Tovább csökkenhet a 10 éves állampapír hozama
A masszív hozamemelkedés az újév első napjaiban 10,82-nál tetőzött, miután 8,3%-ról pár hét alatt nagyot rallyzott a 10 éves ráta. A csúcson éles fordulatot láthattunk, és megállás nélkül a 20 napos mozgóátlag alá, 9,6%-ra zuhant a hozam. Ha az itt látható szint sérül, akkor nagy tere nyílik a további hozamcsökkenésnek.
Ha kitart a jó hangulat a 10 éves hozam piacán, akkor folytatódhat az év eleje óta látható lejtmenet, és a 8,45%-os szintet is megérintheti a ráta . Ne feledjük azonban, hogy a jelenlegi volatilis piaci környezetben bármikor jöhet hirtelen fordulhat, és ebben az esetben újra a hosszútávú (emelkedő) trend irányába fordulhat a kurzus.
A 10 éves hozam nagyot emelkedett az elmúlt hetekben. Ugyan az elkövetkező hetekben további jelentős mozgások várhatók a homokban, ahogy a tárgyalási folyamat különböző fázisokhoz ér, de mi hiszünk az IMF-EU párossal való megállapodásban. Ezért a hozamemelkedéseket érdemes „potya” vételekre felhasználni.
A német állampapírok fölötti hozamfelár mostanra 8% közelébe emelkedett. Vagyis a kockázati prémium már jelentős magasságokba emelkedett. Ez alapvetően meghaladja a CDS spreadet (6,8%) és az Erste metodológiában (igaz részvényekre) számított 7,15%-os kockázati prémiumot is. Vagyis ezeken a szinteken a hozamok már eléggé attraktívnak tűnnek.
Miért gondoljuk, hogy a magyar állam meg fog egyezni az IMF-EU párossal? Azért mert két út létezik.
(i) Ki az EU-ból, s akkor elveszítünk évi nettó 3 Mrd euró támogatást. Ez családonként (háztartásonként) évi mintegy 300.000 Ft ingyen pénz elutasítását jelentené, s cirka 3%-os recessziót jelentene. Ráadásul ezek beruházási pénzek, amelynek hiánya a jövőbeli növekedési kilátásainkat jelentősen csökkentené. Ezért felelősen gondolkodó vezetők nem dönthetnek ezen út mellett.
(ii) A potenciális támogatás megvonás fenyegetettségében a magyar állam valószínűleg elfogadja az IMF-EU feltételeit. Mivel az egyensúlyi feltételeink nem rosszak, s ráadásul a versenyképességünk is sokat javult az elmúlt években, a hagyományos útra való visszatérés (jogbiztonság, költségvetési kiadások lefaragása, stb.) Magyarországot viszonylag jó helyzetbe hozná néhány év távlatában. Ez pedig komoly kockázati prémium csökkenést és hozamcsökkenést is jelentene.