TakarékBank - még nem látszik az új kormány gazdaságpolitikája

(MTI) - Nehéz még megítélni az eddigi kijelentésekből, milyen lesz az új kormány gazdaságpolitikája, milyen tényleges intézkedéseket hoz a gazdasági növekedés beindítására - mondta Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Kiemelte: a kormány számára az utóbbi hetek fejleményei szűkítették a mozgásteret, ha a nemzetközi szervezetekkel a még hivatalos, GDP-arányos 3,8 százaléknál magasabb államháztartási hiánycélban akar megállapodni. Korábban még elfogadtak volna a nemzetközi szervezetek 5-5,5 százalékos hiányt, most az Európai Unió (EU) várhatóan kemény tárgyaló fél lesz.

 

A TakarékBank legújabb prognózisa szerint az idén Magyarországon szerény, 0,6 százalék körüli lesz a gazdasági növekedés, az éves átlagos infláció 4,4 százalékra valószínűsíthető. Ádám Zoltán, a TakarékBank elemzési osztályának vezetője elmondta, hogy az euróövezetben is hasonló növekedéssel számolnak.

 

Suppan Gergely szerint 5-5,5 százalék körül lehet az a hiánycél, ami a nemzetközi befektetők és az új magyar kormány számára is elfogadható lenne. Ebben azonban több egyszeri tétel is szerepelhet, például a BKV és a MÁV konszolidálása - elemezte a szakértő.

 

A megbeszéléseken az EU azért lehet a keményebb tárgyalófél, mert ha az unió engedné fellazítani a magyar államháztartást, akkor az precedenst jelenthetne a görögök, vagy más államok számára is - mutatott rá Suppan Gergely. Az elemző szerint egyelőre nem látszik például az, hogy a kormány mekkora mozgásteret tud elérni a bürokrácia leépítésével, azonban a mostani jelzések szerint az első hónapok államháztartási hiányszámai kedvezőbben alakulnak a vártnál, így akár ez plusz összeget is biztosíthat a kormánynak.

 

Ha nem sikerül nagyobb mozgásteret kialkudni, akkor azt az államháztartásban kiadáscsökkentéssel kell elérni, mert minél előbb el kell kezdeni az adók csökkentését, már csak az ország versenyképességének javítása miatt is - mutatott rá. Suppan Gergely kérdésre válaszolva elmondta: az eurózónához való csatlakozás menetrendjében először sokkal inkább a reálkonvergencia megvalósítását, a gazdaság felzárkózását kellene megtervezni, végrehajtani, mint például az euró hazai bevezetésének a céldátumát kijelölni.


A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: felület, játékok és napi használhatóság

Egy online kaszinót nem érdemes kizárólag az első benyomás alapján megítélni. A kezdőoldal lehet látványos, a bannerek lehetnek erősek, a gombok lehetnek nagyok, de mindez csak néhány másodpercig számít igazán.
2026. 08. 13. 12:55
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás:

Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás:

Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás: