forgalomba hozatali engedélyt adott a Moderna amerikai gyógyszeripari vállalat által kifejlesztett védőoltásnak. Ez már a második vakcina, amelynek tömeges alkalmazása megkezdődhet az Európai Unióban. Az Egyesült Államokban jó eséllyel megszerezte a Demokrata Párt a szenátus feletti ellenőrzést is a georgiai megismételt választások eredményeként, ami a befektetők értelmezésében azt jelenti, hogy erősebb ösztönző intézkedésekkel segítik a járványtól sújtott gazdaság fellendülését.
   
A londoni FTSE 100 index 3,47 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,76 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,19 százalékos, a milánói FTSE MIB 2,40 százalékos, a madridi IBEX pedig 3,20 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,37 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,44 százalékkal nőtt, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,78 százalékkal emelkedett.
   
Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,55 százalékos, az S&P 500-as index 1,04 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,21 százalékos pluszban állt.
   
Európában a nap nyertese a gazdaság alakulására kényesen reagáló bankszektor volt, alindexe az utóbbi két hónap legerősebb ütemével, 5,5 százalékkal ugrott meg. Az olajipari óriások közül a BP, a Royal Dutch Shell és a Total majdnem 6,5 százalékkal drágult, miután a nyersolajárak több mint tízhavi csúcsra kúsztak fel Szaúd-Arábia váratlan bejelentésére a kitermelés korlátozásáról.
    

Az OPEC+ csoport, azaz a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai és szövetségeseik, köztük Oroszország egyeztetésén a szaúdi energetikai miniszter váratlanul bejelentette, hogy országa közel 1 millió hordóval, 8,125 millió hordóra mérsékeli termelését a február-márciusi időszakban. A keddi találkozón megállapodás született arról is, hogy március után fokozatosan napi 2 millió hordóval növelik a termelésüket az OPEC+ tagjai.
   
Ennek hatására a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára megugrott. Szerda este háromnegyed hatkor a márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,79 százalékos pluszban, 54,56 dolláron, a februári szállítású WTI pedig 1,60 százalékos nyereségben, 50,73 dolláron forgott. Napi maximumán a Brentért 54,72 dollárt, a WTI-ért pedig 50,87 dollárt kellett adni.
   
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 2,25 százalékkal, 1905,32 dollárra, a februári szállítású aranyé pedig 2,35 százalékkal, 1908,40 dollárra esett a New York-i árupiacon.
   
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2281 dollárt adtak, 0,11 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. Az euró árfolyama azonban napi maximumán, 1,2349 dolláron közel hároméves csúcson, 2018 áprilisa óta nem látott szinten járt.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: