Több ezer tonna kőolajat termelnek ki a világ egyik legrégebbi olajkútjában Lengyelországban

Több ezer tonna kőolajat termelnek ki még mindig ki Lengyelország dél-keleti részében az egyik legrégebbi olajkútban, amelyet 1860-ban fúrtak a világ első kőolajbányájában, az akkori osztrák fennhatósághoz tartozó Krosno közelében - olvasható a helyi skanzen és múzeum honlapján.

A Franek nevű olajkút az Ignacy Lukasiewicz lengyel vegyész és gyógyszerész által 1854-ben alapított Bóbrka bányában található, melyet az olajipar bölcsőjeként tartanak számon. A nemzetközi források azonban Ausztriához kötik a kőolaj világsikerének eredetét, mivel Lengyelországot a XVIII. század végén az osztrákok a poroszokkal és az oroszokkal közösen felosztották. Lukasiewicz és társai vállalkozást alapítottak, amely nem csak a lelőhelyek feltárásával és a kitermeléssel, de olajfinomítással és értékesítéssel is foglalkozott, így a mai olajtársaságok elődjének tekinthető.

 

A kitermelési módszereket állandóan fejlesztették és több újításukat a világ más lelőhelyein is átvették. A nyersanyagot eleinte a vízkutakhoz hasonlító, négyszögletes, gerendákkal megerősített falú kutakban termelték ki, melyeket kézzel ástak ki és csak utólag mélyítettek kézi fúrókkal. A XIX. század második felében a helyszínen 60 olajkút létezett: átlagosan 60 méter mélyek voltak, de a legmélyebb elérte a 150 métert. Kettő a mai napig üzemképes és évente csaknem 20 ezer tonna kőolajat termelnek ki a gyógyszerész és a kozmetikai ipar számára.

 

A bóbrkai olaj- és gázipari múzeumban és skanzenben (http://www.bobrka.pl) megtekinthető a helyszínen használt gőzüzemű fúrótorony, amelynek köszönhetően a XX. század elején Galícia lett a világ harmadik legnagyobb olajkitermelője. Lukasiewicz házában olajlámpák gyűjteményét, valamint a bánya legrégebbi térképét is kiállították.


Zcash: lezárult a SEC-vizsgálat, miközben a Foundation 36,7 millió dolláros tartalékkal lépett tovább

A Zcash Foundation az első negyedéves jelentésében fontos mérföldkövekről számolt be: az amerikai SEC lezárta a szervezet ellen indított vizsgálatát, a hálózat működése az Electric Coin Company körüli zavarok ellenére is stabil maradt, a kincstár pedig továbbra is jelentős likvid tartalékkal rendelkezik. A privacy coin szektor számára ez különösen fontos fejlemény, hiszen az adatvédelmi fókuszú kriptovaluták továbbra is fokozott szabályozói és tőzsdei figyelem alatt állnak.
2026. 05. 19. 21:30
Megosztás:

Lízingszövetség: folytatódott a lízingpiac bővülése az első negyedévben

Folytatódott a lízingpiac bővülése 2026. első negyedévében, az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett - közölte az MTI-vel kedden a Lízingszövetség.
2026. 05. 19. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 19. 20:00
Megosztás:

Már több mint 1 millió felhasználó használja a Bitget AI kereskedési ökoszisztémáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja bemutatta a Bitget AI-t, egy egységes, mesterséges intelligenciára épülő kereskedési ökoszisztémát, amely piaci elemzést, stratégia-végrehajtást és kockázatkezelést kínál. A rendszer már több mint 1 millió felhasználót ért el, és több mint 1,2 milliárd dolláros kereskedési volument generált 58-nál is több AI-alapú eszközön keresztül.
2026. 05. 19. 19:30
Megosztás:

A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól

Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 05. 19. 19:00
Megosztás:

Erősíti együttműködését a hazai termelőkkel a Kifli.hu

Bővíti magyar partneri hálózatát és tovább növeli a friss, helyi termékek kínálatát a Kifli.hu a következő években - mondta az online szupermarket ügyvezető igazgatója a vállalat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 05. 19. 18:30
Megosztás:

Vendégmunkás-szabályozás: sürgős egyeztetést kér a kormánytól a VOSZ és a WHC Group

A magyar gazdaság stabilitása és a munkaerőpiac védelme miatt a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó szabályozás ügyében érdemi, szakmai egyeztetést sürget a kormánnyal a WHC-csoport, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is.
2026. 05. 19. 18:00
Megosztás:

Hogyan tüntesd fel az önkéntes munkát az önéletrajzodban?

Manapság a munkaerőpiaci verseny minden szinten érezhető, és az álláskeresők számára egyre fontosabb, hogy egyedi módon hívják fel magukra a figyelmet. Az önéletrajzban való önkéntes tevékenységek említése különösen meghatározó lehet, hiszen ezek nem csak a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozzák, hanem az önéletrajz hitelességét is növelhetik.
2026. 05. 19. 17:30
Megosztás:

A CLARITY Act akár ezermilliárd dolláros stabilcoin-piacot és 10 billió dolláros tokenizációs boomot indíthat el

Az Egyesült Államokban javasolt CLARITY Act az egyik legfontosabb szabályozási fejleménnyé válhat a digitális eszközök piacán.
2026. 05. 19. 17:00
Megosztás:

Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla: átalakuló fizetési szokások a magyar lakosság körében

Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fizetési szokások és a tartozási struktúra egyszerre alakul át a digitalizáció és a fogyasztási minták változásának hatására.
2026. 05. 19. 16:30
Megosztás:

Mastercard: a jeggyel utazók egyharmada választotta az érintéses fizetést a budapesti metróvonalakon

A budapesti metróvonalakon az érintéses fizetés április végi bevezetése óta a jeggyel utazók egyharmada váltott jegyet a Pay&GO bankkártyás fizetési szolgáltatáson keresztül - ismertette Berkes Tibor, a Mastercard közép-európai divíziójának termékfejlesztési vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 16:00
Megosztás:

Fontos pillanatok a vendéglátásban: a hatékony higiéniai megoldások szerepe

Gondolt már arra, hogy egy vendéglátóipari egység sikere gyakran az apróbb részleteken múlik? Akár étterem, szálloda, akár egy catering-vállalkozás, mindegyik kénytelen szembenézni azzal, hogy mennyire precízen követik a higiéniai elvárásokat. A tisztaság nemcsak követelmény, hanem a zökkenőmentes működés alapja is.
2026. 05. 19. 15:30
Megosztás:

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás:

Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak

Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket és elismerésünket egymás iránt. Vajon mitől lesz egy ajándék igazán emlékezetes?
2026. 05. 19. 13:30
Megosztás:

Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók

A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigazgatójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a döntéshozók már nem várnak a gazdasági stabilitás visszatérésére, tudatosan számolnak az állandó változással stratégiájuk kidolgozása során.
2026. 05. 19. 13:00
Megosztás:

Likviditási csapdában a WLFI-kincstár: az AI Financial szerint kérdéses, túléli-e az évet

Komoly figyelmeztetés érkezett a World Liberty Financialhez köthető AI Financial legfrissebb SEC-beadványából. A korábban Alt5 Sigma néven ismert vállalat több százmillió dollárnyi WLFI tokent tart a mérlegében, ám ezekhez egyelőre nem tud szabadon hozzányúlni. Miközben a tokenkészlet értéke jelentősen visszaesett, a cég készpénzállománya szűkös, működési veszteségei pedig már a fennmaradását is kérdésessé teszik.
2026. 05. 19. 12:30
Megosztás:

A pergolák előnyei: árnyék, esztétika és privát szféra

Ki ne szeretné kihasználni a kert vagy a terasz nyújtotta lehetőséget? A megfelelő kerti elemek alkalmazásával olyan kényelmes pihenőhelyet alakíthatunk ki, ami stílusos megjelenést kölcsönöz otthonunknak. A lamellás pergola kiemelkedő választás, amely nagyszerű módon teremti meg az árnyékolást, esztétikai látványnak sem utolsó, és a privát tér megteremtését is lehetővé teszi.
2026. 05. 19. 12:00
Megosztás:

Csökken az inflációérzet a fiataloknál, jövőre már alig számítanak drágulásra

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt, vagyis az árérzetük továbbra is jóval magasabb a hivatalos inflációnál a K&H ifjúsági index felmérés szerint. A fiatalok negyede 5–10 százalékos, 18 százaléka 11–14 százalékos, 15 százaléka pedig 15–19 százalékos drágulást érzékelt, miközben 14 százalék nem tudott becslést adni. A jövőre vonatkozó várakozások egyre visszafogottabbak: bár 42 százalék továbbra is áremelkedésre számít, de negyedük már változatlanságot, 22 százalékuk pedig egyenesen árcsökkenést vár.
2026. 05. 19. 11:30
Megosztás: