Tiszta chipset a tálba

Bár sósnak érezzük a burgonyachipseket, ez nem jelenti azt, hogy a sótartalmuk valóban magas. A Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának munkatársai ugyanis kutatásaik során rávilágítottak, hogy sokkal intenzívebben érzékeljük a sót, ha az az ételek felületén található, mint ha egyenletesen oszlik el bennük. A hazai sófogyasztás európai szinten kiemelkedően magas, ennek azonban csak egy ezrelékét adják a vékony burgonyaszeletek - olvasható a Intersnack Magyarország Kft. közleményében.

Nem mindegy, hova kerül a só
A nyelvünkön található ízlelőbimbók gyorsabban és intenzívebben reagálnak a sóra, ha az az ételünk felületén található, ezért érezzük a burgonyachipseket is sósabbnak, mint amilyenek valójában. Más termékek, mint például a fehér kenyér átlagosan több sót tartalmaznak, mint a szirmok, de mivel az egyenletesen oszlik el a pékáru tésztájában, nem érezzük olyan intenzívnek. Míg a chipsek 1,4-1,6% NaCl-ot tartalmaznak, addig a kenyérnél ez az arány 2,6% is lehet, egyes húsipari termékekben pedig a 7%-ot is elérheti. Ráadásul a szeletek mérete is hozzájárul ahhoz, hogy ropogtatás közben mennyire érezzük átütőnek a sós ízt: minél nagyobb felületen érintkezik a chips a nyelvünkkel, annál erősebbnek érzik a receptorok a sót. „A konyhasó jellegzetes íze más anyagokkal is előidézhető (p. kálium tartalmú sók), emellett a zöldfűszereket, természetes aromákat feldolgozó étel- és élelmiszertechnológiák alkalmazása is mérsékelheti az elfogyasztott konyhasó mennyiségét anélkül, hogy a termék élvezeti értéke csorbulna” – tette hozzá Szabó S. András, egyetemi tanár, a Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar Élelmiszerfizika Közhasznú Alapítványának kuratóriumi elnöke. 
 
Mennyi az annyi?

Hazánkban köztudottan magas a sófogyasztás, ezzel európai viszonylatban a lengyelek után (?) a második helyen állunk. Átlagosan a napi ajánlott 4-5 g helyett 15 grammot is elfogyasztunk. Ezt 70 %-ban feldolgozott élelmiszerek fogyasztásával visszük be, mint a felvágottak, a pékáruk, sajtok, 10-15 %-át pedig mi adjuk ételeinkhez főzés során vagy tálaláskor. Az éves sóbevitelünknek csupán 0,1 %-át, azaz egy ezred részét visszük be burgonyaszirom fogyasztásával: Magyarországon az egy évre eső chipfogyasztás kiemelkedően alacsony, csupán 300 g. Összehasonlítva ezt a mennyiséget például a nem is olyan távoli Csehországgal, ahol háromszor annyi chips fogy, mint nálunk, elmondhatjuk, a magyarok egyáltalán nem viszik túlzásba a ropogtatást. 
 
Chipsszel kiegyensúlyozottan

Bár nem árt odafigyelni a sóbevitelre, azt is tudnunk kell, hogy a nátrium a klórral együtt a kiegyensúlyozott étrend része, hiszen többek között felel a szervezet folyadékháztartásáért, emellett az ideg- és izomműködésben és a vérnyomás szabályozásában játszik fontos szerepet. A túlzott sófogyasztás azonban a magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának is okozója lehet. Éppen ezért ne csak az ízlelőbimbóinkkal teszteljük a termékeket, hanem a szemünkkel is. Ha vásárláskor tüzetesen átnézzük a címkét, és ellenőrizzük a kevésbé sósnak gondolt termékek 


NaCl tartalmát, meglepetésben is lehet részünk: számos, naponta fogyasztott élelmiszerünk tartalmaz jóval nagyobb mennyiségű sót, mint gondolnánk, azonban a rejtett és az egységesen eloszló sótartalom miatt ezt nem érzékeljük. „Felmerül a kérdés, hogy fér bele a burgonyachips egy kiegyensúlyozott étrendbe. Mérsékelt energiabevitel esetén a burgonyachipsnek akár heti több alkalommal is helye lehet az étrendünkben. Fontos viszont, hogy alkalmanként 30-50 grammot fogyasszunk csak, és inkább főétkezések között – mondta el Szabó S. András.

 

 


Az Intersnack Magyarország Kft a hazai sós snack piacvezető vállalata. A Chio termékeket is gyártó cég az elmúlt 10 évben 3,5 milliárd forintot meghaladó értékű beruházással és 15 milliárd forintot meghaladó adóbefizetéssel járult hozzá a hazai gazdaság sikeréhez. Az Intersnack győri gyáregysége több mint 15.000 négyzetméteren, több mint 260 embernek ad munkát. Az itt gyártott krékerek és sóspálcikák a környező országok piacai mellett tengerentúli országokba is eljutnak. A gyárban foglalkoztatott 200 emberen kívül az Intersnack további 60 embernek ad munkát hazánkban.

 


Az Intersnack Magyarország Kft. anyavállalata, az Intersnack Vállalatcsoport 17 országban működő vállalatként 8000 embert foglalkoztat, forgalma meghaladja az évi 2,1 milliárd eurót. A győri gyár mellett további 9 országban működtet 28 gyárat.


Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás: