Tovább romlott a környezet állapota Németországban

Tovább romlott a természetes környezet állapota Németországban, a szövetségi kormány kedden ismertetett vizsgálata a többi között kimutatta, hogy eltűnhet a gleccserek 100 százaléka és kihalhat a védett rovarfajok 70 százaléka.

Tovább romlott a környezet állapota Németországban

Az Európai Unió úgynevezett élőhelyvédelmi irányelve és madárvédelmi irányelve szerint a tagállamoknak hatévente fel kell mérniük a két irányelvben említett élőhelyek és fajok helyzetét, és helyzetük változásának trendjeit. A szövetségi természetvédelmi minisztérium szervezésében az utóbbi hatéves ciklusban (2013-2018) a Balti-tengertől az Alpokig csaknem 14 ezer adatfelvételt végeztek az ország szárazföldjének 15,5 százalékát és felségvizeinek 45 százalékát kitevő védett - az úgynevezett Natura 2000 hálózathoz tartozó - területek állapotáról.
    

Kimutatták, hogy a kedvező helyzetű élőhelyek és fajok aránya az utóbbi három ciklus alatt nemigen változott - az élőhelyek esetében 33 százalékról 30 százalékra süllyedt, a vizsgált védett fajok esetében pedig stabilan 25 százalékos -, a kedvezőtlen vagy rossz helyzetben lévő élőhelyek és fajok aránya viszont folyamatosan növekedett.
   
A legutóbbi ciklus végére a kedvezőtlen helyzetben lévő védett élőhelyek aránya elérte a 32 százalékot, a rossz helyzetben lévőké 37 százalékra emelkedett. Leginkább a mezőgazdasági termelésbe bevont területeken fekvő élőhelyeket fenyegeti veszély, de a tengeri területek és tengerpartok 40 százaléka és az erdők bő 30 százaléka sincs jó állapotban, a gleccserek pedig kivétel nélkül mind a megszűnés folyamatában vannak.

Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!
   
A védett állatfajokat tekintve sem sokkal jobb a kép. Az északi-tengeri kúpos fókától az Alpokban élő kőszáli kecskéig valamennyit együttvéve a fajok 30 százalékánál kedvezőtlen helyzetben van az állomány, 33 százalékánál pedig rossz helyzetben. Főleg a lepkék, a bogarak és a szitakötők vannak veszélyben, ugyancsak a mezőgazdasági termelés következtében, 10 védett rovarfaj közül 7-et fenyeget a kihalás.

Hozzászólások

Észak-Macedóniában meghosszabbították a szükségállapotot

Észak-Macedónia két héttel meghosszabbította a szükségállapotot, a többi nyugat-balkáni ország pedig tovább enyhít az intézkedéseken.
2020. 05. 31. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszország az egész világ előtt újranyitja határait

Olaszország június 3-tól az EU-tagállamaiból és Nagy Britanniából érkezők, június 15-től pedig az összes többi beutazó előtt megnyitja határait, miközben az óvintézkedések értelmében továbbra sem engedélyezett a kongresszusok rendezése, valamint a büféreggeli sem.
2020. 05. 31. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában hivatalosan is véget ért a járvány

Május 31-én Szlovéniában adminisztratív értelemben is véget ér a koronavírus-járvány - írta a helyi sajtó szombaton.
2020. 05. 31. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelországban újból látogathatók a labdarúgó mérkőzések

Lengyelországban június 19-től újból látogathatók lesznek a labdarúgó mérkőzések, a stadionokban viszont a férőhelyeknek csak 25 százalékát lehet betölteni, és be kell tartani az egészségügyi szabályokat - közölte pénteki sajtóértekezleten Mateusz Morawiecki kormányfő.
2020. 05. 31. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre nagyobb a nyomás a brit kormányon

A legnagyobb turisztikai cégek és a parlament részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedik a brit kormányra annak érdekében, hogy a külföldről beutazókra júniustól tervezett karanténelőírás ne lépjen életbe.
2020. 05. 31. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A járványveszély továbbra sem múlt el

A koronavírus-járvány elleni védekezés eddig sikeres volt, de a járványveszély nem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget - mondta a kormányszóvivő szombaton, a közösségi oldalán közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón.
2020. 05. 31. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindul a brit versenysport

Újraindul a jövő héten a koronavírus-járvány miatt hónapok óta szünetelő brit professzionális versenysport, köztük az első osztályú angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League, amelynek sok mérkőzését most első ízben ingyen közvetítik a brit televíziós állomások.
2020. 05. 30. 23:50
Megosztás:
Hozzászólások:

Boszniában megszűnik a szükségállapot, Észak-Macedóniában hosszabbítás várható

Bosznia-Hercegovina egész területén megszűnik a szükségállapot vasárnap, míg az észak-macedón illetékesek szombaton döntenek arról, hogy meghosszabbítsák-e a rendkívüli intézkedések hatályát.
2020. 05. 30. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszországban június 3-tól feloldják a tartományok közötti utazási korlátozást

Az olasz kormány a koronavírus-járvány miatti intézkedések oldásának korábbi ütemezéséhez tartja magát, és június 3-tól engedélyezi a tartományok közötti szabad mozgást az egészségügyi miniszter péntek esti közlése szerint.
2020. 05. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

58 ezerre emelkedett a fertőzöttek száma Belgiumban

A koronavírus-járvány terjedésének folyamatos és jelentős lassulása mellett 58 061-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban, a vírussal összefüggő betegség miatt kórházban ápoltak száma ezer alá csökkent. Hollandia az új esetek egy hetes stagnálásáról adott hírt pénteken.
2020. 05. 29. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerényen nőtt Horvátország gazdasága

A horvát bruttó hazai termék (GDP) 0,4 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, a leglassabban az elmúlt hat évben - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal pénteken.
2020. 05. 29. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországban június 15-től igényelhető a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem

Spanyolországban június 15-től igényelhető a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem (IMV), amelynek bevezetéséről pénteki ülésén döntött a kormány.
2020. 05. 29. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

65 százalékos Vlagyimir Putyin támogatottsága

A május elején mért 61-ről a múlt hétre 65 százalékra emelkedett azoknak az oroszoknak az aránya, akik pozitívan viszonyulnak Vlagyimir Putyin elnöki tevékenységéhez - derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet pénteken nyilvánosságra hozott felméréséből.
2020. 05. 29. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy veszteségekkel zártak az európai piacok

Nagy indexveszteséggel fejezték be a hét utolsó napját az európai értékpapírpiacok.
2020. 05. 29. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot a Román Nemzeti Bank

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa pénteki monetáris politikai ülésén 25 bázisponttal, 1,75 százalékra csökkentette a román alapkamatot.
2020. 05. 29. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzpumpa - A piac 500 milliárdos bővítésre számít

Nem lesz könnyű dolga az EKB-nak, hiszen a jövő csütörtöki ülésen a piaci várakozások szerint 500 milliárd euróval bővíthetik a járványügyi kötvényvásárlási programot (PEPP), így annak teljes összege már 1.250 milliárd euró lenne.
2020. 05. 29. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áprilisban gyakorlatilag megszűnt az autógyártás Nagy-Britanniában

A koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások miatt múlt hónapban gyakorlatilag megszűnt az autógyártás Nagy-Britanniában: a pénteken ismertetett statisztika szerint áprilisban mindössze 197 személygépkocsi készült az országban.
2020. 05. 29. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak az euópai részvénypiacok

Csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken.
2020. 05. 29. 09:41
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerényen ugyan, de javult a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

A vártnál kevésbé ugyan, de az előző havi 11 éves mélyponthoz képest májusban javult a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az EU-ban egyaránt az Európai Bizottság csütörtöki jelentése szerint. Az Unión belül a harmadik legjobb foglalkoztatási kilátásokat mutatta ki Magyarországon a májusi felmérés.
2020. 05. 29. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkvában nem enyhít a vakcina kifejlesztéséig?

Moszkvában a koronavírus elleni vakcina kifejlesztéséig maradhatnak érvényben a járványellenes korlátozások - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
2020. 05. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások: