Továbbra sincs megoldás a válságra, amely helyreállítaná a befektetők bizalmát

Európa továbbra sem talált olyan megoldást szuverén adósságválságára, amely helyreállítaná a befektetői bizalmat - ismerte el az Európai Bizottság elnöke pénteken Portugáliában.

Egy Lisszabonban zajló konferencia szünetében Barroso újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy az európai gazdasági helyzet "igen aggasztó", és kormányzati integráció nélkül lehetetlen az euró megtartása. Barroso úgy vélte, hogy az euróövezeti országoknak tabuk nélkül kellene megvitatniuk a közös eurókötvények ügyét. Egyúttal felszólította a tagállamokat, hogy nyíltan és racionálisan álljanak a kérdéshez. Az Európai Bizottság szerdán az euróövezeti országok költségvetésének szorosabb ellenőrzését célzó jogszabályi indítványokat tett.

 

Ezek szerint a közös pénzzel fizető országoknak lehetővé kellene tenniük, hogy a brüsszeli bizottság minden év október közepéig áttekinthesse a következő esztendőre szóló költségvetési tervezetüket, és változtatásokat javasolhasson, ha megítélése szerint azok nem illeszkednek az uniós költségvetési szabályokhoz. Egy másik szabályozási javaslat értelmében megteremtenék a jogi alapot azon euróövezeti országok gazdaságpolitikájának szoros felügyeletéhez, amelyeknek pénzügyi mentőövet dobott az unió, illetve amelyeket súlyos pénzügyi instabilitás fenyeget.

 

A José Manuel Barroso európai bizottsági elnök által "stabilitási kötvénynek" nevezett pénzügyi eszköz gondolatát a brüsszeli javaslattevő-végrehajtó testület három megvalósítási változatban is kidolgozta a most közzétett Zöld Könyvben. A testület azt tervezi, hogy a konzultációs időszak lezárultával majd a három változat valamelyike mellett hivatalosan is leteszi majd a garast. Barroso elismerte, hogy ez nem oldja majd meg az euróövezet minden gondját, de úgy vélekedett, hogy hasznos lehet a stabilitást szolgáló közös kötvénykibocsátás. Szerinte a gondolat egyre kevesebb ellenállásba ütközik az unióban, és Angela Merkel német kancellárnak sincs "alapvető" kifogása a gondolattal szemben. (MTI)

Az Egyesült Államok közel került a kormányzati leálláshoz

Az Egyesült Államok közel került a "kormányzati leálláshoz", miután a Kongresszus republikánus, valamint demokrata vezetői és Donald Trump elnök közötti megbeszélés a költségvetés elfogadásáról nem járt sikerrel hétfőn.
2025. 09. 30. 13:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Litecoin – mi mozgatja az LTC árfolyamát?

Az elmúlt hónapokban a Litecoin (LTC) piacán számos tényező – technikai, fundamentális, szabályozási és piaci pszichológiai – egyaránt szerepet játszott az árfolyam mozgásában. Az alábbi elemzésben összegyűjtöm és rendszerezem a legfontosabb eseményeket és mozgatórugókat, valamint azt vizsgálom, milyen kockázatok és lehetőségek előtt áll a Litecoin rövid és középtávon.
2025. 09. 30. 13:00
Megosztás:

Zuhan a Bitcoin dominancia – Robbanásszerű altcoin szezon jöhet a láthatáron

A kriptopiac szeptember végén újra izgalmas fordulatot vesz: miközben a Bitcoin dominanciája határozott csökkenésbe fordult, az altcoinok készülnek a rég várt áttörésre. Az elemzők szerint hamarosan elérkezhet az altseason csúcspontja, amikor számos alternatív kriptovaluta történelmi csúcsokra törhet.
2025. 09. 30. 12:30
Megosztás:

Az afrikai sertéspestis miatt vaddisznó irtás indul

Az afrikai sertéspestis (ASP) elleni harc jegyében november 1-jéig tartó vaddisznó irtási akció indul Eszék-Baranya, Vukovár-Szerémség és részben Bród-Szávamente megyében - közölte a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2025. 09. 30. 12:00
Megosztás:

2025. október 1-jétől tilos a power bankek használata az Emirates járatok fedélzetén

Emirates légitársaság 2025. október 1-jétől új biztonsági előírást vezet be, amely értelmében tilos lesz bármilyen típusú power bank használata a fedélzeten. A légitársaság valamennyi repülőgépén biztosított az ülésekbe épített áramforrások használata, ugyanakkor az Emirates továbbra is javasolja utasainak, hogy készülékeiket – különösen hosszabb repülőutak előtt – teljesen feltöltve vigyék magukkal.
2025. 09. 30. 11:30
Megosztás:

Kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállástól való félelem miatt kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok is tegnap; a tízéves dollár hozam 4,15, a német 2,7%-ig süllyedt.
2025. 09. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai részvényindexek, jól teljesített a technológiai szektor

Az egyre inkább fenyegető kormányzati leállás és a Fed-döntéshozók szigorúbb nyilatkozatai sem tudták pirosba fordítani az amerikai indexeket. Európához hasonlóan az USA-ban is nyomás alatt volt az energiaszektor.
2025. 09. 30. 10:30
Megosztás:

Hétfőn gyenge emelkedést értek el az európai tőzsdeindexek

Hétfőn gyenge emelkedést értek el a vezető európai tőzsdeindexek. A Stoxx600 0,2%-os erősödésének lendületet adott a luxus szektor 1,9%-os és az egészségügyi szektor 0,9%-os emelkedése.
2025. 09. 30. 10:00
Megosztás:

Új szintre lép a Syngenta fenntarthatósági programja Dióskálon

Az idei évtől a dióskáli INTERRA® Farm nemcsak a Syngenta fenntarthatósági kezdeményezéseit bemutató gazdaságként, hanem agronómiai, növényvédelmi és digitális megoldásainak kiemelt kísérleti terepeként is működik tovább. Plótár István zalai gazdasága több mint egy évtizedes, követésre érdemes tapasztalatokkal szolgál más termelők számára is, amelyekkel fokozhatják versenyképességüket és fenntarthatóan növelhetik jövedelmezőségüket.
2025. 09. 30. 09:30
Megosztás:

Kis csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kis csökkenéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 49,65 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 99 257,44 ponton zárt.
2025. 09. 30. 09:00
Megosztás:

A 4iG Csoport észak-macedón leányvállalata és az Ericsson közösen építheti a nyugat-balkáni régió egyik első önálló 5G hálózatát

A stratégiai együttműködés mérföldkő a 4iG Csoport észak-macedón beruházási terveiben és megerősíti a cégcsoport elköteleződését az európai digitális és biztonsági standardok mellett.
2025. 09. 30. 06:30
Megosztás:

A KSH lezárta az EU–SILC-felvétel revízióját

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) befejezte az EU–SILC-felvétel tervezett revízióját a 2018 és 2023 közötti időszakra vonatkozóan. A felülvizsgálat eredményeként a szegénység fő mérőszáma, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya országos szinten egyik évben sem változott jelentősen. A revízió megerősítette az EU–SILC-adatok és a módszertan megbízhatóságát, valamint arra is rávilágított, hogy a felülvizsgálat előtti adatok is megfelelő alapot nyújtottak a szegénység monitorozásához.
2025. 09. 30. 06:00
Megosztás:

A magyarok szerint az élelmiszer-pazarlás ugyanolyan nagy probléma, mint a klímaváltozás

A magyar fogyasztók szerint az élelmiszer-hulladék keletkezése a klímaváltozással egyenrangú kihívásnak számít, a megkérdezettek 78 százaléka egyformán súlyos problémaként említi a két jelenséget – világít rá a Nestlé reprezentatív felmérése. Mindez különösen aktuális az Élelmiszerpazarlás Világnapján, amikor a figyelem még inkább a mindennapi döntéseinkre és szokásainkra irányul.
2025. 09. 30. 05:30
Megosztás:

Műfüves focipályát adtak át a hallássérültek budapesti tanintézetében

A kormányzat célja, hogy mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is a legjobb feltételeket biztosítsa a rendszeres sportoláshoz, a testmozgáshoz - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, amikor felavatták a Nagy Norbert műfüves focipályát hétfőn a Budapesti Hallássérültek Tanintézetében.
2025. 09. 30. 05:00
Megosztás:

Új szemléletű női vezetőképzés a Harvard Egyetem DCE részlegével együttműködésben

Nagy sikerrel zárult az egyedülálló szemléletű WILL (Women in Leadership League) Program első, nemzetközi együttműködésben megvalósuló női vezetőképzési modulja. A Harvard Egyetem Division of Continuing Education (DCE) részlegének a Bostonhoz közeli Cambridge-ben tartott képzésén a női vezetők szakmai és személyes fejlődése állt a középpontban.
2025. 09. 30. 04:30
Megosztás:

Globális ügynökség hálózathoz csatlakozott az Influence Media

Az Influence Media csatlakozott a More Agencies globális ügynökség hálózathoz, mely helyi partnerein keresztül közel 30 országban nyújt egyedi igényekre szabott marketing, kommunikációs és public affairs szolgáltatásokat. A partnerség révén az Influence Media magas színvonalon tudja támogatni magyar vállalatok üzletfejlesztését a nemzetközi piacokon. Az ügynökség továbbá tudásmegosztás keretében folyamatos hozzáférést kap a legfrissebb globális vállalati kommunikációs gyakorlatokhoz, beleértve az élvonalbeli AI-alapú és adatvezérelt megoldásokat.
2025. 09. 30. 04:00
Megosztás:

Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon

A WLTR névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest XVIII. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
2025. 09. 30. 03:00
Megosztás:

Indul a balatoni haltelepítési szezon, javulnak a fogási esélyek

Hétfőn elkezdődött az őszi lehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) halastavaiban, a fogott háromnyaras pontyokat több helyszínen engedik a Balatonba - jelentette be a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 30. 02:00
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start a főváros északi területein

Az Otthon Start program Budapest északi területein alapvetően három részre bontotta az ingatlanpiaci kínálatot - írja a Balla Ingatlan az MTI-hez hétfőn eljuttaott elemzésében.
2025. 09. 30. 01:00
Megosztás:

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 09. 30. 00:30
Megosztás: