Tovább csúsztak lefelé a nyugat-európai piacok is

Csütörtökön gyorsuló ütemben folytatódott a negatív kiigazítás a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken, vissza a múlt hét eleji szintre. (MTI)

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,5 százalékos hátrálással kezdett, és előzetes adat szerint 0,93 százalékos napi csökkenéssel 1.087,99 ponton végzett. Kedden 2008. szeptember óta először emelkedett 1.100 pont fölé, 1.101,43 ponton végezve. A csütörtöki záró 4,04 százalékkal jobb a tavaly év véginél, és 68,55 százalékkal erősebb a 2009. március 9-i, történelmi mélypontjánál.

 

A keddig tartott, nagy felívelés után az időszerű kiigazítás szerdán kezdődött. A tartózkodó hangulatban fölerősödtek az aggodalmak a görög adósságprobléma miatt is, csütörtökön már főleg ezek nyomták mind lejjebb a bankrészvényeket. A Görögország és az euró elleni spekuláció nagyrészt önmagát erősítő folyamat, amelyet a jelek szerint csak átmenetileg csendesített le az EU márciusi kötelezettségvállalása Görögország megsegítésére szükség esetén. A Bank of England és az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntése - rekord alacsonyan tartották alapkamatukat - megfelelt a várakozásnak, így nem befolyásolta a kereskedést.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 49,36 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel 5.712,70 ponton zárt csütörtökön, 5,54 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél.  A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 50,58 ponttal, 0,81 százalékkal 6.171,83 pontra apadt, 3,60 százalékkal az év végi értéke fölött végzett.  Párizsban a CAC-40 48,51 ponttal, 1,20 százalékkal 3.978,46 pontra esett, ez 1,07 százalékkal jobb az év véginél.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj csütörtök reggel 34 centtel, estefelé 80 centtel volt olcsóbb a szerdai zárónál, hordónként (159 liter) 84,79 dollárnál tartott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 85,17 dollár volt New Yorkban, 71 centtel olcsóbb a szerdai zárónál. Két napja, kedden napközben új 18 havi csúcsot ért el 87,09 dolláron.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3317 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3351 dollárnál tartott, 0,0003 dollárral drágábban a szerdai későinél, 6,74 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. Az eurót csütörtökön is nyomta a görög adósságprobléma és az EU statisztikai hivatalának szerdán lefelé módosított GDP-adata. A befektetőket pedig csábítják a nagyobb hozamú, de biztonságos eszközök - például az ausztráliai dollár -, és főként az amerikai dollár, a Fed ezévi kamatemelése iránt erősödő várakozások miatt is.

 

A tízéves görög államkötvény hozamfelára a német Bundhoz képest csütörtökön 4,63 százalékpontig nőtt, ez a harmadik napi rekord az euró bevezetése óta. Napközben 1,3282 dollárig gyengült a közös valuta, de délután megszilárdult, miután az EKB elnöke kizárta a görög fizetésképtelenség lehetőségét, az EKB pedig a jövő évre is határidő nélkül meghosszabbította az elsőrendűnél gyengébb, "BBB" kategóriás államadósság - vagyis a görög államadósság - elfogadását fedezet gyanánt. Az euró március 26-án tízhavi mélypontot ért el, 1,3269 dolláron. Tavaly november 25-én, 1,5145 dolláron, tizenöt havi csúcsra hágott a dollárral szemben. Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt 2008. július 15-én érte el. Az euró tavaly 2,39 százalékkal drágult a dollárhoz képest, miután 2008-ban 4,27 százalékkal romlott.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.150,15 dollár volt csütörtökön késő délután Londonban azonnali szállításra, a szerda esti 1.147,00 dollár helyett. A szerdai napi csúcsa, 1,152,75 dollár, január közepe óta a legmagasabb volt. A dollár viszonylagos erősödése ellenére drágul az arany - a héten eddig 3 százalékkal -, különösen Európában, az euróövezeti adósságproblémák miatt. Március 24-én még hatheti mélypontra esett az arany ára, 1.084,85 dollárra. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előzőleg, 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett. Az arany ára utoljára tavaly, december 3-án döntött rekordot, unciánként 1.226,10 dollárral. Addig több mint két héten át majdnem minden nap új magaslatra ért, de a rekordsorozatot megállította a dollár térnyerése.

A csökkenő olajárak nyomán enyhültek a globális inflációs félelmek, mérséklődtek a kötvényhozamok

Miután pár hajó átjutott a Hormuzi szoroson, érdemben csökkentek az olajárak és enyhült a feszültség és a globális inflációs félelmek, csökkentek a kötvényhozamok és gyengült a dollár.
2026. 03. 17. 10:30
Megosztás:

A reményt keltő hírek nyomán esett a nyersolaj ára, ami lendületet adott a tengerentúli részvénypiacoknak

1% körüli pluszban zártak hétfőn a fontosabb tengerentúli részvényindexek, a hangulat javulását az olajárak számottevő csökkenése váltotta ki azt követően, hogy hírek szerint a blokád ellenére hétvégén tankerek kelhettek át a Hormuzi-szoroson. A Dow 0,7%-ot erősödött, az S&P 1, a Nasdaq Composite 1,2%-kal került feljebb, a Russell2000 középvállalati index pedig 0,9%-os nyereséget könyvelhetett el tegnap.
2026. 03. 17. 10:00
Megosztás:

Mit üzennek a Bitcoin long/short arányok?

A kriptopiac most nem tombol – hanem kivár, miközben a Bitcoin árfolyama stabilizálódni látszik immár 70.000 dollár fölött. A legfrissebb adatok szerint a Bitcoin határidős piacán enyhe, de határozott optimizmus látható, miközben a kereskedők még nem mernek teljes erővel irányt választani. Ez a törékeny egyensúly kulcsfontosságú lehet a következő nagy ármozgás szempontjából.
2026. 03. 17. 09:30
Megosztás:

Fellélegezhettek az európai részvénypiacok, csökkent a nyersolaj ára, a BUX azonban tovább gyengült

Emelkedéssel indult a hét a nyugat-európai tőzsdéken, az irányadó indexek kisebb nyereséget könyvelhettek el a hétfői kereskedés végén. Pedig a délelőtt folyamán még kisebb mínuszban álltak a főbb indexek, azonban zárásra a Stoxx600 0,4, a DAX 0,5, a FTSE100 pedig 0,6%-os pluszt mutatott. A részvénypiaci hangulat javulása leginkább annak volt köszönhető, hogy enyhültek az Irán elleni háborúval, illetve a Hormuzi-szoros lezárásával kapcsolatos aggodalmak.
2026. 03. 17. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 17. 08:30
Megosztás:

Új kerékpárutat építenek Szeghalmon

Új kerékpárút épül a Békés vármegyei Szeghalmon 190 millió forint uniós támogatásból - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 03. 17. 08:00
Megosztás:

Nőtt a külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyek száma Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovinában 2025-ben 6702 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgároknak a több ágazatban tapasztalható munkaerőhiány miatt - közölte az ország Munkaügyi és Foglalkoztatási Ügynöksége.
2026. 03. 17. 07:30
Megosztás:

Ötször többet fizethetnek a napenergiáért

Új programmal ösztönzi a lakossági energiatárolást a Wagner Solar Hungária Kft., amely szerint a napelemes rendszerek megtérülése jelentősen gyorsítható.
2026. 03. 17. 07:00
Megosztás:

A csehek 41 százaléka támogatja a bevándorlást egy friss felmérés szerint

Hasznosnak tartja a bevándorlók befogadását a csehek 41 százaléka, 21 százaléka ellenzi, míg 31 százalékának nincs konkrét véleménye - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.
2026. 03. 17. 06:00
Megosztás:

Kezdődik az AI Start 500 program

Hétfőn kezdődik a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Palkovics László.
2026. 03. 17. 05:30
Megosztás:

Pályázaton nyertes diákokat díjaztak a Parlamentben

A Parlamentben vehette át elismerését a "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" elnevezésű, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat első három helyezettje és két különdíjasa.
2026. 03. 17. 05:00
Megosztás:

Az EU három entitást és két embert szankcionált kibertámadások elkövetése miatt

Korlátozó intézkedéseket fogadtak el az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn három olyan entitás és két személy ellen, akik felelősek az EU és tagállamai, valamint partnerei elleni kibertámadásokért.
2026. 03. 17. 04:30
Megosztás:

Magyar éttermek jövedelmezőségét segítené a nemzetközi startup

A Choice éttermi technológiai startup 7,1 millió dollárt gyűjtött egy új finanszírozási körben, és tovább terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon, ahol a vállalat helyi csapatot épít és partneri kapcsolatokat erősít a legfontosabb iparági szereplőkkel.
2026. 03. 17. 04:00
Megosztás:

Bitcoin és XRP ralizik, miközben az olaj ára 97 dollárra esett

A piacok pozitív hangulatban indították a hetet: a vezető kriptovaluták és az amerikai tőzsdei határidős indexek emelkednek, miközben az olajpiac továbbra is erősen ingadozik a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. A befektetők óvatos optimizmussal figyelik az energiaellátási kockázatokat, miközben a kockázatos eszközök iránti kereslet újra erősödni kezdett.
2026. 03. 17. 03:30
Megosztás:

Képzési anyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok felkészülését

Képzési anyagokkal segíti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a szavazatszámláló bizottságok (szszb-k) felkészülését: az oktató célú kisfilmek mellett közzétette a bizottságok részére készített választási tájékoztató füzeteit is.
2026. 03. 17. 03:00
Megosztás:

Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jelenlegi helyzetről a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adott áttekintést.
2026. 03. 17. 02:00
Megosztás:

A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?

2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.
2026. 03. 17. 01:00
Megosztás:

6 éves lett a Solana: több mint 518 milliárd tranzakció és hatalmas növekedés a blokkláncon

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a kriptovilág egyik leggyorsabb blokklánca. A Solana hálózat 2026. március 16-án ünnepelte indulásának hatodik évfordulóját, és az alkalomból közzétett statisztikák lenyűgöző számokat mutatnak. A lánc eddig több mint 518 milliárd tranzakciót dolgozott fel, miközben a decentralizált kereskedés, a stabilcoinok, a fizetések és a tokenizált eszközök területén is gyors növekedést produkált.
2026. 03. 16. 23:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság ütemtervet vár Kijevtől a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására

Az Európai Bizottság egyértelmű jelzést küldött Ukrajnának arról, hogy ütemtervet vár a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
2026. 03. 16. 23:00
Megosztás:

Felrobbant a tokenizált arany piaca: 12 hónap alatt 4,8-szoros növekedés, már 5,5 milliárd dollárnál jár

Csendben, szinte észrevétlenül robbanásszerű növekedésen ment keresztül a tokenizált árupiac. Az elmúlt egy évben közel ötszörösére nőtt a teljes piaci kapitalizáció, amely már meghaladja az 5,5 milliárd dollárt. A növekedést szinte teljes egészében a blokkláncra vitt aranytermékek hajtják: a tokenizált arany gyakorlatilag az egész piacot uralja, miközben más nemesfémek alig játszanak szerepet.
2026. 03. 16. 22:30
Megosztás: