Történelmi léptékű változások formálják az autóipart

A használtautó-vásárlás idén csúcsot fog dönteni, közel 700 ezer átírás lesz év végéig. Idővel akár az autóvezetést is betilthatják, annyival biztonságosabb lesz a gépek és szoftverek által irányított technológia. Jelenleg nem az elektromos autó drága, hanem az akkumulátorok előállítása – mindez a HG Media „Fókuszban: Sebességváltás az autóiparban” című konferenciáján derült ki.

Történelmi léptékű változások formálják az autóipart

A magyar gazdaság jelentősen függ a járműgyártástól, az ágazatnak nagyon fontos szerepe van az export, a GDP, a hozzáadott érték és a foglalkoztatás terén – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a konferenciát megnyitó beszédében. Hozzátette: a hazai feldolgozóipar több mint 40 százalékát tesz ki a járműgyártás. A visegrádi országok körében Magyarországon bír a legnagyobb értékkel a járműgyártás egy főre jutó termelékenysége.
2020-ra 20 ezer elektromos jármű lehet Magyarországon

„A magyar gazdaság bővülése jelentős mértékben összefügg a magyar kis- és középvállalkozások fejlődésével. Ebből a szempontból az egyik legkiemelkedőbb lehetőséget a járműgyártás jelenti, mivel az rendkívül kutatásigényes iparág” – mondta. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatás-fejlesztési ráfordítások 2012 óta a jelentősen növekednek az ágazatban. Hozzátette: várhatóan néhány év múlva a járműgyártás teszi ki a hazai k+f-költés a legnagyobb részesedését.

Kiemelte: az épülő zalaegerszegi járműipari tesztpálya lesz az első olyan próbapálya Európában, amelyet kimondottan arra terveznek, hogy ott önvezető és elektromos járműveket lehessen tesztelni. „Ez egy egyedüli lehetőség arra, hogy minél több kutatás-fejlesztési tevékenységet vonzzunk Magyarországra” – tette hozzá. Vigh László, a tesztpálya miniszteri biztosa elmondta: a 250 hektáron megvalósuló, 40 milliárdos beruházás alapkövét májusban rakták le, jövőre pedig már be is üzemelik a létesítményt.
Az elektromos járművek hazai elterjedéséről szólva Lepsényi István elmondta: 2015-ben 300 tisztán elektromos jármű volt Magyarországon, jelenleg 1200-1300 található az utakon. Becslések szerint számuk 2020-ra 20 ezerre nőhet.

„Idővel betilthatják az autóvezetést”

Az információtechnológia közlekedésre gyakorolt hatásait Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja ismertette. Kiemelte: nem energetikai megoldásokkal is jelentős energetikai eredményt lehet elérni. Például az önvezető járművek kiválthatják a lámpás kereszteződéseket, és így az ott keletkező dugókat, valamint az azzal együtt járó környezetszennyezést, hiszen kommunikálnak egymással, és így úgy érkeznek a kereszteződésekhez, hogy nem is kell megállniuk. Az önvezető autók előnyeként a csökkenő menetidőt és fogyasztást, a megoszthatóságot, illetve a biztonságot emelte ki.
Az önvezetők előretörését akadályozhatják jogi szempontok, a technológiai érettség és a hackertámadások veszélye. Hanula Barna szerint azonban ez utóbbi tényezők nem fogják feltartóztatni a technológia elterjedését. „Nem zárható ki, hogy idővel betiltják az autóvezetést, hiszen az nem biztonságos és nem is hatékony” – mondta a jövőről szólva.

A tulajdon továbbra is fontos szempont az autózásnál


A hazai autópiac trendjeiről szóló panelbeszélgetésen Frank György, a DasWeltAuto márkaigazgatója elmondta: közösségi autózás (carsharing) még csak nagyon kevéssé van jelen a magyar emberek tudatában, a tulajdon még mindig eléggé fontos szempont. „A használtautó-vásárlás idén csúcsot fog dönteni, közel 700 ezer átírás lesz év végéig. Ha ehhez hozzávesszük, hogy idén mintegy 100 ezer új autót helyeztek forgalomba, akkor ez azt jelenti, hogy kb. 800 ezer autó cserélt gazdát Magyarországon, vagyis majdnem minden tízedik ember vett autót idén” – hangsúlyozta Frank György. Hozzátette, bízik abban, hogy lassan véget fog érni a rossz műszaki állapotú autók beáramlása Nyugat-Európából. „Idén 25 ezer olyan jármű jött be, ami szmogriadó idején nem közlekedhet” – tette hozzá.

Jelenleg a rövidtávú szállításoknál jöhet szóba az elektromos meghajtás


Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezető igazgatója az elektromos járművek elterjedésének lehetőségeiről elmondta: szállítmányozó cégük elektromos targoncákat már régóta használ. Szerinte a rövidtávú szállításoknál meg lehet fontolni az e-járművek használatát, azonban a nehéz tehergépjárművek esetében kétségei vannak abban a tekintetben, hogy a következő 10 évben 5-10 százalékot meghaladóan elterjed az elektromos meghajtás. Szerinte inkább az üzemanyagcella jelentheti a jövőt.

Nagy Zsombor, az elektromos autókat forgalmazó Birdie Car alapító tulajdonosa elmondta: járműveik a rövidtávú szállítási igényeket szolgálják ki, napi 60-120 kilométeres távolságot tudnak teljesíteni. Kiemelte: 1 tonna terhelésre vetítve járműveik olcsóbbak a robbanómotoros járművekhez képest, illetve a fenntartási költségük is jóval alacsonyabb. Kiemelte: nem az elektromos autó drága, hanem az akkumulátorokat előállító technológia.

Célzott pályázati kiírás a beszállító vállalkozások számára


Az autóipari kkv-k pályázati lehetőségeit Lukács János, a Vanessia Kft. ügyvezető igazgatója ismertette. A kutatás-fejlesztési pályázatok kapcsán elmondta: ebben az esetben innovációt jelenthet olyan eszközök, immateriális javak beszerzése is, amelyeket a vállalkozás korábban nem használt, de amelyek beszerzése révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, technológia, illetve eljárás jöhet létre.

A beszállító vállalkozások számára kedvezően alakult nemrégiben a pályázati környezet, egy konkrét kiírás célzottan ezeket a cégeket kívánja támogatni. Az energetikai pályázatokról szólva hangsúlyozta: jelenleg is még több konstrukcióban érhetők el források, vannak vissza nem térítendő, kombinált és csak visszatérítendő támogatásként igénybe vehető megoldások is, ráadásul az energetikai fejlesztések kivitelezése során általában van lehetőség, ha korlátozottan is, de kapcsolódó ingatlanfejlesztések magvalósítására is.

Az autóipari cégek 60 százaléka küzd munkaerőhiánnyal

Az autóipart sújtó munkaerőhiány kapcsán Dr. Simon Attila István, az NGM munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára kiemelte: bár hét év alatt megduplázódott a hazai autógyártók és a beszállítóik által foglalkoztatott létszám, jelenleg mégis jelentős az üres álláshelyek aránya a szektorban. Nemzetgazdasági szinten a hazai cégek negyede küzd toborzási nehézségekkel, az autóiparban ez az arány jóval magasabb, 59 százalék.


Otti Csaba, a Login Autonom Employee Software ügyvezető igazgatója a szakemberhiány kapcsán a munkavállaló-barát szoftverek jelentőségére hívta fel a figyelmet. „Nem a munkaerőhiányt kell kezelni, hanem a cégeknek arra kell fókuszálniuk, hogy az emberek náluk akarjanak dolgozni” – hangsúlyozta. Hozzátette: cégük olyan szoftvereket is fejleszt, amivel a munkavállalók hatékonyságát fokozni lehet. A szakemberhiányra a gépesítés, robotizáció is megoldást jelenthet. A Login Autonom becslései szerint a kék- és a fehérgallérosok közötti jelenlegi 80-20 százalékos aránnyal szemben az újonnan épülő gyáraknál már csak 50 százalék a kékgallérosok aránya.


Kapcsolódó kalkulátorok:

Traffipax - mekkora büntetésre számíthatok? - kalkulátor

Gépkocsi fogyasztási költség kalkulátor

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Tovább bővült a használatautó-piac

A magyar használtautó-piacon 464 700 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Jó Autók.hu csütörtökön az MTI-vel a DataHouse előzetes adatai alapján.
2021. 08. 19. 11:00
Megosztás:

Nagy-Britanniában 1998 óta nem adtak el ilyen kevés autót

Nagy-Britanniában 29,5 százalékkal, 1998 óta a legalacsonyabb szintre csökkent az eladott új autók száma az idén júliusban részben amiatt, hogy visszavetette a termelést az autóipart globálisan érintő chiphiány, alább hagyott az emberek vásárlási kedve, és még mindig nem nyitott ki az összes autókereskedő sem.
2021. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Vegyesvállalatot alapít az LG és a Magna

Tranzakciós megállapodást kötött egymással az LG Electronics (LG) és a Magna International Inc. (Magna), amelynek értelmében a felek egy vegyesvállalatot hoznak létre. Az LG Magna e-Powertrain néven létrejövő új cég székhelye a dél-koreai Incheonban lesz, irányítását pedig egy tapasztalt menedzsment fogja ellátni.
2021. 08. 06. 07:00
Megosztás:

Növelte forgalmát és nyereségét a Honda

Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve első negyedévében a japán Honda autóipari konszern, megemelte éves bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését is.
2021. 08. 05. 07:00
Megosztás:

Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak

Júliusban ismét 11 ezer fölötti mennyiségű importált használt személyautót regisztráltak az országban. A DataHouse adatai szerint a behozott használt autók száma 11 588 volt, ami csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől.
2021. 08. 04. 12:00
Megosztás:

Megjelentek a BMW számai - nagy pozitív meglepetés!

A BMW 28,58 milliárd eurós árbevételt ért el a második negyedévben. Ez 43%-os növekedés és jelentősen felülmúlja a 26,78 milliárd eurós piaci konszenzust.
2021. 08. 03. 16:00
Megosztás:

Így látja a jövőt a Volkswagen

Az előzetes számoknak megfelelő második negyedéves profitról számolt be a Volkswagen. Az idei évi kilátásokat vegyesen módosította a társaság.
2021. 07. 29. 12:00
Megosztás:

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis 6,6 milliárd forintos zöldkötvény-aukciója

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis pénteki zöldkötvény-aukciója a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. A beérkezett, összesen 10,75 milliárd forint névértékű ajánlatból a meghirdetett mennyiségen felül 10 százalékos túljegyzés került elfogadásra, így összesen 6,6 milliárd forint névértékű 10 éves kötvényt – fix 2,89 százalékos átlagos hozammal – vásároltak meg az intézményi befektetők. Az AutoWallis eddig is elkötelezett volt a fenntartható működés mellett, és az aukció jelentőségét mutatja, hogy az AutoWallis az első vállalat a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában, mely zöldkötvényeket bocsátott ki.
2021. 07. 24. 15:00
Megosztás:

A Volkswagen Csoport a mobilitás új világában is vezető szerepet céloz meg

A Volkswagen Csoport 2030-ig szóló New Auto stratégiájával elindítja történetének legnagyobb átalakulását - mondta Herbert Diess vezérigazgató a Volkswagen Csoport virtuális éves közgyűlésén, pénteken, amelyről a csoport márkáinak magyarországi importőre, a Porsche Hungaria tájékoztatta közleményben az MTI-t.
2021. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Fellendült a cseh autóipar

Az idei első fél évben 663 ezer személyautót gyártottak Csehországban 31,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 11,2 százalékkal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019 első felében - közölte csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
2021. 07. 23. 08:00
Megosztás:

A Mercedes sem tud megmenekülni a chiphiány elől

Az előzetes eredményt követően ma publikálta második negyedéves eredményét a Daimler, de mivel a főbb eredményszámokat már korábban publikálták, így a figyelem a 2021-es kilátásokra összpontosult.
2021. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Csaknem 50 százalékkal lettek drágábbak a használt autók

Egyre jelentősebb a saját autó, az önálló mobilitás igénye Magyarországon, mindez pedig nemcsak az új, de – és főként – a használt autók iránti érdeklődés fokozódásában is megmutatkozik. A növekvő kereslet és a piac utánpótlásának drágulása a hazai használtautó-árakat is jelentősen felverte – derül ki a Használtautó.hu piacelemzéséből.
2021. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Első féléves rekordot döntött idén a belföldi használtautó-piac

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 395 000 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 5,7 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét. A JóAutók.hu várakozása szerint reális az esély, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának 2019-ben elért 808 ezres csúcsa.
2021. 07. 20. 20:00
Megosztás:

Jelentősen nőttek a gumiabroncs értékesítések

Jelentősen nőtt az értékesítés miden termékkörben idén a második negyedévben, lényegében újra a két évvel ezelőtti szinten állnak a gumiabroncsgyártók - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) gumiabroncs-eladási statisztikái alapján az MTI-vel.
2021. 07. 20. 06:30
Megosztás:

Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését a Scope Ratings, 6 milliárd forintos zöldkötvény-kibocsátás jöhet

Hatmilliárd forint összegben bocsáthat ki zöldkötvényeket az AutoWallis az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében, miután a Scope Ratings megerősítette a társaság Bplusz hitelminősítői besorolását. A tőzsde autós vállalata a kibocsátást július 23-án zárt körben tervezi, a befolyó összeget a korábban elfogadott Zöld Finanszírozási Keretrendszerben lefektetett elvek mentén kívánja felhasználni.
2021. 07. 19. 12:00
Megosztás:

Megugrott a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Jelentős mértékben emelkedett a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban júniusban is; immár a negyedik egymást követő hónapban mértek erőteljes növekedést, ami nem meglepő, mivel a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások és súlyos bizonytalanságok tavaly tavasszal megroppantották az értékesítést.
2021. 07. 17. 03:00
Megosztás:

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki fejlesztései

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki idei fejlesztései, amelyek összértéke eléri a 60 millió eurót - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Esztergomban a külgazdasági és külügyminiszter.
2021. 07. 15. 22:00
Megosztás: