Tényleg megugrott az infláció novemberben - 5,2% lett

2009. novemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,3 százalék volt, 2008. novemberhez viszonyítva 5,2 százalékos volt a növekedés. Idén, az első tizenegy hónapban, átlagosan 4,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében.

A KSH által közzátett inflációs adat meghaladta az MTI által csütörtökön megkérdezett londoni elemzők a novemberi magyar inflációs ütem gyorsulására vonatkozó előrejelzési átlagát, mely 5,02 százalék volt az éves bázishatások és az üzemanyagárak emelkedése miatt. A tíz érintett citybeli befektetési és elemző ház széles sávban mozgó, 4,5-5,3 százalék közötti prognózisokat adott a múlt havi, teljes kosárra számolt éves inflációra.

 

Az éves infláció októberben 4,7 százalék volt, a fogyasztói árak nem változtak az előző hónaphoz képest. A tizenkét havi fogyasztói árindex a 2007 márciusi 9,0 százalékról folyamatosan csökkent az idén márciusi 2,9 százalékos mélypontig. A fogyasztói árak 2008 novemberében 0,2 százalékkal csökkentek októberhez képest, és 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

 

1 hónap alatt – 2009. októberhez viszonyítva – az élelmiszerek árai 0,6 százalékkal emelkedtek. Növekedett az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) (7,5%), a csokoládé, kakaó (2,6%) és a tojás (1,2%) ára. Árcsökkenés volt megfigyelhető a sertéshús (3,3%), a sajt (2,4%) és a cukor (1,2%)
esetében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkentek. A legnagyobb mértékben az egyéb cikkek árai emelkedtek (1,5%), ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,9 százalékkal nőtt. Az átlaghoz képest nagyobb mértékben drágultak a szeszes italok, dohányáruk is (0,5%). A ruházkodási cikkek körében kis mértékű áremelkedés (0,2%) következett be. A szolgáltatások árai nem változtak az előző hónaphoz képest. A tartós fogyasztási cikkek (0,3%) és a háztartási energia (1,5%) esetében árcsökkenés volt megfigyelhető. Ez utóbbin belül a távfűtés ára 2,8 százalékkal, a vezetékes gázé 4,5 százalékkal csökkent.

 

12 hónap alatt, 2008. novemberhez viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 3,3 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult a tojás és a kávé egyaránt 11,6, a párizsi, kolbász 9,9, valamint a házon kívüli étkezés 7,3 százalékkal. Árcsökkenés következett be az étolaj (18,6%), a sajt
(10,6%), a tej (7,9%) és a liszt (7,5%) esetében. Az átlaghoz képest nagyobb mértékben, 10,1 százalékkal drágultak a szeszes italok, dohányáruk. Az egyéb cikkek átlagot meghaladó, 7,6 százalékos áremelkedésén belül a járműüzemanyagok ára 8,8 százalékkal, a gyógyszer, gyógyáru 8,5 százalékkal drágult. Átlag feletti áremelkedés volt megfigyelhető a szolgáltatások (5,9%) körében is, ezen belül a szemétszállítás 15,7, a vízdíj 11,6, a csatornadíj 11,5 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 4,3 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel ezelőtt. A háztartási energia körében átlag alatti volt az áremelkedés (2,0%), ezen belül az elektromos energia ára 10,7 százalékkal nőtt, a távfűtés ára 1,8 százalékkal, a vezetékes gázé 4,4 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkek esetében átlag alatti (0,3%) volt a növekedés.

Coinbase: Az MI és a blokklánc lehet a kulcs a kriptobűnözés visszaszorításához

A világ egyik legismertebb kriptotőzsdéje, a Coinbase, arra szólította fel az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy végre nyúljon modern eszközökhöz a pénzügyi bűncselekmények ellen.
2025. 10. 21. 09:30
Megosztás:

A NAV ellenőrzési akciósorozatot indít halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményében .
2025. 10. 21. 09:00
Megosztás:

Megjelent az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építésének elősegítését célzó rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését.
2025. 10. 21. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 21. 08:00
Megosztás:

Nem babusgatásra, fejlesztésre van szüksége a Z generációnak a munkahelyeken

Miközben a munkaerőhiány miatt minden nap számít egy pozíció betöltésében, a Z generáció alkalmazása újfajta kihívást állít a cégek elé: gyorsan felvehetők, de csak lassan és tudatosan illeszthetők be a szervezetbe. A klasszikus onboarding eszközök gyakran hatástalanok, a HR-eseknek pedig új szerepben kell helytállniuk: nem elég toborzónak lenniük, ma már mentorok, fejlesztők és szocializációs trénerek is egy személyben.
2025. 10. 21. 07:00
Megosztás:

Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

A hazai használtautó-piacon szeptemberben 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami éves összevetésben 4,1 százalékos növekedés; az év első kilenc hónapjában sosem volt ilyen magas, 699 600 a belföldi használtautó-adásvételek száma: az előző év azonos időszakában is csupán 680 400 átírást regisztráltak - közölte a DataHouse előzetes adatai alapján a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 21. 06:30
Megosztás:

CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?

„Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések szerint a CSOK Plusz és az Otthon Start program összehangolásának ez az egyik mellékhatása.”
2025. 10. 21. 06:00
Megosztás:

Viski József: a magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar

A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar, sikerük kéz a kézben jár - hangsúlyozta az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára hétfőn a Bács-Kiskun vármegyei Kunszálláson.
2025. 10. 21. 05:30
Megosztás:

Bosznia-Hercegovina kiutasított két orosz állampolgárt

Bosznia-Hercegovina kiutasított terrorizmussal kapcsolatba hozható két orosz állampolgárt - közölte hétfőn a külföldiekkel foglalkozó boszniai szolgálat.
2025. 10. 21. 05:00
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 04:30
Megosztás:

Lehalászás és halas ételek fesztiválja a hétvégén Tatán

Tatán szombaton és vasárnap rendezik a hagyományos Öreg-tavi lehalászást és a halas ételek fesztiválját, a program húzóhálós lehalászással kezdődik szombaton reggel nyolc órakor a Kastély tér közelében - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 10. 21. 03:30
Megosztás:

MME: a vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
2025. 10. 21. 03:00
Megosztás:

Melyik mesterséges intelligencia hozza a legtöbb kriptóprofitot? A DeepSeek lekörözte a Grokot és a ChatGPT-t

A pénzügyi fókuszú mesterségesintelligencia-kutatólabor, a nof1 elindította az úgynevezett „AI Trading Showdown” nevű versenyt a hamarosan nyilvánossá váló Alpha Arena platformján. A megmérettetés célja: kideríteni, melyik mesterséges intelligencia képes a legnagyobb profitot elérni a kriptovalutapiacon.
2025. 10. 21. 02:30
Megosztás:

E.ON: a lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünet az őszi szünetben

A lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünettel járó munka az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén az őszi szünet alatt; a vállalatcsoport a halasztható munkáit átütemezte, és az őszi szünetben csak a sürgős, szükséges munkálatokat végzi el - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 01:30
Megosztás:

Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát

Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Bitcoin visszahódította a 111 ezer dollárt – újra szárnyalnak a kriptórészvények és nő az intézményi bizalom

A Bitcoin (BTC-USD) hétfőn ismét áttörte a 110 ezer dolláros szintet, ezzel lendületet adva a kriptovalutákhoz kötődő részvényeknek, és új reményt ébresztve a befektetőkben, hogy az októberi piaci megingás csak átmeneti volt, nem pedig egy hosszabb távú visszaesés kezdete.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását

Most "el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. 10. 21. 00:30
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 20. 23:30
Megosztás:

A déli tagállamok szerint növelni kell az EU versenyképességét és globális szerepét

Növelni kell az Európai Unió versenyképességét és globális szerepét, ehhez viszont elengedhetetlen a beruházások növelése a kutatás-fejlesztésben és a technológiai iparban - hangsúlyozták az EU déli tagállamait tömörítő Med9-csoport vezetői hétfői szlovéniai csúcstalálkozójukon, amelynek a Közel-Keletről szóló részén II. Abdalláh jordániai király is részt vett.
2025. 10. 20. 23:00
Megosztás:

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Megújult arculattal, DH Groupként folytatja tevékenyégét a Duna House Group, a változás egy újabb mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon; a hivatalos cégnévváltozására a novemberi közgyűlésen kerülhet sor - közölte a Duna House Group hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 22:00
Megosztás: