Több száz embert bocsáthatnak el lopásért a horvát állami autópályák vállalattól
2015. 12. 11. 17:10
Mintegy kétszáz embert bocsátanak el a HAC-ONC, a horvát állami autópályák karbantartását és az útdíjszedést végző vállalattól hűtlen kezelés miatt, az alkalmazottak évek óta sikkasztottak a fizetőkapuknál, a lebukástól pedig a középvezetők védték meg őket - írta a Vecernji List című horvát vezető napilap pénteken.
Az újság azt állítja: az alkalmazottak névtelen leveleiből az is kiderül, hogy a menedzsment kényszerítette rá a dolgozókat a lopásra, munkahelyükért cserébe.
A visszaélésekről videofelvételek is készültek. Ahol nem volt kamera, ott a pénzügyi jelentésekből látszik a csalás - írta lap, majd néhány példát is felhozott: egyik reláción, amelyért 222 kunát kell fizetni, a jelentés szerint valaki 3000 eurót fizetett, az alkalmazott pedig 22 368 kuna visszajárót vett ki a kasszából, amely valószínűleg valaki zsebében landolt. A cikk említést tesz arról is, hogy a Bregana és Rupa szakaszokon mindössze 6, illetve 5 kunába kerül az autópályadíj. A külföldi turisták azonban sokszor kuna helyett 5 vagy 6 eurót fizettek, visszajárót azonban soha nem kaptak.
A több száz alkalmazottat érintő, több milliós csalásra azután derült fény, hogy az idén a HAC-ONC teljes igazgatóságát lecserélték, akik valószínűleg úgy döntöttek, véget vetnek a korábbi gyakorlatnak - vélte az újság.
A horvát kormány ez év márciusában elállt az autópályák koncesszióba adásától. A kabinet által kiírt tavaly lezárult pályázatra több külföldi befektető is kötelező érvényű ajánlatot tett, de a közvélemény nyomására - lakossági kezdeményezésre összegyűlt a népszavazás kiírásához szükséges mennyiségű aláírás - a kormány mégis elállt a tervétől, mint ahogy a matricás-rendszer bevezetésétől is.
Az autópályákat kezelő vállalatok továbbra is fizetésképtelenek, és a csődeljárás szélén állnak. Az állam kedvezőtlen, rövid távú hiteleket vett fel magas kamattal, és most nem tudja fizetni azokat. 2014-ben a horvát autópályák vállalat (HAC) és a rijeka autópálya vállalat (ARZ) kötelezettségei körülbelül egymilliárd euróra rúgtak.
A horvát kormány csütörtökön újabb 200 millió euró értékű hitelt hagyott jóvá a HAC-nak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD). Ezt azzal magyarázták, hogy a HAC-nak 2016-ban 466 millió euró törlesztő-részletet és 109 millió euró kamatot kell kifizetnie a korábban felvett kölcsönből, amelyet a vállalat saját bevételeiből nem tud fedezni.
(MTI)
Az Axel Springer megveszi a Politicót
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban
Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben
Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.