TBSZ: új szabályok növelik a vonzerejét
Az idén hatályba lépett jogszabályváltozásoknak köszönhetően kitárult a világ a tartós befektetési szerződést kötő befektetők előtt és még inkább megéri a tőzsdézők számára a befektetéseket TBSZ-számlán tartani. Januártól ugyanis jelentősen bővült a számlán tartható befektetések köre, már nemcsak forintban denominált eszközöket lehet tartani, hanem devizanemtől függetlenül helyezhetők el rajta eszközök. Továbbra is előnyt jelent, hogy ezen befektetések hozamát 3 év után csak 10%, 5 év után pedig 0% adó terheli, szemben a normál számlán levő befektetések után fizetett 16 % adóval.
„Az új előírások alapján a tőzsdézők akár dollárban vagy euróban is tarthatják befektetéseiket a TBSZ-számláikon, de végrehajthatnak devizakonverziót is, valamint megnyílnak előttük a külföldi értékpapírpiacok és elérhetővé válnak a frankfurti, londoni vagy az amerikai tőzsdék részvényei.” - foglalta össze a változásokat Tordai Péter, a KBC Securities lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: „A jogszabály-változás következtében jelentősen kibővült a TBSZ-számlákon kereskedhető termékek köre is, nem csak részvényekkel, hanem például a nemzetközi tőzsdéken jegyezett alapok (etf-ek) révén sok más között kávé, olaj, réz, vagy akár arany is szóba jöhet befektetésként.”
A TBSZ-t nyitó tőzsdéző immár belátása szerint dönthet arról, hogy például a Siemens részvényekbe a frankfurti, a New York-i, vagy éppen a Budapesti Értéktőzsdén, a BÉTa piacon fektessen be. Még nagyobb rugalmasságot ad, ha az értékpapír szolgáltatónál egyetlen rendszerből és számláról lehet elérni az összes piacot. A TBSZ-számlákra az adott éves felhalmozási időszak végeztével már nem lehet további összegeket befizetni, viszont a rajta levő befektetéseket tetszés szerint lehet átrendezni, így a korábbi években nyitott tartós befektetési számlákon az elhelyezett pénz mértékéig idén már vásárolni lehet külföldi értékpapírokat.
„Decemberben a korábbi hónapok átlagánál négyszer nagyobb számban nyitottak tartós befektetési számlát a megtakarítók, és bár tapasztalataink szerint korábban főként a prémium és privát banki ügyfelek kedvelték a TBSZ-ben rejlő lehetőségeket, fokozatosan nő a kisebb megtakarítással rendelkezők aránya.” - vont mérleget Tordai Péter.
Hozzátette: „A szerződéseket meglátásunk szerint valós hosszabb távú megtakarítási szándék alapján kötik, ugyanis felbontásuk nagyon ritka, éves átlagban havonta maximum 1-2 szerződés szűnik meg.” A szerződés felbontása egyébként semmilyen büntető szankcióval nem jár. Azok, akik TBSZ-számlát nyitnak, a várható adókedvezmény miatt szerződnek és nem zavarja őket, ha időközben mégis fel kell törni a befektetést, hiszen így sem veszítenek semmit egy normál értékpapírszámlához képest.