Szlovák választás - gazdasági háttér
Tavaly egész évben átlagosan 4,7 százalékkal esett vissza a szlovák GDP. Előzőleg, 2008-ban 6,2 százalékkal, 2007-ben 10,6 százalékkal bővült a szlovák gazdaság, ez rekord volt az ország történetében. A nagy növekedést az autóipari beruházások nyomán föllendült export táplálta, de Szlovákia a világválságot is főleg az autóipar piacvesztése miatt szenvedte meg.
Tavalyi teljesítményével - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számítása szerint vásárlóerő-paritáson 21.374 dolláros egy főre jutó hazai össztermékével - Szlovákia az euróöevezet legszegényebb tagországa volt. (Ugyane számítás szerint Magyarországon az egy főre jutó GDP 18.548 dollár volt tavaly). Az Európai Bizottság erre az évre 2,7 százalékos, jövőre 3,6 százalékos növekedést jósol a szlovák gazdaságnak.
A lakossági fogyasztás az első negyedévben 0,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, miután tavaly átlagosan 0,7 százalékkal csökkent. A kiskereskedelmi forgalom az első negyedév végén 0,2 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, miután tavaly átlagosan 10,3 százalékkal szűkült. Az autóeladások az első negyedévben 19,2 százalékkal estek vissza éves összehasonlításban, miután tavaly az akkori roncsprémium-program ellenére 17,9 százalékkal apadtak.
A munkanélküliség májusban 12,25 százalékos volt, valamivel kisebb az áprilisi 12,52 százaléknál, de még mindig nagyobb a tavaly májusi 11,39 százaléknál. Közben a közkiadások tavaly 2,8 százalékkal, idén az első negyedévben 6,2 százalékkal nőttek éves összehasonlításban. Szlovákia államháztartásának hiánya a 2007-es mélypontról, a GDP 1,9 százalékáról 2008-ban a GDP 2,3 százalékára nőtt, majd tavaly a GDP 6,8 százalékára ugrott az EU statisztikai hivatalának utolsó összesítése szerint.
Az Európai Bizottság idén 6,0 százalékos, jövőre is még 5,4 százalékos hiányra számít Szlovákiában, belátható ideig messze meghaladva az EU-ban előírt legföljebb 3 százalékot. Szlovákia bruttó közadássága még így is viszonylag csekély nemzetközi összehasonlításban, mindenesetre jóval kisebb az EU-beli legföljebb 60 százalékos előírásnál, habár rohamosan nő. Amikor utoljára csökkent, 2008-ban a GDP 27,7 százalékát tette ki, de tavaly a 35,7 százalékára nőtt.
Az Európai Bizottság idén a GDP 40,8 százalékával, jövőre a 44,0 százalékával egyenértékű közadósságra számít Szlovákiában. A GDP-számításhoz figyelembe vett áru- és szolgáltatásexport az első negyedévben 16,8 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, miután tavaly átlagosan 16,5 százalékkal csökkent.
A behozatal 9,9 százalékkal nőtt az első negyedévben éves összehasonlításban, tavaly 17,6 százalékkal csökkent. Az áruexport az első negyedév végén folyó áron 19,0 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, miután tavaly átlagosan 19,8 százalékkal csökkent. A behozatalban a tavalyi, 23,4 százalékos visszaesést idén az első negyedév végére 14,5 százalékos növekedést követte éves összehasonlításban.