Szép pluszban zártak az európai tőzsdék

A kedvező globális hangulatban emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, ahogy a befektetők az Európai Központi Bank döntéseit latolgatták.

Szép pluszban zártak az európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 index 0,62 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,82 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,91 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,98 százalékos, a madridi IBEX pedig 1,61 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,69 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,67 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,97 százalékkal emelkedett.
   
A nap nyertese a közmű szektor volt, több mint 2,2 százalékkal nőtt az alindex, míg a biztosítóké 0,3 százalékkal csökkent.
   
Az Európai Központi Bank kormányzótótanácsa a várakozásokkal összhangban nem változtatott laza monetáris politikáján. Christine Lagarde, az EKB elnöke sajtótájékoztatóján kijelentette, "egyszerűen korai" még beszélni arról, hogy mikor kezdhetik meg a masszív gazdaságösztönző intézkedések, köztük a járvány miatt bevezetett kötvényvásárlási program kivezetését. Bármilyen változás végrehajtása a gazdasági helyzet alakulásától függ, időben nincs különösebb menetrendhez kötve - mondta Lagarde.
   
A gyorsjelentésüket csütörtökön közlő vállalatok közül a Renault francia autógyártó 1,33 százalékos mínuszban zárt, miután bevételeinek 1,1 százalékos csökkenéséről adott számot.
   
A Crédit Suisse svájci bank 2,1 százalékos mínuszban zárta a napot, mivel 252 millió svájci frankos veszteséggel zárta a negyedévet az Archegos Capital magántőke-befektetési alap botrányos összeomlásának következményeként.
   
A Nestlé svájci élelmiszeripari konszern az utóbbi évtized legerősebb negyedévét tudhatja maga mögött, bevételei organikusan 7,7 százalékkal emelkedtek. Részvényei 2,9 százalékkal drágultak a zürichi tőzsdén.
   
Az európai tőzsdezárás idején New Yorkban vegyes volt a kereskedés. A Dow Jones ipari átlag 0,13 százalékos mínuszban, míg az S&P 500-as index 0,07 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,30 százalékos pluszban állt.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
   
A legközelebbi, júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,23 százalékos pluszban, 65,47 dolláron, a WTI pedig 0,29 százalékos nyereségben, 61,53 dolláron forgott este fél hat után.
    

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,69 százalékkal, 1781,03 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,60 százalékkal, 1782,40 dollárra esett a New York-i árupiacon.
   
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2013 dollárt adtak, 0,17 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Hozzászólások

Új vezetőt választottak a legnagyobb észak-írországi kormánypárt élére

Edwin Poots tartományi mezőgazdasági minisztert választották pénteken az észak-írországi felekezetközi koalíciós kormány nagyobbik pártja, a koronahű protestáns Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetőjévé. Ez azt is jelenti, hogy a jövő hónap végétől Poots lesz Észak-Írország új miniszterelnöke.
2021. 05. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában feloldották a kültéri maszkviselési kötelezettséget

Romániában szombattól bizonyos kivételekkel feloldják a kültéri maszkviselési kötelezettséget, eltörölték a koronavírus-járvány miatt elrendelt éjszakai kijárási tilalmat és az üzletek nyitvatartásának korlátozását - jelentette be a péntek esti kormányülés után Florin Citu miniszterelnök.
2021. 05. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Feloldják az éjszakai kijárási korlátozást Ausztriában

Szombat éjféltől Ausztria-szerte feloldják a koronavírus-járvány megfékezését célzó, november óta érvényben lévő éjszakai kijárási korlátozást - jelentette be Wolfgang Mückstein szociális és egészségügyi miniszter.
2021. 05. 15. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan az egymillió beoltott Horvátországban

Megvan az egymillió beoltott Horvátországban - közölte Twitter-oldalán Andrej Plenkovic kormányfő szombaton.
2021. 05. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegró minden határát megnyitja a turisták előtt

Montenegró minden határát megnyitja a turisták előtt a jövő héten - jelentette be Zdravko Krivokapic miniszterelnök a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) szombati beszámolója szerint.
2021. 05. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ér a vészhelyzet Szlovákiában

Véget ér szombaton a koronavírus járvánnyal összefüggésben tavaly októberben bevezetett vészhelyzet Szlovákiában - az erről szóló döntést pénteki ülése után jelentette be a pozsonyi kormány.
2021. 05. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint péntek estére

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon pénteken.
2021. 05. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős pluszban zártak az európai piacok

Erőteljes emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken a kedvező globális hangulatban.
2021. 05. 14. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 455,04 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 45 429,12 ponton zárt pénteken.
2021. 05. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók pénteken, egy erős árfolyamingadozással járó hét utolsó kereskedési napján.
2021. 05. 14. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtörtént az első ipari termelő vállalat zöld kötvény-kibocsátása Magyarországon

Megtörtént az első ipari termelő vállalat zöld kötvény-kibocsátása Magyarországon, ezt hazánk vezető higiéniai papírtermék-gyártója, a Vajda Papír Kft. bocsátotta ki 9,9 milliárd forint értékben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjában (NKP). A kötvény az aukciót követő 90 napon belül egyúttal bevezetésre kerül a vállalati kötvények kereskedésére kialakított kötvényplatformjára, a BÉT Xbondra. A fix kamatozású, amortizálódó kötvény futamideje 10 év, a kötvény kupon mértéke 3,5 %, a hozama pedig 2,82 %.
2021. 05. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult pénteken a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
2021. 05. 14. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehországba is utazhatnak a beoltott magyarok

Csehországgal is létrejött a megállapodás, így holnaptól immár mindenfajta karantén-, vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken hajnalban.
2021. 05. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mozdult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama péntek reggelre az előző estihez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2021. 05. 14. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható ma a tőzsdéken?

Indexemelkedésre , a héten elszenvedett veszteség korrekciójára lehet számítani pénteken a főbb európai piacokon a kereskedés kezdetén.
2021. 05. 14. 08:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Burberry kezd kilábalni a járvány okozta mélypontról

A Burberry legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a luxus ruházati és kiegészítő termékeket forgalmazó brit cég kezd kilábalni a pandémia okozta mélypontról, amihez jelentősen hozzájárult az ázsiai és az amerikai kereslet bővülése.
2021. 05. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia a teljes összeget kéri az uniós helyreállítási alapból

Románia az uniós helyreállítási alapban rendelkezésére álló teljes összegre, 29,2 milliárd euróra fogja benyújtani a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervet (PNRR), amelyet a kormány előzőleg a bukaresti parlamentben is bemutat - jelentette be csütörtökön Florin Citu miniszterelnök.
2021. 05. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában enyhítik a korlátozásokat

Romániában szombattól kezdődően megszűnik a koronavírus-járvány miatt bevezetett éjszakai kijárási tilalom, az üzletek nyitvatartásának korlátozása, a kültéri maszkviselés pedig már csak a zsúfolt helyeken lesz kötelező - jelentette be csütörtökön Klaus Iohannis államfő.
2021. 05. 13. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegró ingyenes teszttel várja a turistákat

Ingyenesen végzik el csütörtöktől a PCR-tesztet Montenegróban azon turisták számára, akiknek negatív koronavírustesztre van szükségük a hazatéréshez - közölte az Adria-parti ország egészségügyi minisztériuma.
2021. 05. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben, az euróval és a dollárral szemben a forint erősödött, a svájci frankkal szemben gyengült.
2021. 05. 13. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások: