Tarlós: a parlament rendezi a fővárosi parkolás ügyét

Tarlós István szerint az önkormányzatokat érintően idén még csak egyszerűbb módosítások lehetnek, a közigazgatási rendszer alapvető változásai 2014-től várhatók. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek adott interjúban azt mondta: úgy véli, a Fővárosi Közgyűlés akár már ősztől 34-35 plusz 1 taggal működhet. Beszélt arról is, az új parlamentnek az elsők között kell rendeznie a budapesti parkolás kérdését.

A politikus, aki várhatóan a Fidesz főpolgármester-jelöltje lesz ősszel, Budapest legégetőbb problémái között említette a városüzemeltetést, a beruházások "újragondolását", a város pénzügyi stabilitásának helyreállítását, valamint Budapest szellemiségének megváltoztatását.

 

A városüzemeltetéssel kapcsolatban azt mondta: kiemelten kell foglalkozni a BKV-val, valamint a többi közszolgáltató céggel és azok privatizációjának körülményeivel is. A beruházásokról szólva Tarlós István úgy fogalmazott: mindenki szereti a fejlesztéseket, de a főpolgármester - "talán azért, mert elég elvont, esszenciális, humán értelmiségi" - igen sajátosan gondolkodik a fejlesztés és a működés arányairól. Hozzáfűzte: a beruházásokat felül kell vizsgálni, ahol lehet még, ott ésszerű korrekciókat kell végrehajtani.

 

"Nem fogom engedni, hogy el nem végzett munkákat fizessenek ki, akár a Margit híd felújításával összefüggésben, vagy bárhol másutt" - hangsúlyozta. A 4-es metró szerinte csak akkor válhat gazdaságossá, ha a második szakasz is megépül, de ennek finanszírozásáról az Európai Unió még semmilyen döntést nem hozott, sőt még azt sem tudni, hogy az első szakaszt miből fogja a város kifizetni. "Azt szeretném megnézni, hogy mikor és miből tudjuk befejezni azt, ami elindult" - összegzett.

 

Az önkormányzati képviselők létszámáról azt mondta: "életszerű" arra számítani, hogy már 2010 őszétől csökkentett létszámmal működhetnek képviselő-testületek és a Fővárosi Közgyűlés. Utóbbiban - személyes véleménye szerint - a jelenlegi 66 plusz 1 képviselő helyett a 34-35 plusz 1 fős létszám lenne az indokolt. Rámutatott: az önkormányzati törvényt más ponton is módosítani kell, hiszen az Alkotmánybíróság megsemmisítette a jogszabály egy passzusát, és emiatt július 1-jétől ingyenes lenne a parkolás Budapesten.

 

A formálódó javaslatot ismertetve elmondta: törvényben hatalmaznák fel a fővárost arra, hogy rendeletben szabályozza a parkolás és a parkolásgazdálkodás rendszerét, a kiemelten védett várakozási övezeteket és az alkalmazható várakozási díjak megállapítását, valamint a közterület-használatot és a közterület rendjét. A kétszintű önkormányzás Tarlós István szerint "majdhogynem működésképtelen". Megjegyezte ugyanakkor, hogy 2010 őszére még csak egyszerűbb intézkedések valósíthatók meg, a közigazgatási rendszer alapvető változásai pedig 2014-től várhatók.

 

Azzal összefüggésben, hogy egyes hírek szerint bizonyos önkormányzati feladatok visszakerülnének az államhoz, a frakcióvezető azt mondta: nincs semmilyen döntés az ügyben, gondolkodás szintjén szóba került az általános iskolai oktatás és az óvodák, valamint a szakoktatás finanszírozásának újragondolása. Szerinte azonban ez a kérdés is a nagyobb, hosszabb előkészítést igénylő csomaghoz tartozik, amelyben 2014-től várható lépés. A parlamenti mandátumot szerzett Tarlós István elmondta: az Országgyűlésben is fővárosi ügyekkel szeretne foglalkozni elsősorban.

 

Beszámolt arról is, kezdeményezi, hogy a parlament önkormányzati bizottságának keretein belül hozzanak majd létre egy Budapest-munkacsoportot, amelynek vezetését is vállalná. Az ősszel esedékes önkormányzati választás előtt egy rövid és hatékony, direkt kampányt terveznek. Az MSZP főpolgármester-jelöltjének, Horváth Csabának a díjmentes közösségi közlekedéssel kapcsolatos felvetésére úgy reagált: ez a terv csak arra alkalmas, hogy "valaki szakmailag tökéletesen lejárassa magát". "Csak olyan ember ígér ilyet, aki magában biztos benne, hogy nem lehet majd rajta számon kérni" - vélekedett.

 

Emlékeztetett, a szocialista politikus néhány hónappal ezelőtt még indulatosan érvelt amellett, hogy a BKV-tarifákat évente legalább az infláció mértékével emelni kell. Tarlós István szerint "nem ördögtől való gondolat" a dugódíj, amelyet Európa számos nagyvárosában már alkalmaznak, budapesti bevezetésének feltételei azonban jelenleg nem adottak, a magyar fővárosban ugyanis nagyon kevés a P+R pakoló, nincs egységes parkolási rendszer, és nincs befejezve például a 4-es metró sem.

 

A BKV jegyárairól szólva a politikus kifejtette: egy egységes, regionális menetrendet és egy egységes, regionális tarifarendszert kellene kialakítani a MÁV-val és a Volánnal közösen. Szerinte mindezt egy év alatt meg is lehetne szervezni. Szerinte a buszközlekedés jelentős része megfelelő, garantált szerződésekkel kiszervezhető. Arra a kérdésre, hogy ha ő kerül a főpolgármesteri székbe, lesznek-e Budapesten szimbolikus beruházások, Tarlós István azt felelte: "lehet majd álmodozni", de ahhoz a terepet elő kell készíteni, a működést stabilizálni kell.

 

A politikus olyan, kisebb költségekkel járó beruházásokat szeretne, amelyek elsősorban a város forgalmának átalakítását és más, közérzetjavító célokat szolgálnak. A kerékpárutakról szólva azt mondta: számos szervezet joggal tiltakozik amiatt, hogy nem kap lehetőséget ezek kialakításában, és ezért vannak "értelmetlen kedvezmények" a bicikliseknek és olyan kerékpárútszakaszok, amelyek nem vezetnek sehová. Rendszerelven ki kell alakítani a kerékpározás infrastruktúráját és szabályait. Arra a felvetésre, ha főpolgármesterré választják, lemond-e országgyűlési mandátumáról, úgy válaszolt, mérlegelni fogja. "Ha a parlamentben maradok, kizárólag önkormányzati, elsősorban budapesti ügyekkel foglalkozom majd" - zárta Tarlós István.


Sokkoló számok a magyar gazdaságról: A közép- és nagyvállalatok 71%-a kerülhet szorult helyzetbe a vendégmunkások tiltása miatt

Megbéníthatja a termelést és magyar munkahelyeket veszélyeztet a vendégmunkások június 1-jére tervezett tiltása – derül ki a WHC Csoport felméréséből, amelynek pontos eredményei most részletesen is megismerhetőek. A komplex HR szolgáltató anonim kérdőívének adatai rávilágítanak, a válaszadó cégek 71,3 százaléka működésképtelen lenne kizárólag hazai munkaerővel. A piacvezető HR szolgáltató a gazdaság és a működőtőke védelmében azonnali szakmai egyeztetést sürget a Magyar Kormánnyal, amely eddig nem reagált a szektor megkereséseire.
2026. 05. 23. 08:00
Megosztás:

Új elnöke van a a Munkástanácsok Országos Szövetségének

Tisztújítást tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a szervezet új elnöke Szabó Imre Szilárd ügyvéd, egyetemi docens lett - közölte a a Munkástanácsok Országos Szövetsége az MTI-vel pénteken.
2026. 05. 23. 07:00
Megosztás:

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett pénteken Orbán Anita külügyminiszter, a középpontban a nemzetközi biztonság, a szövetségi együttműködés erősítése és a jelenlegi geopolitikai kihívások álltak - közölte a külügyi tárca vezetője Facebook-oldalán.
2026. 05. 23. 06:00
Megosztás:

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt. Ugyanezért az összegért a külső pesti kerületekben vagy az agglomerációban telekkel együtt felépíthető egy 90–110 négyzetméteres, korszerű könnyűszerkezetes családi ház. A Duna House friss elemzése rávilágít, hogy a lakásvásárlók jelentős része nem a tőke hiánya miatt mond le a kertes házakról. Sokkal inkább az elmúlt években rögzült megszokás irányítja a döntésüket, miszerint családi házat vásárolni megfizethetetlen, így a keresési folyamatban fel sem merül a családi házak lehetősége.
2026. 05. 23. 05:00
Megosztás:

Elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Öt vizsgálóbizottság felállításáról dönthet jövő heti ülésén az új Országgyűlés. Kedden és szerdán nyolc előterjesztést tárgyalnak meg a képviselők, köztük az alaptörvény tizenhatodik módosítását, lesznek napirend előtti felszólalások, interpellációk is, továbbá megtartják az új ciklusban az első azonnali kérdések és válaszok óráját.
2026. 05. 23. 04:00
Megosztás:

Így alakult az amerikai gazdasági teljesítmény

Májusban az előző havival azonos ütemű volt az amerikai gazdasági aktivitás növekedése az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
2026. 05. 23. 03:00
Megosztás:

Árat emel a Telekom, a Yettel és a One, mutatjuk mennyivel

Nyár végétől több millió előfizető érezheti meg a pénztárcáján a változást: hamarosan véget ér az önkéntes árstop a telekommunikációs szektorban, így a nagy szolgáltatók ismét alkalmazhatják az inflációhoz igazított díjemelést. A Telekom, a Yettel és a One esetében is 4,4 százalékos drágulás várható, de nem minden ügyfelet és szolgáltatást érint ugyanúgy az emelés.
2026. 05. 23. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai külügyminisztérium.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

A Balatonra foglalt szállást a legtöbb belföldi utazó a pünkösdi hosszú hétvégére

A napos idő és az utolsó pillanatos foglalások hatására megugrott a kereslet a pünkösdi hosszú hétvégére a balatoni szálláshelyek iránt, a foglalások ötödével a Balaton átvette a vezetést az észak-magyarországi régiótól - közölte a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 23. 00:05
Megosztás:

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa.
2026. 05. 22. 23:00
Megosztás:

A Duna House csoport növelte eredményét az első negyedévben

A Duna House csoport 2026. első negyedévet rekord eredményekkel zárta, a tisztított core EBITDA 22 százalékkal, 1,6 milliárd forintra emelkedett, míg a tisztított core adózott eredmény 50 százalékkal, 0,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 05. 22. 22:00
Megosztás:

A kártyajátékok fejlődése a magyar játék szegmensében

Minden online kaszinóban megtalálható a kártyás asztali játékok kategóriája. A tartalmat gyakran választják olyan felhasználók, akik különböző játékélményekkel rendelkeznek. Egyesek a klasszikus formátumokat kedvelik, mások pedig azok modernizált változatai iránt érdeklődnek. Az ilyen szórakoztató játékok állandó népszerűsége a magyar casino számos tényezővel magyarázható. A standard szabályoktól kezdve egészen az új verziók érdekes bemutatásáig.
2026. 05. 22. 21:26
Megosztás:

Megállapodás született Romániában az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásáról

Megállapodást kötött Romániában a két hete megbukott kormányt alkotó négy párt arról, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak végéig megszavazzák a parlamentben az új közalkalmazotti bértörvényt - jelentette be pénteken a román elnöki hivatal.
2026. 05. 22. 21:00
Megosztás:

Jogszabályt hagyott jóvá az EU a macskák és kutyák jólétének megerősítésére

Az Európai Unió Tanácsa pénteken jóváhagyta azt az új jogszabályt, mely első alkalommal állapít meg harmonizált, uniós szintű szabványokat a macskák és kutyák jólétére, tenyésztésére, azonosítására és nyomon követhetőségére vonatkozóan.
2026. 05. 22. 20:00
Megosztás:

BÉT: A Mol húzta le a hazai részvényindexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 903,94 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 129 728,50 ponton zárt pénteken.
2026. 05. 22. 19:00
Megosztás:

Kína szigorítja a külföldi online brókercégek ellenőrzését

Kína pénteken átfogó hatósági szigorítást jelentett be az engedély nélküli, határon átnyúló értékpapír-tevékenységek visszaszorítására, ami jelentős árfolyamesést váltott ki több online brókercég részvényeinél.
2026. 05. 22. 18:30
Megosztás:

Csökkentek a beruházások

Az első negyedévben a nyers adat szerin 0,5 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel harmadik éve csökkennek a beruházások, legutóbb 2023. első negyedévében regisztrált emelkedést a statisztika.
2026. 05. 22. 18:00
Megosztás:

Nincs kedvük adózni a kisbefektetőknek: durván megugrott a TBSZ-ek száma

Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a növekedés oka egyértelműen a tartós befektetéseken elért hozamok adómentessé tétele. A szolgáltatók maguk is ösztönzik a hosszú távú befektetéseket, több TBSZ-es akció is fut, aki most akar nyitni, tud miből válogatni.
2026. 05. 22. 17:30
Megosztás:

4,4%-os lakásárcsökkenés Gazdagréten – megtörtént a hihetetlen!

Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten – pont azon a panelpiacon, ahol az Otthon Start program berobbanása után az árazás már-már elérte az 1,5 millió forintos négyzetméterszintet. A Bankmonitor friss elemzése szerint a 4,4%-os átlagáresés sokak számára meglepetés lehet, számunkra azonban inkább egy logikus piaci korrekció első jele.
2026. 05. 22. 17:00
Megosztás: