Társasházi Pályázat: biztonságra vágynak a leginkább a lakóközösségek

Összesen 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt oda a nyertes társasházaknak és lakásszövetkezeteknek az OTP Bank Társasházi Pályázatának zsűrije. Az immár kilencedik alkalommal kiírt pályázaton a hagyományoknak megfelelően 10 lakóközösség beruházási tervéhez adott vissza nem térítendő támogatást az OTP Bank, ami összesen több mint 1600 lakó életminőségét javíthatja a jövőben. A beérkezett pályázatok alapján idén is a biztonsági kérdések bizonyultak a legfontosabbnak a lakóközösségek számára, azonban a költségkímélő, illetve közösségépítő beruházásokra is nagy igény mutatkozott – emelik ki az OTP Bank szakértői.

Társasházi Pályázat: biztonságra vágynak a leginkább a lakóközösségek

A mai díjátadón immár kilencedik alkalommal hirdetett nyerteseket a magyarországi társasházak és lakásszövetkezetek felújítási, korszerűsítési terveit, közösségi élet javítását támogató OTP Társasházi Pályázat. A pénzintézet által februárban kiírt felhívásra összesen 715 pályázat érkezett, amelyek közül a szakmai zsűri kategóriánként 3-3 jelentkezőt részesített vissza nem térítendő támogatásban, összesen 9 millió forint értékben. Emellett idén is volt különdíj, amelyet a Házfórum Facebook-oldalán megrendezett szavazáson a legtöbb like-ot gyűjtő pályázat nyert el, a díjjal járó további 1 millió forinttal együtt. A támogatásban nem részesülő pályázóknak sincs oka csalódásra: az első 500, érvényes pályázatot benyújtó lakóközösség ugyanis egy éves Társasházi Háztartás szaklap előfizetést kapott.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a biztonság kérdése volt a legfontosabb a pályázók számára, amely mellett számos energetikai vagy épp közösségépítő felújítási terv is beérkezett.

„A pályázatok 40 százaléka az Ezermester kategóriában érkezett be. Ezek közül is számos beruházásnak a liftek vagy a lépcsőházak felújítása volt a célja. Emellett az is kitűnik a projektek leírásából, milyen komoly szolidaritás él a lakóközösségekben. Hiszen rengeteg anyagban olvastunk arról, hogy a tervezett felújítások milyen mértékben segítenének a gyermekes családok vagy épp az idősek mindennapjaiban, ami rendkívül pozitív üzenete a pályázatnak” – emelte ki Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A Biztonság kategóriában legtöbben modern, kóddal, illetve kulcs helyett úgynevezett proxy-val működő digitális kaputelefont szeretnének felszereltetni, de idén is komoly volt az igény a kamerarendszerek telepítésére. Emellett a lépcsőházi lépcsők balesetmentesítését, a liftek karbantartását, valamint a bejárati ajtók cseréjét kívánták a legtöbben megvalósítani az elnyerhető támogatásból. De több olyan pályázat is érkezett, amelyek az elavult vagy hiányzó villámvédelmi rendszer problémáját akarták megoldani.

Az Ezermester kategóriában ezúttal is a költségmegtakarítást eredményező felújítások voltak a legnépszerűbbek. Ezek között azonban a szigetelés helyett a közös területek megfelelő megvilágítását elősegítő LED-rendszerekre pályáztak a legtöbben. Továbbá számos lakóközösség tervezi az épület homlokzati felújítását, a lépcsőházak szebbé tételét, az elektromos hálózatok időszerű felülvizsgálatát.

A Közösségépítés témájában pedig a kertesítés, a társasház környezetének zöldítése, az udvari szabadidős berendezések beszerzése voltak a legnépszerűbb projektcélok. A lakóközösségek egyre inkább törekednek a zöld, környezetbarát megoldásokra, illetve az egészséges életmód támogatására. Ezt hivatottak szolgálni az olyan beruházások, mint a szabadtéri kondiparkok, játszóterek és kerékpártárolók létesítése a közös tulajdonban lévő, társasházhoz tartozó területeken.

„Az OTP Bank továbbra is elkötelezett a társasházi és lakásszövetkezeti közösségek támogatása iránt, ezért igyekszünk támogatni évről évre a fentiekhez hasonló életszínvonalat javító tervek megvalósulását. A 2018-as lehet a jubileumi tízedik év, amikor elindítjuk a pályázatot, ezért már idén fontolóra vesszük azokat a lehetőségeket, hogy hogyan nyújthatunk még hathatósabb támogatást a lakóközösségeknek a pályázattal” – mondta Csonka Tibor.

Az energia megtakarítást eredményező korszerűsítési tervekkel rendelkező társasházak és lakásszövetkezetek az újonnan megnyílt OTP „MFB Pontok”-nál is forráshoz juthatnak.

A lakóközösségek, a következő hónapokban összesen 163 OTP bankfiókban kamatmentes hitelkonstrukciókat is igényelhetnek az MFB Pontokon - az Európai Unió által biztosított önálló hitelprogramok segítségével.

Az OTP Társasházi Pályázat 2017-es nyertesei:

Ezermester kategória
1. helyezett (1 500 000 Ft): Óbuda XV. Sz. Lakásfenntartó Szövetkezet, Váradi utca 10-14., Budapest – lépcsőházi és alagsori nyílászárók cseréje

2. helyezett (1 000 000 Ft): Társasház Szerencs Gyár út 5,  – omlásveszélyes erkély, lodzsa, bejárati előtető felújítása

3. helyezett (500 000 Ft): Nagy Imre út 100-102. Társasház, Pécs – napelemes rendszer bővítése, fűtőszálas akadálymentesítés

Biztonság kategória
1. helyezett (1 500 000 Ft): Társasház Harminckettesek tere 2., Budapest – akadálymentesített lépcsőházi lift

2. helyezett (1 000 000 Ft): Társasház Kazinczy tér 5., Tapolca – Bejárati ajtó cseréje, postaládák lecserélése, alkonykapcsoló telepítése, mozgásérzékelős lámpák kihelyezése

3. helyezett (500 000 Ft): Nádastó park 22. Lakásfenntartó Szövetkezet Nádastó park 22., Budapest – akadálymentesítés (rámpaépítés)

Közösségépítés kategória
1. helyezett (1 500 000 Ft):  Budapest XVI. kerület Rezgőfű u. 1. Társasház – közösségi helyiségek felújítása, fejlesztése

2.helyezett (1 000 000 Ft): Széchenyi István Lakásfenntartó Szövetkezet, Karczag László utca 1. (Karczag László utca 5.), Szolnok – kerékpártároló kialakítása

3. helyezett (500 000 Ft): Társasház József Attila tér 7-8., Budapest – belső udvari játszótér felújítása

Közönségszavazás

A Közönségszavazás nyertese (1 000 000 Ft):Kecskemét Pákozdi csata u. 14-24. Társasház, Kecskemét – radiátorcsere


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Miközben az USA és az EU elad, Ázsia csendben felvásárolja a Bitcoint – íme, miért

A Bitcoin piaca látszólag kiszámíthatatlan – napközben gyengül, éjszaka stabilizálódik vagy enyhén erősödik. Mi állhat ennek a furcsa viselkedésnek a hátterében? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: időzónák és földrajzi különbségek. Míg az Egyesült Államokban és Európában inkább eladnak, addig Ázsiában egyre többen vásárolnak. A globális kereskedési adatok alapján egyértelmű a trend – és talán a jövő is.
2025. 12. 23. 07:00
Megosztás:

Bitcoin bálnák eladják vagyonuk egy részét – 3,37 milliárd dollárnyi BTC mozdult meg decemberben

2025 decemberében látványos mozgások zajlottak a Bitcoin piacon: a legnagyobb kriptotartók – az úgynevezett „bálnák” – több mint 36 000 BTC-t dobtak piacra. Ez a több milliárd dollár értékű eladás komoly kérdéseket vet fel a Bitcoin árfolyamának rövid távú jövőjét illetően, különösen egy ilyen ingadozó piaci időszakban.
2025. 12. 23. 06:00
Megosztás:

Meglepő fordulat: A JPMorgan kriptokereskedést tervez intézményi ügyfeleknek

A Wall Street egyik legnagyobb neve, a JPMorgan Chase, újabb jeleit mutatja annak, hogy a kriptoipar végleg belépett a pénzügyi fősodorba. Bár korábban még élesen kritizálta a Bitcoint, a bank most komolyan mérlegeli a kriptokereskedés bevezetését – igaz, egyelőre csak az intézményi ügyfelek számára.
2025. 12. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat

Az uniós tagállami kormányokat tömörítő Tanács hétfőn további hat hónappal, 2026. július 31-ig meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat az Ukrajna elleni agresszió miatt.
2025. 12. 23. 04:00
Megosztás:

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.
2025. 12. 23. 03:00
Megosztás:

Hamarabb utalják a családi pótlékot és a GYES - mutatjuk miért

A Kormány azon dolgozik, hogy a családok anyagi mozgástere tovább bővüljön, és a karácsony valóban az ünnep bensőséges hangulatáról és értékeiről szólhasson.
2025. 12. 23. 02:00
Megosztás:

Eldőlt a magyar nyugdíjak emelése! Itt a Magyar Közlöny hivatalos szövege

A Kormány döntéseit rögzítő jogszabályok a Magyar Közlönyben jelentek meg, így hivatalos most már minden részlet. Nézzük!
2025. 12. 23. 01:00
Megosztás:

Ekkor érkezik pontosan a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete

Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 23. 00:01
Megosztás:

Top 3 bankolási token valódi hasznossággal jelenleg – melyik a legjobb kriptós előértékesítés idén decemberben?

Ahogy a kriptovaluta-piacok érnek, a „érték” fogalma is csendesen változik. A kereskedők már nem csupán a volatilitásra vagy a rövid távú ármozgásokra koncentrálnak. Ehelyett a figyelem egyre inkább azokra a platformokra irányul, amelyek valós pénzügyi problémákat oldanak meg: pénzmozgatás világszerte, kriptovaluták napi szintű felhasználása, és eszközkezelés súrlódásmentesen. Az ilyen, bankolásra fókuszáló tokenek profitálnak leginkább ebből az elmozdulásból – különösen azok, amelyek már most működő termékekkel rendelkeznek, nem csupán jövőbeli ígéretekkel.
2025. 12. 22. 23:00
Megosztás:

Kína ideiglenes vámokat vet ki az Európai Unióból származó egyes tejtermékekre

Kína ideiglenes importvámokat vezet be egyes, az Európai Unióból (EU) származó tejtermékekre - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium hétfőn.
2025. 12. 22. 22:00
Megosztás:

A 4 legjobb mód hozamtermelésre medvepiacon – a Digitap ($TAP) kiemelkedik a decemberi kriptós előértékesítések közül

A medvepiacok különleges képessége, hogy a passzív jövedelmet passzív stresszé alakítják. Az árfolyamok esnek, a hype eltűnik, és sok hozamtermelő lehetőség megszűnik működni, amint a likviditás elapad. A hozam azonban nem halott – csak egyszerűbb struktúrák felé tolódik, világosabb kockázatvállalással.
2025. 12. 22. 21:00
Megosztás:

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel - közölte a 4iG hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 22. 20:00
Megosztás:

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést

A Kúria felülvizsgálati eljárásban hatályában fenntartotta a jogerős másodfokú ítéletet, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jogszabályoknak megfelelően szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot. A bizalmi vagyonkezelő éveken át jelentős összegű pénzkölcsönöket nyújtott üzletszerűen, engedély nélkül - jelentette be a honlapján hétfőn a jegybank.
2025. 12. 22. 19:00
Megosztás:

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

Rendkívüli volatilitás jellemezte az idei évet az építőiparban. A szektor a tavaszi megtorpanás után az év második felére a kormányzati ösztönzők hatására soha nem látott dinamikát mutatott a lakossági szegmensben. Az Imperial Holding szakértői elemzése szerint az ágazat 2026-ban további 17-19 százalékos áremelkedés előtt áll.
2025. 12. 22. 18:00
Megosztás:

Tilos Budapesten petárdázni a következő helyeken

Az év utolsó napjaiban is varázslatos hangulattal várja a látogatókat Budapest két ikonikus rendezvénye, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas. A belvárosi karácsonyi vásárok az adventi időszak és karácsony után az óévet búcsúztató napokban is a nyugalom és a biztonság szigetei maradnak: az új, átfogó fővárosi szabályozások értelmében egész Budapesten, így az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas területén is szigorúan tilos a tűzijáték és a petárda használata.
2025. 12. 22. 17:00
Megosztás:

Megtéveszthette a fogyasztókat a Douglas parfüméria

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a “Parfümerie Douglas” Illatszer Kereskedelmi Kft.-vel (Douglas) szemben. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás akciótartási gyakorlata és kommunikációja, illetve exkluzivitásra vonatkozó állításai megtéveszthetik a fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság a karácsony előtti utolsó napokban is óva inti a fogyasztókat: vásárlásaik során legyenek körültekintőek, és amennyiben lehetséges mindig nézzék meg az alternatív ajánlatokat is.
2025. 12. 22. 16:00
Megosztás:

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak

Számos adózási könnyítést hoz 2026 a kkv-knak: emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az átalányadózóknál, sokkal kevesebb bevallást kell beadniuk az egyéni vállalkozóknak, akiknek a NAV hivatalból intézi a biztosítotti bejelentését. Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 12. 22. 15:00
Megosztás:

A sertéshús előnyei és szállítási megoldások

A sertéshús nem csupán ízletes gasztronómiai lehetőség, hanem számos egészségügyi előnnyel is rendelkezik, ami miatt gyakran szerepel az étrendünkben. Míg a vörös húsokról sokszor óvatosan beszélünk, érdemes újraértékelni ezeket a finom fogásokat, hiszen tápanyagdúsak és hozzájárulhatnak a táplálkozásunk egyensúlyához.
2025. 12. 22. 14:00
Megosztás:

A magyar lakáspiac túlfűtöttsége: mi következik az árrobbanás után?

Az elmúlt évtizedben a magyar lakáspiac – különösen Budapest és az agglomeráció – rendkívüli árnövekedésen ment keresztül. A KSH adatai szerint 2014 és 2024 között a nominális lakásárak országos átlagban több mint 220–240%-kal, Budapesten egyes kerületekben 300% feletti mértékben emelkedtek. Ez az ütem még regionális összehasonlításban is kiugrónak számít.
2025. 12. 22. 13:00
Megosztás:

Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a BRFK

Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK): 64 embert kutattak fel, köztük egy többszörösen, kábítószer-kereskedelem miatt körözött embert - közölte a főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
2025. 12. 22. 12:00
Megosztás: