Tragikus képet fest a panellakások összesített árindexe

Az év leggyengébb forgalmával zárta az ingatlanpiac a 2012-es évet a decemberi 6 061-es tranzakciójával, így a tavalyi évre összesített végleges tranzakciószám 94 302 lett - áll a Duna House ingatlanközvetítő legfrissebb elemzésében.

A teljes évet tekintve ez 7,5 százalékkal magasabb a KSH által 2011-re publikált 87 700-as darabszámnál. A decemberi gyenge kereslet nem okozott meglepetést a szakértőknek. Jelenleg a keresleti index 47 százalékpontot mutat. Ez - a szakértők szerint - összhangban van az egész 2012-es évben tapasztalt, az előző évekhez képest valamivel magasabb érdeklődési intenzitással. Az elemzés emlékeztetet: a múlt év utolsó negyedéve a lakásárak visszaeséséről szólt Magyarországon. Az év eleji fokozott piaci intenzitás az első két negyedévben emelkedést, a harmadikban már csak stagnálást tudott okozni, de év végére az elapadt lendülettel együtt az árak is visszaestek a korábbi folyamatok mintegy folytatásaként.
    

Az Országos Lakásár Index történelmi mélypontra esett, hiszen 2008. első fele óta - amióta a Duna House az árindexet készíti - még nem volt hasonlóan alacsony szinten. A jelenlegi 3 százalékpontos esést - 81-re - a vidéki indexek drasztikus zuhanása okozta, amelyet a fővárosi mutatók enyhe emelkedése sem tudott ellensúlyozni.  A panellakások országos összesített árindexe tragikus képet mutat - állapította meg az elemzés. Az index a 2012-es harmadik negyedéves, 3 pontos esése után újabb 3 ponttal mindenkori mélypontjára zuhant, s 76 százalékpontra esett vissza. A téglalakások árindexe is esett kissé, de továbbra is tartja magát, a jelenlegi 85 pont ugyan 2012 legalacsonyabb értéke, de még így is jobb a korábbiaknál.
    

A múlt év felének összesített eladási adatainak legszembetűnőbb eredménye a balatoni megyék, Veszprém és Somogy erőteljes kiugrása. Az itt eladott téglalakások négyzetméterára mintegy 240 ezer forint - nem sokkal marad el a fővárosi átlagtól, a 265 ezer forinttól. Panellakáshoz a legolcsóbb négyzetméter áron Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyékben jutottak hozzá a vevők, mindhárom esetben 100 ezer forint alatt négyzetméterenként.
    

Az összesített budapesti 172 ezer forintos négyzetméterenkénti árral összehasonlítva, vagy akár a nyugati megyék 150 ezer forint körüli árával összevetve is hatalmasnak látszik a szakadék. A fővárosban a paneleket kis számban ugyan, de a legdrágábban a II. kerületben vásárolták 320 ezer forint fölött, de a négyzetméterárak több kerületben is 200 ezer fölött voltak esetenként. Nincs látványos különbség a vásárlási szokásokban, ha 2012 két félévét összevetjük. A fővárosban, Budán és Pesten egyaránt a 40-60 négyzetméter közötti lakásokat vásárolták 40 százalék körüli részarányban és a Duna mindkét oldalán az 5-10 millió forintos lakások voltak a legkedveltebbek.
    

Vidéken szintén nincs a két félév összevetésében lényegi eltérés. Pest megyében a 40-60 és a 60-80 négyzetméter közötti méretkategóriák voltak a legnépszerűbbek, ezek együtt 45 százalékot tettek ki. Ugyanitt a lakásáraknál látható, hogy az 5-10 millió forint közöttieket vették legnagyobb arányban (32 százalék), de a 40 millió fölötti kategóriára is jutott még 4 százalék - olvasható az összegzésben. (MTI)


Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás: