Több tízezren tüntetnek Varsóban, a kormány leváltását követelik!

Több tízezren gyűltek össze Varsóban péntek este az abortuszszabályzást érintő alkotmánybírósági ítélet elleni tüntetésen, tiltakozásokat más lengyelországi városokban is szerveztek.

Több tízezren tüntetnek Varsóban, a kormány leváltását követelik!

A tüntetők - közöttük ott van az ellenzéki pártok több vezető politikusa is - Varsóban a belváros három különböző pontjában gyűltek össze. A menetek később a varsói Zoliborz negyed felé vettek irányt, ott rendőrségi kordon állította le őket Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes, a PiS elnöke háza közelében.
   
A tömeg azt követeli, hogy az abortusz korlátlanul legyen elérhető, és követelik a kormány leváltását is. Sok vulgáris jelszó hallatszik, a tüntetők petárdákat, jelzőfényeket lőnek ki. A résztvevők néhány helyen ellentüntetőkkel csaptak össze, a verekedő csoportokat rendőrök választotta el egymástól. Rendőrségi közlés szerint az ellentüntetők soraiból több fociszurkolót vettek őrizetbe.
  
Az abortuszpárti tüntetők több varsói templom mellett vonultak, egyes szentélyeket rendőrség, másokat a nemzeti körök kezdeményezésére szerveződő őrség vette körül. Az őrséget azután állították fel, hogy múlt hét végén a tiltakozók több templomot is megrongáltak, szentmiséket zavartak meg.
    

Pénteken Andrzej Duda elnök, valamint Mateusz Morawiecki kormányfő a kedélyek csillapítására, a tüntetések felfüggesztésére hívtak fel. Morawiecki ismételten járványügyi érveket hozott fel. Közölte azt is: az egy hete a koronavírus-járvány miatt meghirdetett gyülekezési tilalom ellenére nem akarják feloszlatni a tömeget, mivel "a nagyon fiatal tüntetők életkora miatt ez jelenleg nem lenne a helyes megközelítés". A kormányfő úgy látta: párbeszédet kellene elkezdeni az elnök aznap benyújtott törvénymódosító javaslata alapján.
   
Andrzej Duda pénteken benyújtotta a parlamentbe az eddigi abortusztilalom alóli kivételeken pontosító tervezetét, mely lehetővé tenné a terhességmegszakítást, ha a magzatnak az élettel összeférhetetlen károsodását valószínűsítik, de védené az abortusztól a Down-szindrómás gyermekeket.
   
Rafal Trzaskowski ellenzéki varsói főpolgármester a tüntetésen rögzített videóüzenetében támogatását fejezte ki a tiltakozók iránt. Úgy vélekedett: a párbeszéd előfeltétele a múlt heti alkotmánybírósági döntés visszavonása.
   
A varsói főpolgármesteri hivatal kezdeményezésére a főváros egyik jelképeként tartott, sztálini időkben épített Kultúrpalota homlokzatára a jelenlegi tüntetések jelképét, a vörös villámot vetítették.

Hozzászólások

Enyhe csökkenéssel nyitottak a tőzsdék

Túlnyomórészt enyhe csökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb nyugat-európai részvénypiacokon.
2020. 12. 03. 09:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgium 2021 elején megkezdheti a lakosság beoltását

Belgium készen áll arra, ha biztonságos vakcina áll rendelkezésre, hogy akár már január ötödikén megkezdje a lakosság beoltását - közölte Alexander De Croo belga miniszterelnök szerdán
2020. 12. 03. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbítják a korlátozásokat Németországban

Meghosszabbítják a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozásokat Németországban január 10-ig - jelentették be szerdán Berlinben.
2020. 12. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a spanyol munkanélküliség

Spanyolországban mintegy 0,7 százalékkal, több mint 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma novemberben az előző hónaphoz képest - közölte a munkaügyi tárca szerdán Madridban.
2020. 12. 03. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Lengyelországban

Javulnak Lengyelországban a koronavírus-járvány napi fertőzöttségi adatai, a valódi áttörés azonban a védőoltások elindításától várható majd - jelentette ki szerdán Adam Niedzielski egészségügyi miniszter. A közel 38 millió lakosú országban a járvány kitörése óta több mint egymillió fertőzést mutattak ki.
2020. 12. 03. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhítik a szigorú korlátozásokat Ausztriában

Ausztriában a koronavírus-járvány terjedése miatt november 17-e óta tartó rendkívüli korlátozásokat december 7-én ugyan enyhítik, de csak egyes területeken és bizonyos szigorítások érvényben maradásával - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán a kormányülést követően.
2020. 12. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vlagyimir Putyin elrendelte a széleskörű védőoltás jövő heti megkezdését

A koronavírus elleni széleskörű védőoltás - elsősorban az orvosok és tanárok körében történő - jövő heti megkezdésére adott utasítást Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán.
2020. 12. 02. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túlnyomórészt lemorzsolták napi veszteségeiket az európai részvényindexek

Túlnyomórészt lemorzsolták napi veszteségeiket az európai részvényindexek a szerdai zárásra, a nap nyertese több mint 1 százalékos emelkedéssel London volt, miután Nagy-Britannia a világon elsőként engedélyezte a Covid-19 betegség elleni amerikai-német védőoltás kereskedelmi forgalomba történő hozatalát.
2020. 12. 02. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületet vett a Kínában működő német gépipari vállalatok forgalma

Lendületet vett a Kínában működő német gépipari vállalatok forgalma az ágazat szakmai képviseleti szervezetének szerdán publikált felmérése alapján.
2020. 12. 02. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában és Horvátországban is nőtt a fertőzöttek száma

Tovább nőtt az új típusú koronavírus-járványban fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, előbbiben nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
2020. 12. 02. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengülés az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 12. 02. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britanniában feloldják a zárlatot, jön az új készenléti rendszer

Megszavazta kedden a londoni alsóház a koronavírus-járvány megfékezése végett november 5-én bevezetett négyheti angliai zárlat feloldását. A döntés nyomán szerdán nulla órától új, háromfokozatú készenléti rendszer lép életbe, de Anglia nagy része a két legmagasabb készültségi szint hatálya alá kerül.
2020. 12. 02. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai felmérés készült a járvány alatti munkavállalói véleményekről

A Hogan Assessments európai felmérésében több mint 700 munkavállaló nyilatkozott arról, hogy 2020 hogyan változtatta meg a munkához való hozzáállásukat. A felmérés kiindulópontja az volt, hogy több vállalatvezetővel készített korábbi felmérés azt az eredményt hozta, hogy a munkatársi elköteleződés a megkérdezettek több mint 40 %-ánál kiemelt problémát jelent a pandémiás időszakban.
2020. 12. 02. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Űrszemetet takarít az Európai Űrügynökség

Az Európai Űrügynökség (ESA) 86 millió eurós szerződést írt alá a ClearSpace nevű svájci start-up vezette csoporttal a világ első űrszemét-eltakarító misszióját megrendelve.
2020. 12. 02. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem enyhül a helyzet Szlovéniában és Horvátországban

Nem csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, Horvátországban ráadásul minden eddiginél több beteg hunyt el az elmúlt egy napban - derült ki a válságstábok keddi jelentéséből.
2020. 12. 02. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországban április és június között tervezik a lakosság oltási kampányát

Franciaországban jövő április és június között tervezik széles körben a lakosság koronavírus-elleni oltási kampányát, miután az év eleji első szakaszban a leginkább veszélyeztetetteknek tartja fenn a vakcinát - jelentette be kedden Emmanuel Macron.
2020. 12. 02. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Hollandia január elején megkezdheti az oltást

Hollandia felkészült arra, ha az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyja az első, SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcina alkalmazását, akár már január negyedike körül megkezdje az oltást - közölte Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter a tárca honlapján közzétett nyilatkozatában kedden.
2020. 12. 01. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Összhangban a nemzetközi értékpapírpiaci trenddel, pozitív kezdés után nyereséggel fejezték be december első kereskedési napját a főbb európai tőzsdeindexek.
2020. 12. 01. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem enyhül a járvány Szlovéniában és Horvátországban

Nem csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, Horvátországban ráadásul minden eddiginél több beteg hunyt el az elmúlt egy napban - derült ki a válságstábok keddi jelentéséből.
2020. 12. 01. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így lehet kérvényezni a brit letelepedési és munkavállalási vízumot

Keddtől kérvényezhetik a nagy-britanniai letelepedési és munkavállalási vízumokat azok a külföldiek, köztük az EU-tagországok állampolgárai, akik 2021. január 1. után kívánnak Nagy-Britanniába költözni. Azoknak az uniós állampolgároknak, akik már Nagy-Britanniában élnek és megszerezték, vagy a jövő júniusi határidőig kérvényezik a letelepedési engedélyt, nem kell ilyen vízumért folyamodniuk.
2020. 12. 01. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások: