Tovább estek az európai piacok
Ugyanis kiderült, hogy a felzárkózó országok - Kína, Oroszország, Brazília és a többiek - nem akarják közvetlenül feltölteni az euróövezeti mentőalapot (EFSF) - amint az euróövezeti vezetők az október 27-i csúcsértekezletükön eltervezték -, hanem csak a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) keresztül hajlandók tőkét társítani, nyugati gazdaságpolitikai engedmények fejében. Délután átmenetileg javultak a piacok, arra a hírre, hogy az olasz kormányfő, Silvio Berlusconi lemond, de a hivatalos cáfolatok után a részvények többségének ára megint esni kezdett.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 16,34 pontos, 0,30 százalékos romlással 5.510,82 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 37,48 pontos, 0,63 százalékos mínusszal 5.928,68 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 19,95 ponttal, 0,64 százalékkal 3.103,60 pontra gyengült. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,61 százalékos napi csökkenéssel 974,03 ponton zárt.
Közben az olajat, a dollárt és az aranyat megdrágította a menekülés a részvényektől és a kockázatosabb euróövezeti állampapíroktól. Az eurót este 1,37 dollár fölött jegyezték a bankközi devizapiacon, a nap folyamán 0,61 százalékot vesztett. A svájci frankhoz képest a közös valuta 0,95 százalékkal 1,24 frank közelébe emelkedett.
Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 113,94 dollár volt, 1,97 dollárral több a pénteki záróáránál. Napközben hétheti csúcsot ért el 114,75 dollár körül. A gázolaj tonnánként 13,00 dollárral 982,50 dollárra drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzéseiben. Az arany ára unciánként (31,1 gramm) 27,40 dollárral 1.780,25 dollárra emelkedett azonnali szállításra Londonban. (MTI)