Tőzsdetipp - vegyünk BASF részvényt

A több lábon állásnak köszönhetően stabil teljesítményt nyújt a BASF, ráadásul a speciális kemikáliáknak köszönhetően magas eredményhányadok jellemzik a részvénytársaságot, melyek vonzóvá tehetik a részvényt a konzervatívabb befektetők számára is. Ezen túlmenően 3,4%-os osztalékhozama is befektetőbaráttá teszi. A masszív fundamentumok mellett a kedvező technikai kép is a vételt támogatja - olvasható az Erste elemzésében.

 

A fenti grafikon a BASF vegyipari cég árfolyam alakulását ábrázolja több évre visszamenően. Éveken keresztül 70 euró alatt mozgott a kurzus, de a tavalyi év végén sikerült ezt a kulcsszintet leküzdenie az árfolyamnak. Ezzel nagy tér nyílt felfelé, hiszen soha nem látott magasságba emelkedett a kurzus, és egyelőre nem akadályozza erős ellenállás a további hegymenetet.
- A technikai kép nemcsak ezért fest szépen, az is fontos, hogy az ellenállás áttörése mögött egy stabil emelkedő trend áll. Egészen a tavalyi év közepéig érdemes visszatekinteni, ekkor indult az emelkedés 50 dollár környékén, amit azóta egy alkalommal szakított meg egy mélyebb korrekció.
- A technikai jelek arról árulkodnak, hogy a stabil emelkedő trend folytatódhat középtávon, és újabb csúcsokat hódíthat meg az árfolyam a következő hetekben. Nagyobb kilengések nem láthatóak a grafikonon az elmúlt hónapokban, elég kiszámítható és stabil emelkedés olvasható le az ábráról. A fundamentumok alapján is egy stabil cégről beszélhetünk, ezért a jelenlegi trendbe alacsony kockázat mellet lehet bekapcsolódni.
- Vételi pozíció nyitását azoknak javasoljuk, akik hosszabb távú befektetést keresnek, mert nagy emelkedési potenciál van még a papírban a korábbi erősödés ellenére is. Az alakzatból számított célárfolyam alapján közép-hosszútávon 95 euróig is elmehet az árfolyam, ezért ezt a szintet jelöljük meg célárfolyamnak. A veszteséglimitáló megbízásokat a legutóbbi mélypont, 70 euró alá érdemes elhelyezni.

Az alábbi grafikon a BASF vegyipari cég árfolyam alakulását ábrázolja több évre visszamenően. Éveken keresztül 70 euró alatt mozgott a kurzus, de a tavalyi év végén sikerült ezt a kulcsszintet leküzdenie az árfolyamnak. Ezzel nagy tér nyílt felfelé, hiszen soha nem látott magasságba emelkedett a kurzus, és egyelőre nem akadályozza erős ellenállás a további hegymenetet.

 

 

A technikai kép nemcsak ezért fest szépen, az is fontos, hogy az ellenállás áttörése mögött egy stabil emelkedő trend áll. Egészen a tavalyi év közepéig érdemes visszatekinteni, ekkor indult az emelkedés 50 dollár környékén, amit azóta egy alkalommal szakított meg egy mélyebb korrekció.

 

A technikai jelek arról árulkodnak, hogy a stabil emelkedő trend folytatódhat középtávon, és újabb csúcsokat hódíthat meg az árfolyam a következő hetekben. Nagyobb kilengések nem láthatóak a grafikonon az elmúlt hónapokban, elég kiszámítható és stabil emelkedés olvasható le az ábráról. A fundamentumok alapján is egy stabil cégről beszélhetünk, ezért a jelenlegi trendbe alacsony kockázat mellet lehet bekapcsolódni.

 

Vételi pozíció nyitását azoknak javasoljuk, akik hosszabb távú befektetést keresnek, mert nagy emelkedési potenciál van még a papírban a korábbi erősödés ellenére is. Az alakzatból számított célárfolyam alapján közép-hosszútávon 95 euróig is elmehet az árfolyam, ezért ezt a szintet jelöljük meg célárfolyamnak. A veszteséglimitáló megbízásokat a legutóbbi mélypont, 70 euró alá érdemes elhelyezni.

Letették a Mátrai Erőmű új erőművi blokkjának alapkövét Visontán

Letették a Mátrai Erőmű kombinált ciklusú gázturbinás erőműblokkjának (closed-cycle gas turbine, CCGT) alapkövét - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 21:30
Megosztás:

Pepe, Dogecoin és Shiba Inu trónját 2026-ra egy új kriptó veheti át, miután globális figyelmet kapott

Figyelem mémcoin kereskedők! A mémvilág régi őrzői, mint a Dogecoin, a Shiba Inu és a Pepe, most új kihívóval néznek szembe. Ezúttal azonban nem egy újabb nagyravágyó mémcoinról van szó, hanem egy iparág-forradalmasító projektről.
2025. 09. 09. 21:00
Megosztás:

Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon, ezért megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra - tájékoztatta a tárca az MTI-t kedden.
2025. 09. 09. 20:30
Megosztás:

Ingatlan.com: átalakíthatja a lakáskínálatot az Otthon Start

Átalakíthatják a kínálatukat az ingatlanfejlesztők az Otthon Start hatására, jelenleg ugyanis több ezer megfizethető új lakás hiányzik az piacról - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 20:00
Megosztás:

Az amerikai munkaerőpiac gyengébb lehet, mint gondolnánk

Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal előzetes felülvizsgálata szerint a márciusig tartó egy év során a foglalkoztatottak száma 800 000-1 millióval lehetett túlbecsülve az Egyesült Államokban.
2025. 09. 09. 19:30
Megosztás:

Solana friss hírek, XRP ár előrejelzés és melyik kriptovaluta a legjobb vásárlás szeptemberben 8000%-os megtérülés (ROI) reményében?

A kriptovaluta piac szeptemberben ismét felpezsdült, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek jelentős felfelé irányuló potenciállal rendelkeznek.
2025. 09. 09. 19:00
Megosztás:

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt.

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt. , a kompokon utazók száma elérte az 1 millió 220 ezret, a személyhajókon utazóké pedig megközelítette a 820 ezret, így a BAHART a tavalyihoz képest az idén korábban, már augusztus 29-én átlépte a kétmilliós utasszámot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a BAHART kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 18:30
Megosztás:

NGM: a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben

Meghosszabbítottuk az árréscsökkentést, az élelmiszer-utalványok kézbesítése folyamatos, a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 09. 09. 18:00
Megosztás:

Mi is az a Super Bowl? Teljes útmutató kezdőknek Amerika legnagyobb meccséről

A Super Bowl nem csupán egy amerikai futballmeccs – ez az esemény mára a világ egyik legnézettebb sport- és szórakoztató műsora lett. Az NFL (National Football League) szezonjának döntője, amely minden évben február első vasárnapján kerül megrendezésre. A mérkőzés a két konferencia, az AFC és az NFC bajnokát állítja egymással szembe.
2025. 09. 09. 17:30
Megosztás:

Emelkedtek a mezőgazdasági termékek árai az EU-ban

Az Európai Unióban a mezőgazdasági termékek átlagos kibocsátási ára 2025 második negyedévében 5,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte hétfőn a luxemburgi székhelyű uniós statisztikai hivatal, az Eurostat.
2025. 09. 09. 17:00
Megosztás:

Hogyan kezdj bele a digitális sportba: Útmutató lépésről-lépésre

A digitális sport világa az elmúlt évtizedben forradalmi változásokon ment keresztül, és mára a hagyományos sportágakhoz hasonló népszerűségre tett szert világszerte.
2025. 09. 09. 16:55
Megosztás:

Panyi Miklós: a következő öt évben 50 ezerrel több lakás épülhet meg

A kormány otthonteremtési programjának köszönhetően a következő öt évben 50 ezerrel több új lakás épülhet meg - jelentette be Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2025. 09. 09. 16:30
Megosztás:

Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

A Kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon. Ezért a Kormány megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra. A technológia gyors fejlődésére tekintettel a Kormány ezentúl évente felülvizsgálja a megújult Stratégiát.
2025. 09. 09. 16:00
Megosztás:

Ön tudja, mi a dolga a fürtvezető mérnöknek vagy a klisémontírozónak?

Naponta több száz álláshirdetés jelenik meg online, és csak a Profession.hu felületén jelenleg közel 18 ezer pozícióba keresnek új munkatársat a cégek. A megszokott, átlagember számára is könnyen értelmezhető állásmegnevezések mellett azonban bőven akadnak olyan pozíciók is, amelyek esetenként a tapasztalt hirdetéskezelőket is meglepik. Az elmúlt egy év alatt például klisémontírozóként, etető traktorosként vagy fürtvezető mérnökként is el lehetett helyezkedni.
2025. 09. 09. 15:30
Megosztás:

Top 10 legjobb Halloween nyerőgép mobil játékosoknak

A Halloween szezon varázslatos atmoszférája évről évre lenyűgözi a szerencsejáték kedvelőit, különösen azokat, akik mobil eszközeiken szeretnek játszani útközben vagy otthoni kényelemben.
2025. 09. 09. 15:09
Megosztás:

K&H: egyre több hazai kkv fordul az exportálás lehetősége felé

Az elmúlt három hónapban ismét növekedésnek indult a kkv szektor exportból származó árbevételének aránya a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai szerint. Noha az előző mérési ciklusban 15-ről 10 százalékra csökkent ez az arány, most ismét növekedésnek indult és jelenleg 12 százalékon áll. A kkv-k export felé fordulását részben olyan piaci folyamatok is okozhatják, melyekre akadályozó tényezőként hivatkoztak a cégvezetők: kereslet- és szakemberhiány, adók és infláció.
2025. 09. 09. 15:00
Megosztás:

Az Otthon Start miatt visszaszorulnak a készpénzes vevők a XIII. kerület ingatlanpiacán

Az Otthon Start hitel új lendületet adott az V. és XIII. kerület ingatlanpiacának az elmúlt hetekben. Habár a lakások többsége még mindig túlárazott, a különbség a hirdetési és az eladási árak között mérséklődik, a jó állapotú, azonnal költözhető ingatlanok a legkeresettebbek, ezeknél várható leginkább áremelkedés. Közben a készpénzes vevők háttérbe szorulnak.
2025. 09. 09. 14:30
Megosztás:

A holland állam csökkenti részesedését az ABN Amro bankban

A holland kormány a jelenlegi 30,5 százalékról mintegy 20 százalékra csökkenti az ABN Amro bankban lévő részesedését - áll az államosított vagyont kezelő NL Financial Investments (NLFI) keddi közleményében.
2025. 09. 09. 14:00
Megosztás:

Így inflálódott el a babaváró hitel - mire elég most 11 millió forint?

Gyerekvállalás előtt továbbra is megéri felvenni a babaváró hitelt, de a támogatás már korántsem képes akkora segítséget nyújtani, mint hat évvel ezelőtt. A maximális hitelösszeget 2019 óta csak egyszer emelték meg 10 százalékkal, miközben a hazai ingatlanárak egyetlen év alatt is nagyobb mértékben emelkedtek. Az ingatlanpiacon így durván megfeleződött a babaváró hitel vásárlóereje a bevezetés óta. Öröm az ürömben, hogy a hitel törlesztőrészlete is alig változott, így a hitelfelfevők számára ma már lényegesen kisebb terhet jelent a törlesztés, mint hat évvel ezelőtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy mire elég ma a 11 millió forintos babaváró hitel.
2025. 09. 09. 13:30
Megosztás:

Budán négyszeresére nőtt a 70 millió forint feletti lakások aránya

A Duna House legfrissebb adatai szerint 1 év alatt látványosan eltolódott a fővárosi lakáspiac a magasabb ársávok felé. A tranzakciók árkategóriák szerinti eloszlása alapján Budán és Pesten egyaránt a magasabb árú ingatlanok kerültek túlsúlyba, miközben a középkategóriás lakások részaránya jelentősen visszaesett, az alsóbb kategória pedig eltűnt.
2025. 09. 09. 13:00
Megosztás: