Tőkebőség és élénkülő befektetői érdeklődés a hazai és régiós piacon - így érdemes készülni

A hazai Big Data történelmében kétségtelenül kiemelt szerepet játszik a Starschema. A Big Data, Business Intelligence, adatvirtualizáció és adattárház fejlesztés és tanácsadás területén tevékenykedő csapat a magyar piacon kategóriájában piacvezető, árbevételüket 2011 óta minden évben közel megduplázták, majd 2017-ben elérték a közel 10 millió USD-t. Ügyfeleik között olyan óriásokat találunk, mint a Facebook, az Apple, a Netflix, és még sokan mások arról a bizonyos Fortune 500 listáról. A regionális és tengerentúli piaci jelenlét erősítéséhez, a Big Data szegmens regionális piacvezető pozíciójának megalapozásához tőkebevonást hajtottak végre. 5 millió dollárt. Közel másfél éve kezdődött a tőkebevonás előkészítése, a fordulatos folyamat részleteiről és a tanulságokról beszéltek a tulajdonosok a céget a tőkebevonásban támogató Absolvo Consulting közelmúltban lezajlott üzleti reggelijén.

Tőkebőség és élénkülő befektetői érdeklődés a hazai és régiós piacon - így érdemes készülni

Csillag Péter alapító-tulajdonos társával 11 éve indította a céget amolyan „megélhetési vállalkozásként”, és alvállalkozóként, szabadúszóként dolgoztak nagyobb cégeknek. „2010-ben érett meg bennünk igazán a gondolat, hogy tudatos lépéseket tegyünk a növekedés felé. Ekkor kezdtünk stratégiát, céget, és csapatot építeni, proaktív üzletszerzésbe fogtunk” – idézte fel Földi Tamás, aki tulajdonostársként csatlakozott a céghez. A stratégiai döntés meghozta gyümölcsét, a cég szárnyaló növekedésbe fogott. 

Csillag Péter elmondta, hogy 2016 végén kezdtek neki a tranzakciónak; az Absolvo szakértői csapatával megkezdték a felkészülést, összeállították a szükséges anyagokat, prezentációkat, a következő évekre a részletes üzleti tervet, ezután indult a befektető-keresés.

 

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

 

„Az előzetesen egyeztetett paraméterek alapján összeállított bővebb listát végül 8 befektetőre szűkítettük, kiemelt figyelmet kapott a befektetők esetén, hogy tech fókusszal keressen tranzakciót, a big data szegmens érdekes legyen számára, legyen valamiféle szinergia. Kiemelt szempont volt az is, hogy mind kockázati- és magántőke, ill. CEE régiós fókuszú hazai és nemzetközi befektetőket egyaránt megkeressünk. A cégben rejlő potenciált világosan igazolta számunkra, hogy a megszólított befektetők mindegyikével megindult valamiféle párbeszéd”- tette hozzá Horgos Lénárd, az Absolvo partnere.



Sokasodó érdeklődők

A 2016-os év végi kiemelkedő eredményei alapján a Starschema felkerült a Deloitte Fast 50 rangos listájára, melynek hatására nemzetközi stratégiai befektetők is „bejelentkeztek”, ami új, nem várt helyzetet teremtett. „A tárgyalások innentől párhuzamosan zajlottak tőkebevonásról és stratégiai partnerségről a pénzügyi- ill. a stratégiai befektetőkkel, mely az üzleti tervek folyamatos, precíz frissítését, és számos forduló kérdés-feleletet hozott. 2017 nyarára két pénzügyi és egy stratégiai befektetőre tisztult a listánk” – idézi fel Csillag Péter. Horgos Lénárd hozzátette, hogy a befektetői „nyüzsgés” javította a tárgyalási pozíciót is, de közben ügyelni kellett arra is, hogy ne vigyen el túl sok időt a menedzsmenttől a befektetőkkel való rengeteg párhuzamos tárgyalás, egyezetés.

„Mindenki a szebbik nadrágját veszi fel”

A befektetői tárgyalások során fontos tapasztalatként említették az alapítók, hogy mindkét fél (a befektetők és a tulajdonosi csapat) részéről kiemelt fontosságú volt, hogy a „portéka” legelőnyösebb tulajdonságaira fókuszáljanak.  „Úgy látszik ez egy ilyen játék. Mi el akarjuk csábítani őket, ők pedig minket.” – jegyezte meg Csillag Péter.

Horgos Lénárd hozzátette, hogy ez természetszerű része minden tranzakciós „ismerkedési” folyamatnak, hiszen egyfajta házasságra kívánunk lépni a másik féllel, szeretnénk minél csinosabbnak mutatni a menyasszonyt. „Ez azonban nem jelenti a kockázatok, tények eltorzítását, elhallgatását, hiszen a későbbiekben az átvilágítás mindenre fényt fog deríteni, és ha akkor kerülnek elő kellemetlen meglepetések, az bizony a deal-t is meghiúsíthatja. Sikeres deal-t és hatékony jövőbeni együttműködést csak őszinte alapokra lehet helyezni” – hangsúlyozta a tanácsadó.  

Nem lehet a folyamatot siettetni

Júliusban fogadta el a csapat az ún. term sheet-et, így megindultak az előkészületek az átvilágításra, majd maga a pénzügyi-, adó- és jogi átvilágítás is megtörtént – ami a tervezett 2-3 hét helyett bizony 2 hónapot és rengeteg adatszolgáltatást, extra időt és kapacitást vett igénybe, komoly próbatétel elé állítva az alapítókat.

 

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor


Az átvilágítást követően megküldött első körös befektetői szerződés áttekintése után 122 komment született, amit aztán pontról pontra tárgyaltak a felek. „Nagy tanulság volt számunkra, hogy nem szabad a folyamat időigényét lebecsülni. Rendkívül hasznos volt, hogy a szakértői team végig mediátorként funkcionált az egyeztetések során. Hosszú, olykor hajnalig tartó tárgyalásokat, egyeztetéseket csináltunk együtt végig, de megérte” – mondta Csillag Péter.

A deal-zárás után – működik a kémia, folyik a közös munka

A dealt 2018. február 16-án zárták a PortfoLion Regionális Magántőke Alappal, az alapítók kiváló együttműködésről számoltak be a befektetővel. „Kiválóan működünk együtt a PortfoLionnal, olyan módszertanokat, strukturáltságot, profizmust hoznak a közös munkába, ami támogat bennünket céljaink elérésében. Utólag azt mondom, hogy az egész folyamatból, ahogy és ami történt, rengeteget tanultunk és tapasztaltunk, ami a hasznunkra válhat”- mondta Földi Tamás.

Az elkövetkezendő évekre a Starschema további évi 30-40%-os növekedést tervez az európai és USA-beli piacokon való terjeszkedés, építkezés következtében. Növekedési céljaikat újabb Fortune 500 cégek projektjeivel, fókuszált stratégiával, kapacitásfejlesztéssel és akár akvizíciók útján tervezik elérni.

Sok pénz van a piacon. Mit lehet tanulni a Starschema sztorijából?

A kockázati és magántőke piacon a finanszírozás teljes vertikumában találunk befektetőket és befektetési konstrukciókat, az ötletfázistól a „hagyományos”, korai és érett fázisba fektető kockázati tőkén át a mezzanine és private equity befektetőkig. Horgos Lénárd szerint csak a magyar piacra is fókuszáló hazai és nemzetközi kockázati tőkebefektetők kb. 180-200 milliárd HUF befektethető tőkével rendelkeznek, összehasonlításul ez nagyobb összeg, mint a 2009-2016 között befektetett Jeremie alapok és további kockázati tőkealapok összes forrása.


„A nemzetközi, régiós befektetők részéről szintén élénkülő érdeklődés mutatkozik a tehetséges hazai és régiós csapatok, projektek iránt, új szereplők jelentek meg a hazai piacon, és összességében elmondható, hogy a CEE régió kezd egyre izgalmasabb lenni. Ezt az is jelzi, hogy az elmúlt 4-5 évben megsokszorozódott azoknak a nemzetközi befektetőknek a száma, akik nyitottak arra, hogy a régióba, és azon belül hazai projektekbe fektessenek” – tette hozzá Horgos Lénárd.
Tőke tehát rendelkezésre áll a tehetséges csapatok, cégek további növekedéséhez.

A Starschema esetében a dinamikusan növekvő iparág, a meggyőző organikus növekedés, a kiváló csapat és a több mint figyelemreméltó referenciák kétségtelenül nagy vonzerőt jelentettek a befektetők számára. Ám ezen túl számos egyéb tényező is hozzájárul ahhoz, hogy az a bizonyos befektetési döntés megszülessen.

Ahogy például jelen esetben a befektető is megjegyezte, nagyon fontos, hogy mennyire látja a csapatban azt az erőt, rugalmasságot és együttműködési készséget, hogy közösen sikerre tudják vinni a terveket még akkor is, ha idő közben finomhangolásra, változtatásokra van szükség. A Starschema-ban pedig egyértelműen látta.

A Starschema tulajdonosai útravalóként néhány pontban összefoglalták legfontosabb tapasztalataikat a tőkebevonási folyamat kapcsán:

⦁    A felkészülést nem lehet megspórolni. Egy tanácsadó pontosan tudja, mit és hogyan akar látni és hallani a befektető, célszerű őket bevonni a folyamatba!
⦁    Türelem nélkül nem megy – nem lesz villámháború, a folyamat időigényes, ezzel érdemes számolni!
⦁    A tőkebevonás olyan, mint egy házasság. Csak olyan befektetővel érdemes dealt csinálni, akivel hosszú évekig együtt is tudsz működni!
⦁    Bármennyire felkészülsz is, lesznek meglepetések, nem várt fordulatok, amelyekre reagálni kell

A tőkebevonásban résztvevő Felek érdekeinek harmonizálása, a közös nevező megtalálása, és a mindkét fél számára kölcsönösen előnyös deal feltételek kialakítása a sikeres deal és a hosszú távú együttműködés kiemelt feltétele. Ez azonban nem mindennapi rutinfeladat. A befektető-keresésbe, a tranzakció előkészítésébe és lebonyolításába érdemes olyan szakértőt bevonni, aki rendelkezik tranzakciós tapasztalattal, kellő rugalmassággal, kreativitással és magabiztos szakértelemmel tud reagálni nem várt helyzetekben is, és „higgadt mediátorként” a megfelelő eszközökkel tudja irányítani a Feleket és közelíteni az álláspontokat a sikeres megállapodás érdekében.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: